Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 37. Fradisták futballmezben 2. 1926-1950 (Budapest, 2000)
klubház vendéglőjét, amelyet talán érdemeim elismeréseként, 1939-ben én vettem át. Hadapródőrmester lettem, s a zavaros időkben sikerült megmentenem felfedezőmet, atyai barátomat, Gerbert Pált, akit bujtattam. Háború végén teljesen kifosztották a vendéglőt, s a világon semmim sem maradt. Amikor vége lett a nyilas uralomnak, a Rudas Feri vette át a vendéglőt. A háború után újra elkezdtem tréningezni, rövid ideig az MTK-ban játszottam, de én már 32 évesen nem, akartam a játékot erőltetni. Levezetésként egy Milánó melletti kis csapathoz szerződtem Magantábaba. Amikor ott vége lett a bajnokságnak, hazajöttem szabadságra a családhoz, hiszen két kislányom is itthon volt. A határon elkérték az útlevelemet - és már nem is kaptam vissza, hiába mondtam, hogy Olaszországban szerződés vár... Ötvenhat után gondoltam, hogy visszamegyek Olaszországba, ahol „szerződésszegést” követtem el. Eljutottam Bécsbe, telefonáltam a régi klubhoz, de ott már új elnök volt, s többen rábeszéltek, hogy menjek Ausztráliába. Mentem. Több együttesnél dolgoztam edzőként, egészen 1985-ig. Azóta a Sydney-i Hakoah klub a magyarok találkahelye. Itt beszélgetünk, van mozink, színháztermünk, éttermünk. Polgár Gyulával ez a beszélgetés még 78 éves korában készült és élete végéig Sydneyben maradt. Tervezte ugyan, hogy annyi évtized múltán hazalátogat, hiszen Üllői úti barátai is sokat hívták, de csak egy videokazettán üzent a fradistáknak. Egészségi állapota nem tette lehetővé a hosszú utazást. 1992-ben, 80 éves korában Sydneyben hunyt el. 239. Rátkai Károly (1911-1985) - csatár Első mérkőzése: 1934. április 1. Hungária krt.: FTC- Austria 6-2 Utolsó mérkőzése: 1934. július 8. Klando: Kladno- FTC 4-1 Az FTC-ben összesen 10 mérkőzésen szerepelt (4 bajnoki, 6 nemzetközi). Góljainak száma: 1 (egyéb) I 240. Bán (Banaszkievicz) Nándor (1911—?) - hátvéd Első mérkőzése: 1934. június 17. Üllői út: FTC— Floridsdorfer 8-0 Utolsó mérkőzése: 1936. január 6. Stuttgart: Kickers- FTC 2-3 Az FTC-ben összesen 46 mérkőzésen szerepelt (17 bajnoki, 26 nemzetközi, 3 hazai díjmérkőzés) Kupagyőztes csapat tagja: 1935 (Magyar Kupa) Majd mindig jobbhátvéd poszton szerepelt, de ha a szükség úgy hozta, a fedezetsorban 30