Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 26. „Minden taps a Ferencvárosnak szól” A Fradi nemzetközi mérkőzései 1935-1997 (Budapest, 1997)

1965. Fradi fölényt. A végeredmény, csak a kinti vereséget egyenlítette, akkor ugyanis még nem számított az ide­genben lőtt gól. így ismét sorsolás döntötte el, hogy hol legyen a har­madik mérkőzés. Fortuna, ha a pá­lyán nem is - de a sorsolásnál két­ségtelenül a Fradi mellé állt: immár harmadszor is Budapest lehetett a harmadik mérkőzés helyszíne. Egyébként abban, hogy egyáltalán sor kerüljön minderre - a ritka rossz játékvezetőnek is része volt. A szak­sajtóban így emlékeztek meg „telje­sítményéről”: „Kitabdijan francia játékvezető: Mit lehet írni egy olyan bíróról, aki akkor sem ítélt tizen­egyest, amikor egy védőjátékos, ne­vezetesen Stiles a 16-oson belül két kézzel beleütött a labdába?, június 16. Népstadion: FTC-Manchester United 2-1 VVK A két csapat harmadik, mindent el­döntő találkozása, óriási izgalmak közepette zajlott. Három nyilatkozat a harmadik meccsről: Matt Busby: - Úgy érzem hogy az első félidőben szépen játszott az an­gol csapat s körülbelül azt nyújtot­ta, amihez otthon hozzá vagyunk szokva. Az a váratlan Karába gól azonban nagyon megzavarta a fiú­kat... Karába: - Beleadtam mindent ebbe a lövésbe, amelyből a gól szárma­zott. Összegyűlt bennem minden keserű­ség. Szerettem volna ugyan már vég­re bemutatni, hogy tudok futballozni. Fenyvesi: - Rákosi lövése után vár­ható volt, hogy a tömörülő angol védőkről visszapattan a labda, ezért minden idegszálammal figyeltem: merre perdül. Jól számítottam, hogy 1965. felém jön vissza. Egy lépést tettem irányába. Megnéztem magamnak a rövid sarkot és egyből odarúgtam. Örülök, hogy fontos gólt szereztem. Fenyvesi ekkor még nem tudhatta, hogy a VVK döntőn még ennél is fontosabb gólt szerez majd... június 23. Torino: FTC-Juventus 1-0 VVK DÖNTŐ! Tulajdonképpen két döntőt kellett volna játszani a VVK-ért, de mert akkor volt az olasz-magyar, s mert a Ferencváros a New York-i torna rajt­ja előtt állt, terminushiány miatt be­jelentette, hogy lemond a budapesti visszavágóról, döntsön egy mérkő­zés! A Juventusnak ez természete­sen tetszett. Torinóban a kupabizott­ság előtt azonban volt egy vita:- Mi lesz ha döntetlent hoz a mér­kőzés? a) 2 x 15 perces hosszabbítás b) Ha utána is döntetlen marad - nos újabb mérkőzés. c) Ha arra a Ferencváros nem áll ki?- akkor a Juventust győztesnek nyil­vánítják. A vita jó ideig folyt - a ferencvárosi vezetőknek már annyit sikerült el­érni, hogy döntetlen esetén mindkét félt győztesnek nyilvánítják és fél évig az egyik, majd fél évig a másik őrzi a VVK-t. Végh Aladár az FTC elnöke így búcsúzott a bizottságtól:- Uraim, igyekszünk majd úgy ját­szani, hogy önöknek a lehető legke­vesebb gondot okozzuk... A Fradi az első félidőben nagysze­rűen helytállt, Albert révén akár a vezetést is megszerezhette volna a zöld-fehér tizenegy. A második félidőre fokozódott az iram, nagyobb lett a küzdelem. A 74. percben megpecsételődött az óla­30

Next

/
Oldalképek
Tartalom