Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 11-12. KK-tól a KEK-ig. Mozaikok két kupaküzdelem krónikájából (Budapest, 1993)

lő, Aspirány elcsípi az ötösön a labdát és laposan a jobb sarokba lő - 1:0 a Dorogi Bá­nyász javára!” Aztán három gyors gól következett, mindhármat a Bástya rúgta (Zakariás, Molnár, Palotás), majd szépített a Dorog, és így 3:2-vel zárult az első MNK-döntő. „A mérkőzés végig változatos és időnként igen izgalmas volt. Az első félidőben a Bástya többet támadott, és pontos átadásokkal, jó összjátékkal felépített támadásainak egy részét sikerrel is fejezte be. A második félidőben a dorogiak nagy lelkesedéssel hatalmas len­dülettel harcoltak, és a játékidő nagy részében többet is támadtak. Az egyenlítés azonban főleg túlságosan sok adogatással felépített támadásaik miatt, nem sikerült. A játék irama az első félidőben igen erős volt. Mindent összevetve azt mondhatjuk, nagy küzdelemben megérdemelten nyerte meg a Bp. Bástya az 1951. évi Magyar Népköztársasági Kupát. A mérkőzés után a két csapat játékosai a felező vonalnál a lelátó előtt felsorakoztak egymás mellett. Hegyi Gyula, az OTSB elnöke átadta Hidegkúti Nándornak, a Bp. Bástya csapatkapitányának az MNK-t, a hatalmas díszes ezüstserleget. A csapat tagjai a kupa kicsinyített mását, a dorogi játékosok pedig emlékveretet kaptak.” MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGI KUPA 1951-1952. NEGYEDDÖNTŐ: Pécsi Lokomotív-Bp. Honvéd 2:0 Szegedi Honvéd-Csepeli Vasas 1:0 Bp. Bástya (MTK)-Elektromos 10:0 Dorogi B.-Ceglédi Lokomotív 4:0 ELŐDÖNTŐ: Dorogi Bányász-Szegedi Honvéd 4:2 Bp. Bástya-Pécsi Lokomotív 6:0 DÖNTŐ: 1952. június 1. Latorca u.: Bp. Bástya-Dorogi B. 3:2 14 000 néző, vezette: Siklósi Gyula Góllövők: Zakariás, Molnár, Palotás, illetve Aspirány, Pozsonyi A kupagyőztes csapat: Gellér-Kovács II., Börzsei, Lantos-Peller, Zakariás-Láng, Hidegkúti, Palotás, Szolnok, Molnár A kupát átvette: Hidegkúti Nándor (Hegyi Gyulától) 1952-1953. A KUPAKÜZDELEM FÉLBESZAKADT! Ez volt a 23. kupakiírás, s ez volt az egyetlen, amelyet nem fejeztek be. A kupa története során a mélypontra jutott. 1953. február-márciusban még nagy nehézségek árán meg­rendezték az MNK 16-os döntőjét. Érdekesebb eredmények: Kőbányai Barátság-Bp. Va­sas 2:1, Csepeli Vasas-Bp. Kinizsi 2:1, Bp. Bástya-Bp. Haladás 8:0, Orosházi Kinizsi- Szegedi Honvéd 1:1... Ezután az MLSz utasítására még lejátszották a negyeddöntőt is, de a folytatás minden indoklás nélkül elmaradt. Valószínű, hogy a sűrített nemzetközi és hazai program gátolta a kupaküzdelem befejezését. Minden bizonnyal a Bp. Honvéd vagy a Bp. Bástya (MTK) került volna a döntőbe és így egyikük egy biztos kupagyőzelemtől esett el. Igaz akkor ezzel nem sokat törődtek... MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGI KUPA 1952-1953. NEGYEDDÖNTŐ: Bp. Honvéd-Orosházi Kinizsi 18:1 Bp. Bástya-Diósgyőri Vasas 3:1 Bp. Dózsa-Kőbányai Barátság 6:1 Csepeli Vasas-Pécsi Lokomotív 4:2 Az elődöntő és a döntő lejátszása elmaradt. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom