Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 18. A Fradi futballtemploma 2. Fényképek, emlékek, események… 1975-1981 (Budapest, 1995)
a csapatnak, akkor jó a hangulat az edzéseken is, az öltözőben is, akkor több a móka a vidámság, akkor a nehéz is mindig könnyebbnek tűnik. Nos az elmúlt esztendőben ritkán volt borús az öltöző, még a mi munkánk is vidámabban ment s úgy fest nagyobb haszonnal is járt. Ami a meccseket illeti, hát ott a kispadon nem csak az edző élete keserves, de a gyúróé sem irigylésre méltó, mert legalább annyit idegeskedünk, mint egy szakvezető, hisz mi is áhítjuk a győzelmet. A Honvéd elleni meccsen vártam legjobban, hogy vége legyen már a találkozónak s az MTK elleni 4- 2-nél szenvedtem én is a legtöbbet a két pontért... MEDGYESI LAJOS- 1954 októbere óta dolgozom a klubnál, volt tehát részem az együttes nagy sikereiben, bajnoki címek kivívásától kezdve a VVK győzelemig, mégis igazán szívből tudok örülni ennek a bajnoki címnek is. Hej, hány generáció ment el azóta, hány nagyszerű sportember hagyta abba a labdarúgást, hány ment már el örökre. Mindig szerettem a futballt, szerettem, becsültem az igazi nagy egyéniségeket, akik nem csak a pályán, a magánéletben is emberek voltak a talpukon. A mai gyerekek is közel állnak a szívemhez, még akkor is, ha sokszor nem tudom megérteni őket, s nehezen viselem, ha nem tudnak küzdeni, verítékezni a győzelemért, ha nem tudnak igaz szívből játszani. Nekem ugyanis az a hitvallásom, hogy ha valaki csinál valamit, azt csinálja szívvel-lélekkel vagy bele se vágjon. Ez épp úgy vonatkozik a gépkocsivezetésre, mint a futballra egyaránt. Itt a Ferencvárosnál mindig voltak s lesznek nagy napok, szép időszakok, nagy meccsek. Voltak a Kinizsi időkben is, tegnap is, ma is s remélem holnap is. Én mindezzel úgy vagyok, hogy egyszerre csak azon veszem észre magam, hogy az edzőmérkőzésen is ide- geskedek. Szeretem ezt a klubot, de nem vagyok elvakult a csapattal szemben. Már túl vagyok az egymillió kilométeren s már Albert és Rudas Feri fiát viszem a buszomon futballozni. MUCHA JÓZSEF- Egy évvel ezelőtti helyzetemből sok mindenre lehetett következtetni, de egyre nem. Arra, hogy ennyi nagyszerű napot, hetet, hónapot tartogat számomra még a labdarúgás. Az elmúlt nyáron lélekben ugyanis már tulajdonképpen elbúcsúztam a Ferencvárostól, hisz a jelek arra vallottak, itt már kitelt a sorom, nincs rám már szükség. Aztán jött Novák Dezső, aki nem csupán lehetőséget biztosított, de lelki erőt is öntött belém, elhitette velem, hogy igenis van még bennem annyi erő, hit, akarat, hogy megmutassam, igenis érek még valamit. Újból nekivágtam hát a kemény munkának s aztán hétről hétre jobban éreztem magam a játéktéren. Állandósítottam helyem az együttesben, megint öröm volt a futball, ünnep a hétvége. Persze nem volt egykönnyű dolog a talpraállás. Az utóbbi időszak már-már levezető jellegű edzésmunkája csak nyomot hagyott az emberben s a keményen átdolgozott időszakok ugyancsak hiányoztak. Sokszor szenvedtem, sokszor nagyon elfáradtam, de csak nem adtam fel. Nem, mert nekem azért a bizalomért fizetnem kellett. Aztán egyszer eljött a nap, amikor meghívtak a válogatottba. Mit mondjak csodálatos nap volt az, de amennyire boldogító, annyira szorongató is. Mert mi lesz, ha nem állom meg a helyem? Ha „megégek” a csapattal együtt? De végülis boldogan mentem, mert ha kellek, akkor talán tudok adni valamit. Mindehhez még egy bajnoki aranyérem, mi kell több ennél?...-A legemlékezetesebb bajnoki mécsesem a Videoton elleni volt. De tulajdonképpen a bajnokság minden mérkőzésére boldogan emlékezem - ahol győztünk... Hát még a kispesti 1-0-ás sikerre. Nagyon örültem, hogy azon a sorsdöntő találkozón akaraterőm átsegített a nehézségeken és olyan jól ment a játék. A jól végzett munka, a bajnoki cím, az örökös bajnoki kitüntetés nagyszerű érzés. A Ferencvárosban eltöltött több mint egy évtizedre mindig csak „nagy érzelmekkel” tudok emlékezni. Az értékes napokra, a sikerekre különösen - mert ezek tették színessé, széppé.pályafutásomat, egész eddigi életemet. 79