Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 38. Ötszáz nap a Fradi "őskorából". 1900-1901 (Budapest, 2001)

Január 26. péntek Az FTC jégkorongozói 6-3-ra győztek a Győri ETO elleni bajnoki mérkőzésen és ezzel a Dunaferr és az Álba Volán mögött stabilan a harmadik helyen álltak. A hármas szám­nak ezen a meccsen is kulcs- fontossága volt: a harmadik harmad előtt 3-3-ra állt a ta­lálkozó, és ezután három fe­rencvárosi gól hozta meg a győriek elleni győzelmet. Január 27. szombat Pireusz: Olympiakosz (görög)-FTC-Thomas Jeans 6-8 Myéki Balázs a BL csoport- mérkőzés nyitányán is megis­mételte 4 gólos produkcióját! Székely Bulcsú „csak" három gólt szerzett, igaz azt 4^1 után! Egyébként a Fradi már 3-0-ra is vezetett a pireuszi „pokolban"... Vad Lajos edző: - Ahhoz ké­pest, hogy öt újonccal, három európai kupameccsel a há­tunk mögött jöttünk ide, azt hiszem nyugodtan minősíthe­tem szenzációsnak a Fiúk tel­jesítményét. A csapat a legtel­jesebb mértékben megvalósí­totta elképzeléseimet, oko­san, megfontoltan vízilabdá­zott, és azt a kevés ítéletet, amit kapott a meccs során, maradéktalanul kihasználta. Arról pedig aligha kell áradoz­nom, amit Kösz Zoli produkált a kapuban, ismeri mindenki, ilyenkor milyen mutatványok­ra képes... * És még egy óriási magyar si­ker született ezen az estén: Kovács István, Kokó - súly­csoportjában profi világbaj­nok lett! Tudjuk, nevét nem ír­hatjuk az FTC márvány dicső­ségtáblára... De az egyik leg­nagyobb Fradi futballszurko­ló, hosszú évek óta Kokó, és mint ilyen, a „gyermekünk" is... Arról nem beszélve, hogy olimpiai győzelme után az Ül­lői úti arénában - szurkolók tomboló tapsvihara közepette - vehette át az FTC örökös tagja kitüntető diplomát! Ha már örökös bajnokunk nem lehetett - lévén az FTC-nek évek óta nincs ökölvívó szak­osztálya. Az Üllői úti pályán lett azonban profi Európa-baj- nok - igen, a pálya közepén felállított ringen - amit a hely adta kötődés miatt is - köny- nyezve a Fradi-táborral együtt ünnepelt... Január 27-én este pedig a müncheni Rudi Sedlmayer- csarnokban immár a világbaj­noknak szóló ünneplésben részesült. A 12. menet végén kiütötte dominikai ellenfelét - szívünkbe pedig beütötte azt a "diadal pecsétet", amely minden magyarnak oly fel­emelő érzés. Kokó, az FTC örökös tagja, a profi boksz el­ső fradista érzelmű világbaj­noka lett! Kokó - köszönjük... Január 28. vasárnap A budapesti terembajnokság döntőjében a nyitány nem a fradisták elképzelése szerint történt. Bár Tóth Mihály látvá­nyos sarkazásos góllal a veze­tést megszerezte, de utána három Vasas-találat követ­kezett... (Vasas-FTC 3-1). A li­la-fehérek elleni rangadón azonban már a Fradi győzött 3-1-re! Horváth, Hámori, Pinte góljai, Szűcs Lajos gól­hárításai döntőnek bizonyul­tak. A Fradi így csoportjában ötven százalékos teljesítmén­nyel a második helyen vég­zett. A bronzéremért a szintén zöld-fehér Hévíz gárdát kellett legyőzni. Ez az utolsó percig kérdéses volt, hiszen a hévízi­ek 2-1-re vezettek. Azután jött két Csiszár bombagól (az el­sőt korábban Gera szerezte), és 12 másodperccel a vége előtt „már" 3-2-re vezetett a Fradi... A díjátadásnál Lipcsei Péter vette át a 3. helyezettnek járó trófeát és az 1 millió forintos borítékot. Az első helyen vég­ző Vasas 4 milliót kapott - így elmondhatjuk, hogy a Vasas elleni vereségért az FTC nem­csak 3 pontot, hanem 3 millió forintot is veszített... Szűcs Lajos viszont nyert: őt választották a teremtorna leg­jobb kapusának - ezért a Zsiborás-díjat ő vehette át egykori kapusunk, immár 14 éves ikertestvéreitől. Mo és egy videomagnót is kapott, hogy legyen min visszanézni a bravúros védéseket... A trófeák - a Fradi futballmú- zeumban kerültek kiállításra - de ezekhez még jött az FTC ifik által nyert kis kupa is. Ta­tabányán a Lakat Károly em­lékére rendezett terem-em- léktornán a Fradi ifi végzett az élen a Győr és a Tátabánya előtt. Egy héttel korábban Schmél Lászlóval a németor­szági tornán másodikok vol­tak az ifik, majd az edzőválto­zást is kis kupával tették em­lékezetessé. Az ifi I. edzője­ként ugyanis ekkor mutatko­zott be Hámori György, a Fra­di nyolcvanas évekbeli játéko­sa. A Lakat Károly kupát hozó csapat a trófeát hová másho­9

Next

/
Oldalképek
Tartalom