Fradi futballmúzeum 24. Félezer Fradi-nap. 500 nap a Fradi-krónikából 1996. január 1.-1997. május 15. (Budapest, 1997)

sem kaptak! Károlyi Andrea lett a mérkőzés hőse, akárhonnan is dobott ő ezekben a kritikus percekben, mindenhonnan betalált. Az utolsó percekre tíz pont fölé nőtt a ferencvárosi előny és immár először a klub történetében kosármeccsen is zúgott a szurkolók (az ezer forintért jegyet vásárló szurkolók!) kiáltása: „Baj-nok csa-pati Baj-nok csa-pat!" A lelátón pedig magasra emelték azt a transzparenst, amin ez állt: „Még csak két éve létezünk, de itthon már mindent elértünk!" A lefújás után karneváli hangulat uralkodott a BSE- csarnokban. A farsangi mulatság csak rövid időre szakadt meg, hogy Horváth Ferenc a szövetség főtitkára átadhassa az érmeket. A mieinknek az aranyérmeket - sporttörténeti pillanat volt! SZABARI JÁNOS az FTC szakosztályi igazgatója: - Nálunk hús vét után egy héttel, a meccs vége előtt öt perccel jött el a feltámadás! TURSICS SÁNDOR: -A meccset a szünetben nyertük meg, mert akkor mindent nyugodtan meg tudtunk beszélni... a lányok megnyugodtak. Eddig jutott a nyilatkozatban, amikor megérkeztek a szur­kolótábor tagjai és feldobták a levegőbe... Ezt is megértük a Fradi 98 éves történetében. DEÁK LÁSZLÓ, az FTC elnökhelyettese:-A tíz-nullás ered­ményt hozó két perc - őszintén bevallom - számomra is nem várt fordulatok csúcspontját jelentette. Az utána következő teljesen felszabadult játék, már történelmi kategóriává emelte a kettő-null utáni reménykedést. Egyetértek szurkolóinkkal. A kosárlabda-szakosztály két év alatt jóformán mindent meg­nyert, amit megnyerhetett. Az első évben minden hagyomány nélkül a Magyar Kupát, a második pedig a bajnoki aranyérmet hozta a Ferencvárosnak. Az igényes nézőinkkel egyetértve nyugodtan mondhatom: a kosaras lányok teljes jogú tagként felzárkóztak a sok sikert megért hagyományos szakosztálya­ink mellé. Április 8. Teke Szuperliga női - 3. forduló ■ 1. FTC 2646 fa, Kovácsné 471, Fehér 446, Tóthné 444, Juhász 433, Lovász 429, Szenczi 423. A Fradi már karnyújtásnyira volt az aranyéremtől... Április 9.: Pécs: PEAC-FTC 26-34 ■ Farkas-Szarka 2, Tóth 6, Kökény 3, Pádár 2, Kertész 7, Takács 6 Cs: Vavrik, Pásztor 3, Becz 4, Lőwy 1, Brigovácz, Fiedler A Ferencváros leigazolta Vámos Jánost, a BKV Előre fiatal kapusát. A kapussal három éves szerződést kötött az FTC labdarúgó szakosztálya. Április 11.: Nyíl kézlenyomata immár a Sportcsillagok falát díszíti. (Bár ugyanúgy, ahogy Albert Flórián esetében - nekik talán a lábnyomatuk lenne a stílszerű...) Az ünnepi ceremónia helyszíne ezúttal is a Kentucky Fried Chicken étterem volt, ahol a helyiség zsúfolásig megtelt. Nyilasi Tibor az alkalomhoz illően öltönyben, nyakkendőben 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom