Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 20. Fradi emlékkönyv (Budapest, 1995)

vissza, a Salgótarján elleni bajnokin. A térdem azonban nem bírta a fokozott terhelést, előfordult, hogy hetente háromszor is le kellett szívni belőle a vizet. ’72-73 körül megfogalmazódott bennem, hogy vége, amit a sérülésem után kaptam, az már csak a labdarúgás ajándéka volt.- Azt hittük, az ellenfél kapuja elől szinte nyílegyenes út vezet majd a Fradi kispadjá- ig, mégsem így történt. Nem irigyli a 70-es évek sztárját, Nyilasit, akit ma edzőként szinte jobban imádnak?- Annak idején azt mondtam, hogy nem akarok edzősködni, aztán megváltozott a véleményem. Közel ötévi technikai veze- tősködés után hiányzott a játék, elvégeztem a középfokú edzői tanfolyamot, és átvettem az ifi hármat. Újra pályaközeibe kerültem, igaz, nem a füvesre, csak a földesre, de így is visszafiatalodtam. Volt olyan szombat, hogy nyolc meccset is láttam. Ezután két évre elszerződtem Benghaziba, hazajöttem, majd megint visszamentem. Egyszer előfordult, hogy Kadhafi Tripoliból ellátogatott hozzánk. Kevesen fogadták a reptéren, a mi meccsünkön viszont telt ház volt, ezen Kadhafi megsértődött, és három hónapig nem rendezhettek mérkőzéseket. Miután végleg hazatértem, elvégeztem a szakedzőit, ekkor történt a Fradinál az edzőváltás. Rákosi Gyulával átvettük a csapatot, a teammunkába Szűcs Lajos is betársult. Az első fél év elég kritikus volt, de a csapatot a tizenkettedik helyről felvittük az ötödikre. Ezután viszont ezüstérmesek lettünk, Magyar Kupa-döntőbe kerültünk. Nyilasit nem irigylem. Tett ő annyit a Fradiért, hogy megérdemelje, akkor is szeressék, ha csak szurkolóként jön majd az Üllői útra. A tavalyi, diósgyőri bajnoki ünneplés pedig olyan csodálatos érzés volt, hogy ilyesmiért az edzőnek érdemes elviselnie máskor a szidalmakat is.- A hagyomány folytatódott a családban, Magdi és Flóri is sportoló lett. Mekkora szülői hatásra?- Igen, a lányom is próbálkozott különféle sportágakkal, végül a kézilabdánál kötött ki. Parancsra edzeni és egy sportágat kiválasztani, megszeretni nem lehet, ugyanez vonatkozik a fiamra, „Floreszre” is. Még járni is alig tudott, amikor az első kicsi labdá-' ját kapta, aztán sorban jöttek az egyre nagyobbak. „Tök alsó” volt még, a térde nem

látszott ki a sportszárból, amikor a Békéscsaba elleni mérkőzésen kettesben végeztük el a kezdőrúgást. Ez biztosan mélyen rögződött benne. Eljutott az előkészítő csapathoz, jöttek a haverok, sodorta magával a víz, az ár, korosztályról korosztályra feljebb, és végül itt maradt.- Fia „Floresz" is játszik, inkább a szakember vagy az apa szemével figyeli a meccset?- A futball csapatjáték, ezért a fiamra akkor figyelek, ha nála van a labda, beindul vagy megpróbál szerelni. Egyébként természetesen mindig ott a legérdekesebb a szituáció, ahol a játék pillanatnyilag zajlik.- Saját dicsőséglistáján hova helyezi azt az 1991 szeptemberi mérkőzést, amelyet ötvenedik születésnapja alkalmából rendeztek az Üllői úton, a '60-as, '70-es évek ferencvárosi klasszisainak közreműködésével?- Az a meccs életreszóló emlék, élmény marad. Nem azért, mert ötvenéves lettem, hanem mert a régi játszótársak az első hívó szóra jöttek. Juhász Pista Amerikából, San Diegóból, Varga Zoli Németországból. Ezen a napon újra visszaperegtek pályafutásom egyes pillanatai, egészen a kezdetektől. Elmondani mindezt nem lehet, érezni kellett. Pontosan olyan volt, mint amikor a Zalaegerszeg elleni, utolsó meccsemet játszottam. Akkor is hajtogattam magamban, hogy kemény leszek, erős leszek, de ahogy sorban jöttek gratulálni a srácok, potyogni kezdtek a könnyeim.- Ha egy készülő, új sportlexikonban az „Albert Flórián" címszót önnek kéne megfogalmaznia, mit írna saját magáról?- Azzal kezdeném, mikor és hol születtem, azt hiszem, eddig egyértelmű. Szüléimét megtisztelném annyival, hogy a nevüket megemlítem, ugyanezt tenném a testvéreimmel is, hiszen mindannyiuknak nagyon sokat köszönhetek. Ezután az 1952 és 1974 közötti ferencvárosi időszak következne, egy olimpiával, két világbajnoksággal és két Eb-vel. Mindenképpen külön szólnék 1967-ről, az Aranylabdáról és a Flamengónál töltött időről. Természetesen megemlíteném az utolsó meccsemet, végül azt, hogy hány mérkőzésen játszottam, és hány gólt rúgtam.

Ballai Attila (1993)

53