Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 33. Fradi nosztalgia 2. A Soroksági úttól - Montevideóig (Budapest, 1999)
nem áll a futball-szabály, amely nem ismer legyőzhetetlenséget, nem ismer földöntúli tudást, erőt és lebírhatatlanságot. A Ferencváros győzelmét éppen ezért nem is várta senki Uruguayban. A Ferencváros túlságosan messziről érkezett Montevideóba ahhoz, hogy erejéről, tudásáról, játékának nagy értékeiről világos képet alkothasson bárki is, aki elsősorban az ottani eseményeken keresztül ismeri a futballvilág nagy ütközeteit. A Ferencváros az első, mely más mutatott Montevideóban, mint amit vártak. A Ferencváros az első, amely a futballnak olyan formáját vitte a National-pályára, amely nemcsak a versenyt vette fel Uruguay futballjá- val, de határozottan és teljes egészében föléje is tudott kerekedni. Nem nehéz elképzelni, hogy a harmincezer főnyi nézősereg szívébe valami új érzés költözött ezen a mérkőzésen. Valami eddig sohasem ismert fájdalom, valami kimondhatatlan keserűség és fanyarság, ami sírját igyekezett ásni mindannak a boldogságnak, felhőkben járó ábrándoknak, amellyel az uruguayiak futballjuk legyőzhetetlenségét agyonbecézték szívükben, lelkűkben. Bizonyos, hogy a Ferencváros győzelme sehol akkora csodálatot nem váltott ki, mint Uruguayban. A messziről jött diadalmas vendégben új tulajdonságokat fedeztek fel, azt a futballt, amit a mérkőzésen játszott, érdemesnek tartották arra, hogy jobban megismerjék, még egyszer élvezzék és megbámulják. Sohasem tartozott szerencsés megoldásnak az, ha a túrázó csapat kivívott győzelme után reváns- ra állott ki. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a legyőzött ellenfél százszoros igyekezettel tör a győzelemre, hogy megingott tekintélyét helyreállíthassa, régi pozícióját maradék nélkül foglalhassa el híveinek szívében. Kilencven perces irgalmatlan harc, összeroskadásig való küzdelem várja a ferencvárosi fiúkat, s szinte alig merjük hinni, hogy nem roppannak össze a nagy teher súlya alatt. (Nemzeti Sport, július 28.) Uruguay-Ferencváros 3:0 július 28., Montevideo Elvégeztetett! Kikaptunk a revánsmérkőzé- sen, mert ki kellett kapnunk. Szégyenkezésre egyáltalán nincs okunk, viszont azt látjuk, hogy az uruguayiak nem tudnak büszkék lenni erre a győzelemre. Az a húszezer ember, amely a mérkőzést végignézte, alig-alig tudott örülni a góloknak. A közönség csendes és a nagyon várt örömünnep egészen hétköznapivá silányult. Maguk az uruguayok tudják ennek legjobban az okát, azt ők is érzik, hogy a győzelem dacára miért nem tudnak igazán örülni, mikor pedig annyira áhítoztak ez után a győzelem után. S most látom, hogy bármennyire szeretik is ezek az emberek a futballt, bármennyire elfogultak, és nemzeti ügyüknek tartják a győzelmet, azért meg tudják ítélni a csapatok teljesítményének értékét, súlyát. A vereség ellen nem tehettünk semmit, s ha tizenegy ördöggé változott volna a tizenegy fiú (Amsel-Hungler, Papp-Furmann, Bukovi, Obitz-Rázsó, Takács II, Turay, Toldi, Kohut) - hiszen azok sem küzdhettek volna jobban -, akkor is elszenvedtük volna a vereséget. Nekem csak azt bántja a szívemet, hogy gól nélkül kellett levonulnunk a pályáról. De minden elfogultság nélkül meg kellett azt is állapítanom, hogy az első félidőbeli játékuk alapján rászolgáltak a győzelemre. A gólarány már túlzott, s ez a mi balszerencsénk terhére írható, mely nem engedte meg, hogy csak egyetlen lövésünk is utat találjon Garzia hálójába. Nehéz, nagyon nehéz mérkőzés volt ez minden tekintetben. Általában elismerték, hogy Lombardi nem bíráskodott helyesen, nem torolta meg a túl erélyes játékot velünk szemben, s a fiúk bizony sokat panaszkodtak emiatt. Turay a lábát mutogatja, mely nagy foltokban viseli a mérkőzés emlékeit. Toldi Andradera panaszkodik, aki állandóan páros lábbal csúszott alója, fejelésnél pedig két kézzel támaszkodott rajta. Elnyomta, eltolta a labdától, lenyomta a levegőben kézzel és a bíró sohasem fütyülte le a világhírű négert. Papp Laci csak hallgatta Toldit, aztán csendesen megszólalt: Öregem, csak egyszer jönne az a hosszú néger az FTC-pályára, tudom Isten vörösre manikűröznék a kezét s nem lökdösne vele. * Ma reggel szerencsésen megérkeztünk Buenos Airesbe. Az út elé nem a legnagyobb bizalommal néztünk, mert 15-éről ló-ára virradó éjjel, az út kellős közepén, a szembe menő hajók egymásnak futottak. Mind a két hajó modern, helyi járatú alkotmány s a szerencsétlenséget a személyzet vigyázatlansága idézte elő. Emberéletben nem esett kár, mind a két hajó hatalmas lékkel bevánszor- gott a kikötőbe. FRADI NOSZTALGIA 35
