Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 33. Fradi nosztalgia 2. A Soroksági úttól - Montevideóig (Budapest, 1999)
negyedóra pedig, akárcsak a márciusi 36 perc, szintén emlékezetes. Hogy nem csupán a megszépítő messzeség láttatja így, arra bizonyíték a korabeli ítész írása: „Albert jól játszott, mindig úgy helyezkedett, hogy labdát kaphasson, átadásainak zöme megtalálta a saját csatárokat. Szerepe volt tehát a magyar válogatott mezőnyjátékának alakításában. A társak pedig túlságosan beálltak erre. Bizonyítéka ennek, hogy kiválása után átmenet nélkül az egész mezőny a magyar tizenhatosra szakadt." Akár zárszónak is megteszi: „Kiválásával az egész mezőny a magyar tizenhatosra szakadt...", ám illendőbb őt idézni. „A válogatottban 3:2-vel kezdtem, és 3-2-vei fejeztem be... Ennél nagyobb öröm nem is érhetett volna." Lelke rajta - mondom én -, de elfogadom a mondandóját. A védjegye (elegancia) alapján. Malonyai Péter (Nemzeti Sport) tényleg vége"- Hatvankilenc június tizenötödikén a Dánia elleni világbajnoki selejtezőn ütköztem a kapussal: külső térszalagszakadás. Hetven áprilisában térten vissza, és ettől kezdve minden meccs ajándék volt. Pedig, ha minden , jól megy, több mint százszoros válogatott lehettem volna. A térdem azonban nem bírta, hetente kétszer - néha háromszor - lecsapolták belőle a vizet, és amikor a hetvenes években bevezették a napi két edzést, akkor eldöntöttem: elég volt. Önmagommal szemben sem lettem volna őszinte, hogy ilyen körülmények között folytatom, és azt is szerettem volna, ha a szurkolók úgy tartanak meg az emlékezetükben, hogy „az Albert jó futballista volt, de kár, hogy abbahagyta". Március 17-én kértem, hogy ne kezdjek, csak a második félidőben játsszak, és azt is kértem, hogy ne kelljen a meccs elején a többiekkel melegítenem. Már az első félidőben elvonultam a Népstadiont övező fák közé, és mialatt bent ezrek kiabáltak, én csendben, magányos farkasként melegítettem. És akkor, ott, eszembe jutott rengeteg szép emlék, gól a Népstadionból, és az is, hogy milyen furcsa is a sors, hiszen ötvennyolc novemberében ott játszottam először a Fradiban, két gólt lőve a Diósgyőrnek. Átvillant az agyamon, hogy most tényleg vége. Aztán beálltam, és 62 FRADI NOSZTALGIA nem sokkal a lefújás előtt, a kapust is kicselezve, gólt lőttem. Nem volt nehéz, sakk-matt helyzet volt. A labda a hálóban, én pedig azt éreztem, hogy de jó lenne még gólokat lőni, még egy kicsit tovább játszani... A zalaegerszegiek tudták, hogy ez az utolsó meccsem, gratuláltak, de egyébként ugyanúgy figyeltek rám, mint máskor. Nem hiszem, hogy hagytak volna gólt lőni, de ha mégis, akkor nagyon köszönöm nekik... (Albert Flórián)
