Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 44. Csupa kupa (Budapest, 2002)
kőzés előtt. Ott, ahol máskor zajos drukkerek vitatkoznak a meccs várható esélyeiről, most kínos csönd honolt. Ráadásul hideg is volt, méghozzá olyan zimankó, hogy erre mondják a népi bölcsek: baglyok is hullanak a fákról. Egy ideig tisztán lehetett hallani a Könyves Kálmán körút felől, néhányuk huhogott is, aztán ezek is elhallgattak. S amikor pályára vonultak az együttesek, hogy a kísértetstadionban megmérkőzzenek egymással, a pályán bent lévő szerencsések távolról „hajrá, Fradi!" csatakiáltásokat hallottak, meg azt, hogy „mindent bele", sőt, elhangzott a jól ismert dallam a „Fradikéról". Hogy kik voltak ők, a dacolok, a kitartók? Háromszázan lehettek és ahonnan korábban a bagolyhuhogás hallatszott, most biztató szövegek szóltak szívhez szólóan a zöldeknek. A harsogok igazolták azt, hogy lehet szívből szurkolni - sportszerűen is. A ferencvárosi futballisták a meccs után kimentek azutcára és ott köszönték meg rajongóiknak a támogatást, a biztatást. Igaz, ezt nem tudták meghálálni. De jólesett nekik... (Esti Hírlap) Stadionból kiszorulva Fura dolog ez. Mész a Fradi- meccsre, s tudod, persze hogy tudod, üres lesz minden, csak beton körbe-körbe. Aztán odaérsz a stadionhoz, rendőrkordon végig a falak mentén; lesed, itt van-e a balhézó kemény mag, hiszen ígérték, eljönnek, de csak néhány fagyos- kodó zöld-fehér sálas tinit látsz. Ácsorognak reménykedve, hátha mégis bejutnak valahogy. Te pedig előkaparod a sorszámozott bilétát, megvárod, amíg a névsorból akkurátusán kikeresik a nevedet, megnyílik a kapu, beléphetsz. A csapatok már túl a bemelegítésen, öltözőjükbe zárkózva várják Vautrot sípszavát. S a francia jön is, valami dallamot dúdol, piros az arca, látszik, még ő is izgul. De mivel nem látja a játékosokat, hatalmasat fúj a sípba, uraim, itt az idő, mehetünk. És miután kivonulnak, miután a lelátó maroknyi népe (dán és magyar toliforgatók, fotósok és néhány szerencsés protekciós) megtapsolja őket, kezdődhet a játék. S még reménykedünk. Még bízunk a csodában, hogy Fischer megmutatja, hogy Pintér majd bevágja, s Szeiler megfog mindent. Reménykedünk, mert nem tudhatjuk még, a reménytelenség kilencven perce lesz ez a meccs. Csak azt látjuk, Pintér hiába tüzel kétszer is harmincról bődületes erővel, mert Schmeichel mindany- nyiszor odaér, s tereli a labdát szögletre. Aztán azt látjuk, hogy nem látjuk Fischert. Okechukwu tünteti el, szinte eljegeli, a magyar kilencesnek az első hatvan percben jóformán csak a reklamálásra ad esélyt. S miközben mi, szerencsések itt bent lassanként tudomásul vesz- szük, elmarad a csoda, kintről egyre többször, s egyre erősebben hallatszik, hogy Hajrá, Freadi, meg hogy Mindent bele! Kétszázan gyűltek össze, kétszázan próbálnak erőt lehelni a csapatba a falakon át. De hát nem megy, nem megy. A letámadás és a lestaktika ugyan működik, de a magas labdákat a dánok láthatóan sokkal jobban kedvelik a mieinknél. Egyszerű focit játszanak, elrúgni, elfejelni mindent. S miközben présel a Fradi, a dánok kétszer is eljutnak Szeiler kaCSUPA KUPA 73
