Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 36. Fradisták futballmezben 1. 1900-1926 (Budapest, 2000)
pott szalag tekereg. Ez a szalag a múzeum egyik kincse: Dr. Borbás Gáspár hangját, mondatait őrzi! 1972. tavaszán kerestem fel Himfy utcai lakásán. Akkor 88 éves volt, de a szellemi frissessége, érdeklődése egészen magával ragadott. Ügyvédi dolgozószobájában telepedtünk le egy kis beszélgetésre, amelyre - megmondom őszintén - mindörökre büszke leszek. Hogyne lennék az, hiszen a sors nagy ajándékának tartom, hogy találkozhattam és beszélhettem az FTC és a magyar válogatott első hivatalos gólszerzőjével, a századelő híres balszélsőjével! Ő volt Magyarországon az első DR-lab- darúgó, és Borbás érte el a magyar futballisták közül elsőként a „bűvös” 25. válogatottságot... A békebeli évek legendás labdarúgójával nem szokványos interjú készült. Csak arra kértem, hogy meséljen, meséljen... A szomszéd szobában rádió szólt, így a beszűrődött hangfoszlányok mintegy kísérőzeneként hallhatók Borbás mondataihoz. A felvételt egy idő után halk déli harangszó teszi még meghittebbé... Én pedig elmerengtem: - Istenem! Aki velem szemben ül, már a Millennium idején hallgatta a déli harangszót...- Mint hetedikes gimnazista, tornatanárom hívására kimentem a Városligetbe. Az egybegyűlt gárdát - valamennyien 15-16 évesek voltunk - tanárunk bemutatta egy idősebb úrnak, akit Stobbe Ferencnek hívtak. Miszternek becézték, hiszen sokáig Angliában élt, és egyike volt a futball magyarországi meghonosítóinak. Stobbe mutatta meg nekünk a bőrlabdát és a szabályokat játék közben magyarázta. Megszerettük az új sportot, s szinte minden szabad időnkben futballoztunk. Hamarosan én is kaptam egy labdát a születésnapomra, s azzal a Gellérthegy oldalában, a Búsuló Juhász mellett lévő grundon játszottunk. Egyszer egy keménykalapos úr odalépett hozzám és megkérdezte, lenne-e kedvünk egy igazi futballpályán játszani? Ez az úr Malaky Mihály, az FTC egyik futballvezetője volt. így kerültünk a hajdani Fradi-pályára, a Soroksári útra. Társaim közül engem ítélhettek a legjobbnak, mert azonnal az első csapathoz irányítottak. így én soha életemben nem játszottam ifjúsági csapatban, már 17 évesen az FTC felnőtt csapatában rúgtam a labdát. Eleinte jobbszélső is voltam, később már mindig balszélen játszottam. A balösszekötőm az első időkben Kovács Géza volt, aki szintén középiskolába járt ekkor. Schlosser, a későbbi „párom", csak később jött az FTC-be. Vele igazi nagy balszárnyat alkottunk, mind az FTC-ben, mind a válogatottban. Schlosser önzetlen játékos volt, rendkívüli technikával rendelkezett. Nagy cselező volt, de soha nem lépte túl azt a határt, amellyel a csapatnak ártott volna. Mindig érezte, hol áll a Pataki, a Weisz Feri, vagy mondjuk én, és adta a labdákat a társaknak. Ö is az angol stílust játszotta, a hosszú, gyors passzokat, a szárnyakon való gyors lerohanásokat forszírozta. Ez volt az FTC stílusa, ez a gyors támadó játék. A taktikánk nagyon egyszerű volt, a szélsők az alapvonalig futottak és a beadott labdákat Schlosser vagy Pataki kapura lőtte vagy fejelte. Nekem a gyorsaságom fejlesztése érdekében az akkori idők speciális tréningjét kellett végeznem. Gannon, a csapat angol erőnléti edzője egy labdát adott, és az oldalvonal mentén 100 métereket kellett futnom pace-makerek (iramdiktálók) társaságában. Ők labda nélkül vágtáztak, én pedig labdát vezetve futottam - és nekem kellett gyorsabbnak lenni... Gannon ügyelt arra is, hogy a labda szinte ragadjon a rüsztömhöz, nem lehetett túlságosan hosszan szöktetni, csak a beadáskor rúghattam megfelelően nagyot a labdába. AZ ELHANGZOTTAKHOZ EGY SAJTÓ-„BIZONYÍTÉK" AZ EGYIK SPORTLÁPBÓL: „SCHLOSSER SZÖKTETI BORBÁST; AKI ELFUT, HÁTRA CENTEREZ, SCHLOSSER ÁTLÉPI A LABDÁT, MIRE PATAKI AZT A KAPUBA HELYEZI...” MINDEZ A TIZES ÉVEKBEN... De hallgassuk tovább a magnószalagot: Életem egyik legemlékezetesebb időszaka 1913 tavasza. Bécsben, az osztrákok ellen 4-1 -re győzött a válogatott, amelyben 9 (!) FTC-játékos szerepelt. Másnapra volt kitűzve az ügyvédi vizsgám a Kúrián, a híres Grecsán Károly előtt. így rögtön a bécsi mérkőzés után haza kellett utaznom, egy lelkes Fradi-drukker hozott haza autóján. A vizsgabizottságban ott ült Bedő Mór, egy igen sportkedvelő, kiváló jogász. Vizsgáim végén ő szólalt meg első12
