Fradi futballmúzeum 21. Fradi futball-félévkönyv '95 (Budapest, 1996)
Köszöntünk az elitklubban, Ferencváros! Mintha szerdán is augusztus húszadika lenne. Negyed hatkor szinte már egy lélek sem tartózkodott az utcákon, az újságosok már javában az elszámolást készítették, és a kedvelt fagylaltozóban is utalást tettek arra a vendégeknek az egyébként mindig udvarias pincérek, hogy ha lehet, ma egy kicsit előbb szeretnének zárni... Egy, csak egy helyen volt oltári jövés-menés, mondhatni, ünnep előtti nyüzsgés. Nem fogják kitalálni, hogy hol: az Üllői úton. Nem, nem az Állami Pénzverdét támadták meg az emberek, nem is a Heim Pál Gyermekkórház felé igyekeztek többen, hanem abba az ékszerdobozba, ahol a Ferencváros labdarúgó- csapata fogadta BEK-selejtező-visszavá- gón az Anderlecht együttesét. Ki ne tudná: a „sasok” két héttel ezelőtt 1- 0-ra nyertek Brüsszelben, ami már önmagába véve elég egy ünnephez. Csakhogy... Az európai kupaküzdelmek egyik sajátossága, hogy két mérkőzésen döntik el a továbbjutást, így a teljes üdvösséghez (illetve ünnephez) még egy összecsapást le kell játszania a feleknek ahhoz, hogy eldöntsék: ki jusson be a Kánaánt jelentő Bajnokok Ligájába. És ez az, amiért az emberek „megőrültek" tegnap délután, azt ugyanis pontosan tudták: az FTC-nek reális esélye van erre a hatalmas tettre. És akkor jöhet az ünnep... Illetve, várjunk csak. A meccs még csak most kezdődött el... Vajon nem hat-e bénítólag a ferencvárosi játékosokra a hatalmas tét, a fölfokozott várakozás, a bejutásért járó kétmillió svájci frank, a - hírek szerint - fejenként kétmillió forintos prémium? Ami az első negyvenöt percet illeti, mindezek nem hatottak bénítólag, sőt, ellenkezőleg: Versavel két helyzetét leszámítva (kétszer is Kuznyecovtisztázott, mielőtt komolyra fordult volna a dolog) inkább az FTC előtt adódott lehetőség, méghozzá nem kicsi, hanem nagy. Egy ízben Kopunovics lőtt mintegy tizenegy méterről, kissé kisodródva, bombasztikus erővel a jobb fölső sarok irányába. De Wilde azonban ujjheggyel szögletre mentett. Nem sokkal később az egyik brüsszeli hős, a gólszerző Kuntics tálalt ismét a szerb támadó elé, aki olybá tűnt, picit elhamarkodottan durrantott hét lépésre a ketrectől a kapus kezébe. A szünetben tehát 0-0-ás eredményt nyugtázhattunk, ami idegeskedésre nem, de őszintén megvallva túlzott elégedettségre sem adott okot. Negyvenöt perc alatt még bármi történhet... Van olyan, amikor az ember föláll a helyéről, elakad a lélegzete, s hirtelen csak egy dologra tud gondolni. így tehetett minden bizonnyal az ünnepre készülő tömeg (no meg a képernyő előtt ülők sokasága), midőn az 50. percben Dollra három, azaz három ferencvárosi vezette rá a labdát. Gólszag a levegőben! A jobb oldalon szaladó Kuntics végül a középen érkező Kopuno- vicshoz passzolt, aki a harmadik sanszát már nem hagyta ki (1-0). Most már nem lehet, megvan! Meg kell lennie! - tört föl a tömegből a kiáltás. Vagy mégsem? Bő órányi játék után De Bilde, kihasználva a Telek András - ő egyébként tegnap csapatkapitánnyá lépett elő - vezette védelem pillanatnyi megingását Hajdút megelőzve pöckölt a jobb sarokba (1-1). Csak nehogy nagyobb ünneprontás legyen belőle: az „egál” még jó, de a 2-1 már a vendégek sikerét jelentené. Hogy miért azt írtam, hogy „a 2-1 már a vendégek sikerét jelentené"? Nos, a találatot követően úgy belehúzott az Anderlecht, hogy a hátralévő időtartamot többen infarktusközeli állapotban töltötték el. A bevezetőben augusztus húszadikát említettem, ami augusztus huszonharmadika lévén nem teljesen fedte a valóságot, de annyiban mégis, hogy a lilafehérek az utolsó huszonöt percben tűzijátékot rendeztek Hajdú kapuja előtt. Nevezett portás három alkalommal hárított „tuti" gólhelyzetben, de a többiekre sem lehetett panasz: bár a „térdükön jártak”, úgy küzdöttek, mintha az életük múlna ezen a találkozón (átvitt értelemben tényleg ezen múlt). Két oltári gólhelyzete a zöld-fehéreknek is akadt (sajnos, csak akadt...), Kunticsot azonban az utolsó utáni pillanatban hárította De Wilde, Nagy Zsolt hálóba tartó lövését 21