Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 47. Csak fradistáknak! (Budapest, 1990)
A rmaeiTtml Torsa Club II csapata7 4 At I. o*st<aiy* *ft*etmtg% dij IPtM. m g)inUve,) A Magyar labdarugók Sz> »vétsége által a ; bajnokságért küzüó egyesületek II csapatai i részére kitűzött szövetségi díjért az idén har madizben folyt a verseny Az elostő két év- I ben a Budapesti Torna CM II. csapata vitte el e dijat, az idén pedig a Ferenavárosi Torna Clubnak képűnkön bemutatott II. csa- | patáé lett a babér. Mint az előző években, most is érdemest i ért a dicsőség a győzelmekért, melyek reáli- tása kétségen felüli ; különösen ha vissza- j pillantunk e club csapatainak fokozatos fejlődésére Miként a bajnokságban az I. csapat , minden évben egy helylyel került előbbre, még ilyképen tavaly a bajnokság első helyezettje és igy győztese lett s ezen elsőségét a játéktéren elért eredményeivel az idén is megtartotta; — épp úgy II. csapata is hely- ! ről-helyre nyomult előre évenkint: 1902-ben | a harmadik, 1903-ban a második, az idei 1904. évben pedig az első helyre került ki- lencz versenyző közül 28 ponttal. E díjért i befolyt 16 matchc közül csak a két legelső ! tavaszit vesztette el, azontúl azonban az I. csapatból kimaradt s kezdetben neheztelő ; játékosokkal megerősödött csapat végignyerte minden mérkőzését fölényesen I .egszebb mér- j < kőzése tavaszszal volt a Magyar Atkletikai ' Club ellen, mikor ezen legveszedelmesebb ' konkurrensét 5: 2 arányban győzte le. Ekkor volt képessége tetőpontján ; összjáteka ezen [ időben sok első csapatát felülmúlta, hű ki- I fejezése látható ennek akkor egymásután | elért következő győzelmeiben, u m. 12:0, I 8 : 0, tí : 2, 5 : 2, 9 : 0, 6 : 0, 11 : 0. — Az őszi idényben erősen meggyengült ugyan, j mert az I. csapat dissidenseit és egyéb bete- ! geit pótolta, de még mindig eiősebb maradt | ellenfeleinél. Az 1904. évben játszott 24 mérkőzést, í ezekből 22 győzelem és 2 vereség érte; adott 101 goalt, kapott 20 goallt. Szerepelt vidéken is a szabadkai .Bácska“ Athletikai Club ellen- 3 : 0 győzelemmel, j Képünkön a csapat abban az összeállitás- ! ban látható, melyben november 27-iki utolsó i matchükön a B. T. C. 11 ellen játszott. Kö- I zépen áll Dobronyi Béla kapus, jobb oldalán Hahn Vilmos és baloldalán Goetzl Miksa hát- \ j védek, a középső sorban előttük jobbról Láng ’ Kerencz. Horn l.ajos (kapitány) és Weinber János fedezetek, az első sorban pedig nekik jobbról kezdve Stefán Kerencz. Braun Rezső, ! Koiody Károly, Kovácsik Endre és Ecker Nándor csatárok. A csapat jobboldalán lát- | ható dr. Schneider Béla ügyvéd, a club tit- I káia, a baloldalon Horváth Kerencz a club football kapitánya. Meg kell említenünk az őszi saisonban az I csapatba került Scheibet Józsefet. Deutsch 1 Bélát és Pákay Ágostont, továbbá Herschko- j l vies Lászlót és Weinber Józsefet, kik őszszel j j már /lem játszottak ugyan, de a kiket a dicső- | ség, különösen a tavaszi szép győzelmekért I I nem kevésbbé illet meg. madizben folyt a verseny. Az előző két évben a Budapesti Torna Club II. csapata vitte el e díjat, az idén pedig a Ferenczvárosi Torna Clubnak képünkön bemutatott II. csapatáé lett a babér. Mint az előző években, most is érdemest ért a dicsőség a győzelmekért, melyek reál- itása kétségen felüli; különösen ha visszapillantunk e club csapatainak fokozatos fejlődésére. Miként a bajnokságban az I. csapat minden évben egy helylyel került előbbre, még ilyképen tavaly a bajnokság első helyezettje és igy győztese lett s ezen elsőségét a játéktéren elért eredményeivel az idén is megtartotta; - épp úgy II. csapata is helyről-helyre nyomult előre évenkint: 1902-ben a harmadik, 1903- ban a második, az idei 1904. évben pedig az első helyre került kilencz versenyző közül 28 ponttal. E dijért befolyt 16 matche közül csak a két legelső tavaszit vesztette el, azontúl azonban az I. csapatból kimaradt s kezdetben neheztelő játékosokkal megerősödött csapat végignyerte minden mérkőzését fölényesen. Legszebb mérkőzése tavaszszal volt a Magyar Athletikai Club ellen, mikor ezen legveszedelmesebb konkurrensét 5:2 arányban győzte le. Ekkor volt képessége tetőpontján; összjátéka ezen időben sok első csapatát felülmúlta, hű kifejezése látható ennek akkor egymásután elért következő győzelmeiben, u. m. 12:0, 8:0, 6:2, 5:2, 9:0, 6:0, 11:0. - Az őszi idényben erősen meggyengült ugyan, mert az I. csapat dissidenseit és egyéb betegeit pótolta, de még mindig erősebb maradt ellenfeleinél. Az 1904. évben játszott 24 mérkőzést, ezekből 22 győzelem és 2 vereség érte; adott 101 goalt, kapott 20 goallt. Szerepelt vidéken is a szabadkai „Bácska” Athletikai Club ellen 3:0 győzelemmel. Képünkön a csapat abban az összeállításban látható, melyben november 27-iki utolsó matchükön a B. T. C. II ellen játszott. Középen áll Dobronyi Béla kapus, jobb oldalán Hahn Vilmos és baloldalán Goetzl Miksa hátvédek, a középső sorban előttük jobbról Láng Ferencz, Horn Lajos )kapitány) és Weinber János fedezetek, az első sorban pedig nekik jobbról kezdve Stefán Ferencz, Braun Rezső, Korody Károly, Kovácsik Endre és Ecker Nándor csalit