Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 47. Csak fradistáknak! (Budapest, 1990)
Neki is kijárt az elismerés, hisz ő is, mint az öt labdarúgó, Ebedli Zoltán, Takács László, Rab Tibor, Pogány László és Szokolai László szintén búcsúzott. Ő a bírói síptól köszönt el végérvényesen s mint a kar egyik egyéniségének szintén kijárt a kellő tisztelet. A kezdőkörben ő is ajándékot kapott, megint csattogni kezdtek a fényképezőgépek, készült még egy csapatkép, amelyen ők öten ismét együtt voltak a Fradi kezdőcsapatában. Ismét együtt. Most utoljára. Eddig minden a protokol szerint történt, ezután viszont kezdődött a játék. S minden megint a régi lett. Míg korábban valamennyi- üket udvariasan megtapsolták a vendég svéd futballisták, a pályán vége lett az ünneplésnek, a kedveskedésnek. Ott már küzdelem folyt, a labdáért, a gólokért. S a lelátó hangos lett, mint mindig, csak talán egy kicsivel nagyobb lett az ováció, ha Ebedli indított harminc méteres, pontosan időzített labdával támadást, vagy Takács, és Rab szerelt elegánsan, esetleg Pogány és Szokolai lőtt kapura. Megint ők öten voltak a középpontban, nekik szurkolt elsősorban a publikum, az ő megmozdulásaiknak járt a legtöbb elismerés. Ők pedig játszottak önfeledten s nem néztek fel az eredményjelző táblán lévő órára. Pedig jól tudták, tizenöt percet kaptak ahhoz, hogy utoljára kifocizzák magukat az Üllői úti stadionban. És a negyedóra hamar lejárt. Túlságosan is gyorsan. A partjelző a félpályánál két kézzel magasra emelte a zászlóját, a bíró intett, hogy várjanak a többiek, mert csere következik. És hiába kiáltotta be valaki, hogy „maradjatok még”, a búcsújáték végétért. A partvonal mellett ott sorakoztak a cserejátékosok. Kincses, Dzurják, Dukon, Limperger és Topor, kezükben virág, amazok öten pedig elindultak a kispad felé. A virág mellé még ölelést kaptak a többiektől, a tribünön pedig vastaps csattant. Az állóhelyen magasba emelkedtek a zöld-fehér zászlók s a leglelkesebb ifjú nézők torkuk szakadtából kiabálták, hogy „gyertek ide... gyertek ide”. Odamentek. Persze, hogy odamentek. Magasba emelt kezekkel, virággal integettek fel a nézőtérre s vonultak körbe a pályán s bár odabent már játszottak, most nem a labdát követték szemmel a nézők, hanem búcsúzkod- tak. Tapsoltak az öt játékosnak, akiket nagyon szerettek, akik sok-sok örömet szereztek nekik s akik ettől a pillanattól kezdve már csak legendaként térnek vissza hétről hétre az Üllői útra. A mérkőzés pedig már nélkülük folyt tovább s valahogy szegényebb lett egy kicsit. Öt futballista valamit elvitt a játéktérről, ami hiányozni fog sokáig. Öt egyéniségnek csak a híre marad meg, egy-egy nagy meccse, alakítása ad beszédtémát csupán. A találkozó végén valamennyien osztogatták az aláírásaikat a gyerekek körében, hol itt, hol ott kaptak kézszorítást a régi barátoktól, ismerősöktől.- Mi hárman, Ebedli Zolival és Takács Lacival még eljátszunk egy kicsit az ESMTK-ban - mondta az öltözőfolyóson Pogány László. - Jó a társaság ott, meg aztán nehéz még elképzelni az életet futball nélkül...- Én is játszom még. Ausztriában egy kis megyei csapatnál, ahol viszont már az edzői teendők ellátása is reám hárul - mesélte Rab Tibor. - De lassan már inkább a kispadról dirigálok. Sajnos a nagy idők elmúltak, elszaladt az ifjúságunk. Szokolai Laci rákönyökölt a lépcsőfeljáró korlátjára s úgy adta a búcsúnyilatkozatát.- Vége. Befejeztem az aktív játékot. Harminchat éves vagyok, tudomásul kell venni, hogy eljártak az esztendők, a fénykornak vége s ha már az embernek nem tapsolnak, akkor csak passzióból szabad tovább csinálni ezt a játékot. Hogy mi lesz ezután? Azt hiszem továbbra is a foci közelében maradok. Edző leszek talán... Ebedli hamar elvegyült az ünneplők között, Takács Lacival azonban még egy kicsit elbeszélgetett a búcsúról.- Szép volt, fájón is szép, s mint egy ünnepre, úgy készültünk rá mindannyian. Aztán minden olyan gyorsan elröppent. Az ünneplés percei ugyanúgy, mint a játéké. Még oly szívesen maradtunk volna, pedig délelőtt már játszottunk egy edzőmeccset az ESMTK-val. Mehettem volna Svédországba egy kiscsapatba játszani, de végülis maradtam itthon. Egy darabig arról is volt szó, hogy hazame97
