Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 41. Fradisták futballmezben III. Aranylabdás Albert Flórián és "aranycsapatbeli" kortársai, 1950-1968 (Budapest, 2002)

dett. A B-közép az 1—O-as győzelem után betódult a pá­lyára, és a meccs hősét, Horváth Gyurit a levegőbe dobál­ták, majd vállaikon vitték be az öltözőbe!- Már kissrác koromban is fradista voltam, Így elkép­zelhető a siker utáni örömöm. Ferencvárosi pályafutá­som alatt a legtöbbet dr. Csanádi Árpádnak és Tátrai Sándornak köszönhetek. Sokat gyakoroltak velem és még jobban plántálták belém a Fradi szeretetét. Még ma is, ha hallom a Fradi-indulót, egy örömteli borzon­gás vesz erőt rajtam. Immár túl a hetvenen is imádom a Ferencvárost... 383. Forgács Ernő (1930. május 16.) - hátvéd Első mérkőzése: 1957. augusztus 3. Csepel: FTC-Ruch Chorzow 2-0 Utolsó mérkőzése: 1958. december 27. Bréma: Werder B.-FTC 2-1 Az FTC-ben összesen 20 mérkőzésen szerepelt (6 baj­noki, 12 nemzetközi, 2 hazai díjmérkőzés). *- Nekem gyerekkorom óta a foci volt a mindenem. A Vili. kerületi Rákócziban, majd a Ferencvárosi SE-ben, azután az MTK-ban, Bukovi Marci bácsi keze alatt játszot­tam. Az volt az álmom, hogy egyszer élvonalbeli labdarú­gó lehessek. Azután húszévesen bevonultam a Bástyából (ez volt az MTK neve). Következett a Veszprémi Bástya, majd a Kőbányai Dózsa. 1954-ben megnyertük az osztá­lyozó mérkőzéseket, és az NB l-re készültünk! Nem soká­ig - közölték velünk, hogy nem kell még egy budapesti Dózsa csapat - helyünkön egy másik belügyi gárdát, a Pécsi Dózsát indítják. A nagyszerű gárdánk szétszéledt, én a Bp. Spartacus játékosa lettem. 1957-ben leigazolt a Ferencváros, két évig voltam az Üllői úton. Csodálatosan szép volt, kü­lönösen 1957 nyara. A Fradi tizennyolcas kerete Auszt­ráliában túrázott, mi az újoncok, ifistákkal és tartalé­kokkal kiegészülve - a kis zöldfülű Rákosi Gyuszi is ve­lünk volt - megnyertük az Esti Kupát. A döntőben a vá­logatottakat is felvonultató nagy MTK-t vertük 2-1-re. A budapesti futballbörze rólunk beszélt, éppen ezért a csapat trénerét, Csanádi Árpádot Bécsben a repülőté­ren már úgy fogadták, hogy a Ferencváros nagymenői kössék fel jól a textíliát, hiszen a kis Fradi - így hívtak minket - csodálatosan focizott. Néhány nappal később Csanádi összeengedte a két csapatot, és az Üllői úti pályán zsúfolt lelátók előtt (!) 3-3-at játszottunk a sztá­rok ellen! Szomorú emlék: 29 évesen egy téli előkészületi mécs­esén olyan súlyos sérülést szenvedtem, amely lényegé­ben pontot tett pályafutásomra. 384. Erdész Ferenc - védő Első mérkőzése: 1957. augusztus 3. Csepel: FTC-Ruch Chorzow 2-0 Utolsó mérkőzése: 1957. augusztus 18. Népstadion: FTC-MTK 2-1 Az FTC-ben összesen 3 mérkőzésen szerepelt (1 nem­zetközi, 2 hazai díjmérkőzés). Erdész az 1957-es tartalékbajnokságot nyert csapatban: Tolonics, Mészáros, Kispéter, Kertész, Novák I, Erdész, Thomann, Bokréta, Hruby. Elöl: Sző­ke, Molnár J. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom