Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 40. "Mi ferenczvárosiak vagyunk". Az első Fradi góltól - az ezüstlabdáig, 1901-1903 (Budapest, 2003)
Kilencvenhárom tagunk volt „Az FTC football-osztálya november 18-án tartotta évi gyűlését. Ez alkalommal a jövő őszi rendes évi alakuló gyűlésig terjedő időre megválasztotta főnökül: Kárpáti Bélát, 1. kapitánynak: Horváth Ferencet, II. kapitánynak: Malaky Mihályt, pénztárosnak: Klein Manót, jegyzőnek: Buzássy Imrét és bizottsági tagoknak: Gráf Józsefet, Hermann Lászlót, Békés Artúrt és Malaky Jánost. A football osztálynak jelenleg 64 rendes és 29 növendék tagja van." Az első FTC-MTK mérkőzés! December elsején a Soroksári úti pályán játszották az első meccsüket a zöld-fehér és kékfehér labdarúgók. Ez volt az MTK első barátságos meccse - a mieinkkel. Idézzük szó szerint a Sport-Világ 100 évvel ezelőtti tudósítását: „Az MTK ifjú csapata teljes ambícióval ment e mérkőzésbe, de ambíciója csak az első félidőben segítette annyi eredményhez, hogy 1 goalt kaptak csak 1 goal ellen. Az igazság kedvéért azonban meg kell jegyezni, hogy az FTC folytonos támadásaiban egy kis szerencsével több goalt is adhatott volna. A II. félidőben az FTC fölénye már az eredményben is jelentkezett, mert 4 goalt lőtt, míg ő egyet sem kapott. Bíró: Manglitz (FTC) volt." Az első FTC-MTK meccsen tehát az FTC későbbi első bajnoka bíráskodott... A találkozónak volt egy sporttörténeti nevezetessége. Ekkor született az első külföldön elért FTC gól! íme a tudósítás erről így emlékezett meg: „A félidő vége felé Kovács gyors iramban leviszi a labdát és átadja Schwarznak, aki éles lövéssel megszerzi az FTC egyetlen goalját." A Fradi első külföldi gólja tehát Bécsben esett és azt az FTC aprótermetű csatára, Fekete (Schwarz) Leó lőtte. 5-1-es állásnál szerezhetett volna újabbat is: „A második félidő elején egy corner ból újab goalt kapnak a magyarok. Erre szép támadással felelnek, de a legszebb alkalom sikertelenül szalad el, mert Schwarz nyolc méterről fölibe lő a teljesen üres kapunak." Ugyancsak érdekességnek számít a bíróval kapcsolatos értékelés az FTC II.-Magyar Futball Club I. meccs kapcsán. „Bíró Kakas Gyula volt, kinek ítélkezéseit mindkét csapat kellő tisztelettel fogadta." A mérkőzés egyébként „barátságtalan, esős időben folyt le a két csapat között, vasárnap délután." A Fradi „tarcsi" 4-3-ra győzött! * Jó hangulat jellemezte a football-osztály úgynevezett alakuló ülését. (Mindig egy évre választottak csak tisztségviselőket.) Az 1902-es évre ezt a tisztikart választották: Kárpáti Béla a football-osztály főnöke, I. kapitány: Horváth Ferenc, II. kapitány: Malaky Mihály. Pénztáros: Klein Manó, jegyző: Buzássy Imre. Bizottsági tagok: Gráf József, Hermann László, Békés Artúr, Malaky János. Az osztály létszáma: 64 rendes és 29 növendék tagból tevődött össze. Az FTC történetének egyetlen bajnoki osztályozója: FTC-Rákosszentmihályi ST 10-2 A Műegyetem FC 1901 őszén visszalépett és egyik csapattal sem játszott: ellenfelei játék nélkül kapták meg a 2 pontokat. Az FTC a 3. helyen végzett ugyan, de ez egyben az utolsó előtti helyezést jelentette! Márpedig a kiírás értelmében az utolsó két helyezettnek a második osztály első két helyezettjével osztályozó mérkőzést kellett játszania. A Rákosszentmihályi Sport Telep elleni mérkőzésre tehát így került sor. „A ferencvárosiak a legnagyobb könnyedséggel verték a rákosszentmihályiakat, pedig ezek a II. osztályú bajnokságban csak három ponttal maradtak hátra a 33 FC-től a második helyre. A mérkőzést a ferencvárosiak folytonos támadása jellemezte. E támadás oly intenzív volt, hogy például megtörtént az a páratlan eset, hogy Berán, az FTC backje fejjel lőtte a labdát az ellenfél kapujába, oly közel jött az egész csapat az ellenfél kapujához. E merész támadások alatt két ízben is alkalom nyílt ve19