Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 36. Fradisták futballmezben 1. 1900-1926 (Budapest, 2000)
edzés nélkül játszott. Játszott? Bombagólt lőtt - 40 méterről! „Payer egy szabadrúgást 40 méter távolságból - spiccel - a közönség ujjongása mellett - a kapuba röpített. Ehhez a bravúrjához hasonlóan szép volt az egész játéka, amelyen egyáltalán nem látszott meg, hogy a háború kitörése óta a harctéren volt.” 1916 Az Osztrák-Magyar Monarchiában az eddigi 50 évről 55 évre emelik fel a hadkötelezettséget. - IV. Károlyt megkoronázzák a budavári Mátyás templomban. - A Király Színházban bemutatják Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. - Megnyílik a Belvárosi Színház. * Áprilisban a Húsvéti Vaslabda mérkőzések során a MAC ellen már 3-1-re vezetett a zöld-fehér gárda, de egy bírói döntés után levonultak. Egy másik játékvezetővel folytatták csak a találkozót, amely végül 4-3-as FTC győzelmet hozott. Bírócsere közkívánatra —hát ilyen is volt! * A labdarúgók utoljára 1914 júniusában játszottak bajnoki pontokért. Ekkor, szeptember 3-án - két évi szünet után - az MLSZ ismét kiírta a bajnokságot. A nyitómérkőzés mindjárt nagy sláger volt: MTK-FTC 4-1! Ezen a bajnoki találkozón játszott először Schlosser Imre volt csapata ellen. Jól mutatkozott be az MTK-nál, három gólt rúgott a ferencvárosi kapuba! * Amikor a Csárdáskirálynőt bemutatták a Király Színházban, nos akkor volt az első FTC-Vasas bajnoki mérkőzés. Az operettnek nagyobb sikere volt, hiszen a futballmeccs gól nélküli döntetlennel zárult. „Az újonc vasasok legénysége nagy lelkesedéssel feküdt a játékba, aminek megérdemelt gyümölcse el sem maradhatott. Különösen a védelem tett ki magáért, Platkó kapussal az élen.” Platkó később válogatott, majd spanyolországi sztárkapus lett... Az első FTC-Vasas meccset egyébként az Üllői úti pályán rendezték, a lelátók kongtak az ürességtől, mindössze 1550 néző váltott jegyet... 1917 Az Operaházban bemutatják Bartók Béla Fából faragott királyfi című táncjátékát. - Budapesten üzembe helyezik a József telefonközpontot. -Az Országos Közélelmezési Hivatal elrendeli a szappanjegy bevezetését. - Gyöngyös város tűzvész áldozatává lesz... Megnyitják a Zita hadikórházat Budapesten, a Fradi pálya mögött, a Gyáli úti szakaszon. A bejárat a 6-os szám alatt volt a 3700 ágyas tömegkórházban. Zita királyné: Zita Maria Adelgunda pármai hercegnő volt, akit 1911-ben IV. Károly későbbi magyar király vett feleségül. - A kormány a szénhiány miatt elrendeli a színháznak, mozik és műsoros szórakozóhelyek azonnali bezárását... * Az FTC-MAC (2-1) mérkőzés tudósításában egy ilyen mondat is megjelent: „Az FTC-ből ugyan hiányzott Wiener, de résztvett a játékban a hosszú időn át nélkülözött VIRÁG és BOROSS is.” Hogy miért szerepeltek egyesek álnéven? Azokban az években a katonai szolgálatot teljesítő sportemberek nyilvános mérkőzésen, versenyen nem szerepelhettek. Egyik-másik csapat ezt a rendelkezést játszotta ki, hogy játékosait álnév alatt szerepeltette. így tett az FTC is. Két katonajátékosát álnéven szerepeltette azért, hogy ne legyen bajuk a katonasággal. A két szóban forgó játékost (Blum, Binder) azonban névtelen intrikusok a katonaságnál feljelentették... A Vasárnapi Sport (az MLSZ lapja volt) felháborodott hangon írta: „Szomorú világot élünk! Nem elegendő, hogy a háború tizedeli sportembereinket vagy tartja távol a gyepes sportmezőktől, még egyéb piszkos, alattomos elemeknek is kell közreműködniük, hogy a kevés itthonmaradt vagy hazakerült értékesebb sportembereinket a sportmezőkről eltávolítsák.” „Az FTC részéről megtörtént a döntés. A választmányi ülés befejezte annak a bejelentésnek a megszövegezését, amelyben lemondja az MTK elleni 1917. november 25-re kisorsolt bajnoki mérkőzést.” Az ok: a Schlosser átcsábítása miatt profizmussal vádolt MTK viselkedése volt. Ezt azonban bizonyítani nem nagyon lehetett, így a vádat az FTC vezetői 1918 tavaszán visszavonták. Az MLSZ a mérkőzés lemondása miatt az FTC-t ideiglenesen kizárta a bajnokságból, s csak 1918. április 4-én „vették vissza” a Fradit - amely egyébként az MLSZ egyik legfőbb alapítója volt... 1918 Megindul az első légiposta járat Budapest és Bécs között. - Átadják Budapesten a Szt. Gellért Szálloda épületét. Hegedűs Ármin, Stark Izidor és Sebestyén Artúra alkotása. - A budapesti Nemzeti Színházban bemutatják Szomory Dezső II. József császár című színművét. - Erős spanyolnátha járvány pusztít egész Magyarországon. Csak októberben 44 ezren halnak meg spanyolnáthában! A háborús-helyzet a szétesőben lévő monarchia labdarúgásában is éreztette hatását. Zavaros Árpádot, az FTC egyik tehetséges hátvédjét Bécsbe osztották be hosszabb katonai szolgálatra. A fiatal játékos ezért „átigazolt” a Wiener SC csapatába. Gansl Izidor viszont - szintén hasonló okokból - a bécsi Hakoah mezét cserélte fel zöld-fehérre. 81