Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 42. Ezüstérmek, ezüst évek (Budapest, 2002)

felé. Azt a Fradit láttuk Dorogon, amely a korábbi években ilyen játékkal szerzett tekintélyt magának. A mezőny leg­jobbja Rákosi, hol a jobb, hol a bal szélen viharzott el és valósággal szétzilálta a védelmet. Meglepő volt, ahogy ez a fiatal játékos az iramot bírta. Elsősorban az az érdeme, hogy a Ferencváros már a mérkőzés elején valósággal de­moralizálta a dorogi tizenegyet. ’’ (Népsport) Ezzel a szép mérkőzéssel befejeződhetett volna a baj­nokság, hiszen a tabella ezt mutatta: 1. FTC 32 ponttal. A góllövőlistát is a fradista Friedmanszky vezette. Hátra volt azonban még két forduló, és a Fradinak két rangadó: MTK és Vasas. 1958. július 27. Népstadion: FTC-Vasas 3-3 Az MTK-tól elszenvedett - érdemtelen - vereség után a piros-kékek elleni rangadó is szomorúan kezdődött: a Vasas már 3-0-ra vezetett! 3-1 után azonban lassan ma­gához tért kábultságából a zöld-fehér csapat, s 3-2 után teljesen átvette a játék irányítását. Időnként nyomasztóvá vált a Ferencváros fölénye és ebben a játékrészben már a Vasas keltett olyan benyomást, mint amilyent a Ferencvá­ros az első félidőben. A döntetlen eredmény végül nagy küzdelem árán alakult ki. A ritka izgalmas bajnokság így az utolsó fordulóban dőlt el, a fradistáknak a bronzérem jutott. 1961-62 1. Vasas 26 17 4 5 55-37 38 2. Dózsa 26 15 6 5 57-30 36 3. FTC 26 13 7 6 45-26 33 Az FTC-ben játszottak: Horváth György, Novák Dezső, Mátrai Sándor, Dalnoki Jenő, Vilezsál Oszkár, Orosz Pál, Kocsis György, Kökény József, Albert Flórián, Rákosi Gyu­la, Fenyvesi Máté, Havasi Sándor, Landi Ferenc, Kiss III László, Németh Lajos, Friedmanszky Zoltán, Thomann Antal, Göncz István. Edző: Mészáros József Az első és a második elleni eredmények: Vasas-FTC 3-2 3-0 Ú. Dózsa-FTC 2-1 2-1 Slágermérkőzések - érdekességek 1961. augusztus 13. Népstadion: FTC-Bp. Honvéd 3-0 „Nagyszerű küzdelmet vívott a két jól felkészített együttes. Régen voltunk tanúi ilyen lendületes játéknak, amelynek irama nem csökkent, sőt a második félidőben még fokozódott is. A ferencvárosi ötösfogat: Kökény, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi - higanyszerű, sokmoz- gásos játékával jóval átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Még ebből a sorból is kiemelkedett a nagy területen ját­szó, és küzdeni tudásban is nagyszerűt nyújtó és ered­ményes Albert. ” Két gólt szerzett, majd Kökénynek adott egy gólpasszt és a kis szélső élt a lehetőséggel, 7 méterről, nagy erővel a léc alá bombázott. Zúgott a vastaps... 1962. február 25. Népstadion: Dózsa-FTC 2-1 A korai bajnoki rajt mindjárt nagy rangadót hozott. Egy Albert-góllal indult a mérkőzés és a Ferencváros diktálta a tempót, nagy-nagy fölényben játszott. Rajna kétszer is a gólvonalról mentette az újpesti kaput! A nagy fordulat a 72. percben következett be: Bállá bíró érthetetlen módon tizenegyeshez juttatta a lilákat. Az Ú. Dózsa kiegyenlített, a Ferencváros pedig egyik pillanat­ról a másikra elvesztette fejét, szívét és a mérkőzést. És a középhátvédjét: Mátrai a 11 -es után ugyanis megsér­tette a bírót... 1962. április 15. Népstadion: FTC-Bp. Honvéd 2-1 A Fradi két Albert-gól után inkább védekezett, tartotta az eredményt. Ez egyben bajnokságzáró mérkőzés is volt. A Ferencváros az őszi idény gyenge szereplése után a ta­vaszi 9 mérkőzéséből hetet megnyert, 1 döntetlen és egy érdemtelen vereség volt a mérlege. A Fradi a bajnoki haj­rában az utolsó öt mérkőzését zsinórban nyerte! Ezzel ke­rült a sikernek számító harmadik helyre. 1. Győri ETO 1963 13 6 5 2 20-7 17 2. Bp. Honvéd 13 7 3 3 30-12 17 3. FTC 13 7 3 3 33-18 17 Az FTC-ben játszottak: Aczél László, Dalnoki Jenő, Mátrai Sándor, Novák Dezső, Páncsics Miklós, Juhász Ist­ván, Orosz Pál, Fenyvesi Máté, Rákosi Gyula, Albert Fló­rián, Perecsi Tibor, Galambos Antal, Varga Zoltán, Fenyve­si II József, Havasi Sándor, Rátkai László, Vilezsál Oszkár, Kökény József. Edző: Mészáros József. Az első és a második elleni eredmények: FTC—Győri ETO 4-2 Bp. Honvéd-FTC 7-2 Slágermérkőzések - érdekességek 1963. november 10. Népstadion: FTC-Ú. Dózsa 1-0 Színvonalas, nagy küzdelmet hozó, igazi rangadót lát­hattak a nézők. A Fradi ekkor már egy éves veretlenségi sorozattal büszkélkedhetett és ezúttal is remekelt. A győz­tes gólt Albert átadásából Fenyvesi II szerezte a második félidő kezdetén. 1963. november 17. Népstadion: Bp. Honvéd-FTC 7-2 „A bajnokság legnagyobb meglepetése ezen a rang­adón született. Az egy éve veretlen bajnokcsapat az idei egyidényes bajnokság várományosa súlyos vereséget szenvedett. A Honvéd nagy gótarányú győzelmének érté­két növeli, hogy a Ferencváros sem játszott rosszul. Leg­28

Next

/
Oldalképek
Tartalom