Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 19. A Fradi "Arany meccskönyve". 25 FTC bajnokság mérkőzései - bajnoki tabellái (Budapest, 1995)

dával, amelynek mindössze 15 szerződtetett játékosa volt! Persze a lapokban a csapatot és a közönséget is éltették: „Ez a klub csak a saját közönségéből él. Mecénások és menedzse­rek nélkül nyert bajnokságot a Ferencváros!” 1938. HUNGÁRIA KRT.: Ferencváros-Budafok 2-1. Egy fordulóval a befejezés előtt két Toldi-góllal sikerült a 2 pontot és a bajnoki címet elérni. Ez volt a Ferencváros első NB l-es bajnoksága. Tiszteletére a B-közép tagjai zöld-fehér ci­linderben jelentek meg a pályán... 1940. SPORT U.: Ferencváros-Taxisok7-1. A Ferencváros és a Hungária azonos pontszámmal állt a táblázat élén az utolsó 90 perc előtt! Ezt a 90 percet egy időben és egymás mellett játszották. A Hungária a Gamma ellen a saját pályáján, a Fradi pedig az innen néhány méterre lévő Sport utcai pályán vendégként lépett a küzdőtérre! Mindkét csapat győzött, így a Ferencváros jobb gólaránnyal nyerte meg immár 15. bajnokságát. 1941. SZOLNOK: Ferencváros-Szolnok 4-2. A Szolnok ekkor a legjobb vidéki csapatnak számított, így az ott elért győzelemnek rangja volt. Annál is inkább, mert ezzel a sikerrel a Ferencváros előnye 10 pontra nőtt és már csak öt forduló volt hátra. A Fradi így már ekkor megnyerte a bajnokságot, Szolnok is a Fradi „aranyvárosai” közé került. 1949. ÜLLŐI ÚT: Ferencváros-Vasas 7-2. Négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt nem mindennapos, gólzáporos győzelemmel ért célba az 50. születésnapját is ebben a hónapban ünneplő Ferencváros. A rangadó he­tedik gólja - a Fradi jubileumi 125. gólja volt ebben a bajnokságban! 1963. SALGÓTARJÁN: FTC-SBTC 2-1. Az utolsó előtti fordulóban a Fradi Salgótarjánban lépett pályára. Ott, ahol ezt megelőzően 11 éve nem győzött. Márpedig a bajnoki címhez a 2 pontra szükség volt. Alberték megsze­rezték. Küzdelmes, nehéz mérkőzésen - két különvonatnyi fradista szurkolásával is - meg­született a siker. A Fenyvesi testvérek voltak a sporttörténeti gólok szerzői. A Fradi így 13 éves szünet után nyert bajnokságot! A szurkolók egészen Budapestig diadalmenetben ün­nepelték kedvenceiket. 1964. TATABÁNYA: FTC-Tatabánya 1-0. Ezúttal is idegenben kellettaz i betűre a pontot feltenni. Az „aranygólt" Rákosi Gyula szerez­te. Az ünneplés ott kezdődött és egy hét múlva a győriek ellen népstadionbeli 90 percben folytatódott. 1967. KOMLÓ: FTCD-KOMLÓ 4-0. Négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt négy gólt szerzett a csapat (Albert hármat!), és már bajnokként jöttek le a komlói pályáról. A köszöntő ezúttal is a Népstadionban rende­zett következő meccsre maradt. Ez volt az FTC 20. bajnoksága! 1968. GYŐR: FTC-Győri ETO 3-2. A régi győri pályán érte el ezt a fontos győzelmet a hatvanas évek ferencvárosi aranycsapa­ta. Ütemes taps köszöntötte Albertékat, akik így 1 ponttal megelőzték az újpesti riválisokat. 1976. ZALAEGERSZEG: FTC-ZTE 3-1. A találkozót megelőzően az Üllői úti, drámai feszültségű FTC-Videoton 1-1-es eredménye után Zalaegerszegen már „csak” győzni kellett a bajnoki címhez. Dalnoki Jenő csikócsapata az utolsó fordulóban a célba ért! Immár sorrendben ötödször volt vidéki pályán ferencvárosi bajnokavatás! Rab Tibiék a szurkolók vállain jutottak az öltözőbe... 1981. ÜLLŐI ÚT: FTC-PMSC 4-0. A ferencvárosi gárda izgatottan készülődött utolsó hazai mérkőzésére. Amennyiben a csa­pat nyer, bajnok... Nyilasi vezérletével sorra születtek a gólok és végül a Fradi új stadionjá­ban első bajnoki címét ünnepelhette! A Springer szobor előtt nagy volt az öröm, folyt a pezs­gő - többen szurkolói vállakra kerültek... 1992. DIÓSGYŐR: FTC-Diósgyőr 2-0. Wukovics két gólja „parafálta” az FTC bajnoki címét - amelyre mintegy 10 ezer fradista uta­zott a diósgyőri pályára. Természetesen haza is kellett jönniük, így minden idők leglátványo­sabb ünneplése közepette tette meg a Fradi autóbusza a Diósgyőr-Budapest „aranyutat”... Utána pedig kezdődött a tűzijátékos Fradi-fieszta! Bajnoki aranyérmet pedig először vett át Magyarországon színpadon, ráadásul éjféli órán-és a meccs után azonnal - bajnokcsapat! 1995. ÜLLŐI ÚT: FTC-DVSC 3-3 A Ferencváros története során ötödször volt döntetlennel bajnok. Azt, hogy ez micsoda bol­dogságot eredményezett, nagyon sokan a pályán, a televízión keresztül átélték. Az újságok­ból pedig néhány idézet a Fradi 1995-ös „aranynapjáról”... 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom