Fradi futballmúzeum 21. Fradi futball-félévkönyv '95 (Budapest, 1996)
mozdulataiból áradó rémület, kishitűség, önbizalomhiány. Elkezdődik a meccs, és öt perc alatt három gólhelyzet marad ki, vagy véd Hajdú káprázatos reflexszel. Aztán a huszadik perc táján enyhül a szorítás, Kecskés elfut a bal szélen, keresztbe ível, Kun- tics az oldalhálóba vágja az átadást. Nocsak, lenne keresnivalónk?! 53. perc: Michel Hierro elé gurít egy szabadrúgást, és a hatalmas termetű középhát- vét 23 méterről a jobb sarokba bombáz (5-0). Még meg sem fogalmazódik fejemben a reményteli gondolat, amikor Raul bevágja az elsőt, majd rögtön után a másodikat. Teljes a fejetlenség, a mieink úgy futkároznak a pályán, mint az a bizonyos pók a falon, Raul, Zamorano és Laudrup úgyszólván percenként kerül helyzetbe. Amikor góljával a chilei is feliratkozik az eredményjelző táblára, félhangosan suttogom magam elé: „Ebből legalább egy hatos lesz..." Egyedül Lisztes próbál meg szembeszállni a feltartóztathatatlanul hömpölygő fehér áradattal, no meg Hajdú kapus, aki egy alkalommal a fizika törvényszerűségeit megcsúfolva kétszer is hárít egy támadás során. A második félidőben öt percen át kilenc emberrel játszik a Madrid, majd amikor a húzódást szenvedett Zamoranót letámogatják, végképp tízen maradnak az utolsó negyedórára, mert Vaidano már mindhárom cseréjét kihasználta. A kép csalóka, úgy tetszik, a Real játszik emberfölényben, és amikor a Bajnokok Ligája történetének legszemtelenebb gólját is belövi Raul, legszívesebben a föld alá süllyednék. 83. perc: Luis Enrique lefekteti Szűcsöt, balról átível, Esnaider fejjel Michelhez teszi a labdát, aki egyből visszapasszol Raulnak, és a „kisfiú” kapásból, Hajdú lábai között a hálóba lő (6-1). A sajtóértekezlet egyenértékű egy madridi örömünneppel. Vaidano arca sugárzik, a hallatlanul szimpatikus argentin „ledobta a hátáról a majmot", most már fellélegezhet, nem inog a széke, kilábalt a kátyúból a Real. Raul azt mondja, csütörtökön nem megy suliba, kivételesen kivesz egy szabadnapot, elvégre megérdemli. Mit lehet erre mondani? Létezik nagyobb boldogság a földön, mint ha valaki 18 évesen, negyedikes gimnazista létére három gólt rúg és kettőt előkészít a Bernabeuban? A csütörtöki spanyol lapok talajba döngölik a Fradit, ismét értelmet kap az ókori mondás: „Jaj a legyőzőiteknek!”. Keserűen idézem vissza a hétfői ABC akkor felháborodást keltő cikkét, és megjegyzem magamban: igaza volt a szerzőnek... De ha igaza is volt, akkor is: köszönjük, Ferencváros! Mert ennek a Bernabeu-stadi- onban töltött feledhetetlen estének az élményét már senki sem veheti el tőlünk, s hogy 1995 őszén Európa labdarúgása a hálószobánkba jött el, azt csakis a zöld-fehéreknek köszönhetjük. Azt csak nagyon halkan merem megjegyezni: szerda este - nagy valószínűséggel - a Bajnokok Ligája egyik döntősét láttuk. Ha nem a bajnokot... Ch. Gáli András (Sportissimo - 1995. október) Borban az igazság? 30
