Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 8. Randevú rangadókkal. Az FTC-MTK, FTC-UTE, FTC-KAC, FTC-VASAS bajnoki mérkőzések krónikája, 1903-1944 (Budapest, 1992)

meg is hozza az eredményt: Turay kapja a labdát, jobbra tolja Takács II elé, aki tisztán áll, rögtön lő és éles magas labdája Aknai és a kapufa kö­zött becsúszik a léc alá.” AII. félidőben Avar sérülése után a Ferencváros óriási fölénybe került, s sorra rúgta a gólokat. A legszebb a befejezés előtt 5 perccel született: „Lyka tisztán futhat a labdával, s úgy centerez, hogy Táncosnak is be­csületére válna. Toldi bent tankként rohan a labdára, s lövésszerű fejes­sel vágja a bal sarokba. Ez a gól megkoronázása volt az ötös sorozat­nak. Produkció volt, amelynek nyomán még az ellenfél szívében is elis­meréssé változott a keserűség. Amint az utolsó bírói fütty is elhangzott, ellepte a pályát a fanatikusok serege. A ferencvárosi játékosokhoz rohantak, s Toldit sikerült vállukra emelni..." 1932. szeptember 4. Kispest: Ferencváros-Kispest 8-0 G: Toldi, Turay, Takács II, Kohut, Takács II, Toldi, Lázár, Takács II Ferencváros: Háda-Takács I, Korányí-Lyka, Sárosi, Lázár-Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut Kispest: Dénes-Rozgognyi, Laky-Gállos, Purczeld, Keresztes-Szabó, Szenes, Kormos, Szepes, Serényi „A bajnokcsapat a nagy gólarányú győzelem ellenére sem nyújtott minden vonalában megnyugtató játékot. A csatársorban ugyan Kohut igen biztató lefutásokat és lövéseket produkált. Táncosnak ritkán sikerült a beadás, de ha sikerült, majdnem mindig gól lett belőle. Mindent egy­bevetve keményebb ellenféllel szemben nem lett volna ilyen gólszüret." Egyébként a Ferencváros vezetői sem voltak elragadtatva a mérkőzés nagy részében 10 emberrel játszó Kispest legyőzésével. Klement Sándor például így nyilatkozott:-A számszerű eredmény kielégítő, a belső hármas azonban kevésbé. Mindezt arról a belsőhármasról mondta - amely hat gólt lőtt! Alapos igé­nyek voltak... 1932. november 6. Hungária krt.: Ferencváros-Hungária 0-0 Ferencváros: Háda-Hungler II, Korányi-Lyka, Sárosi, Lázár-Táncos, Toldi, Turay, Kovács, Kohut Hungária: Szabó-Mándi, Kocsis-Barátky, Wéber, Szaniszló-Ottávi, Cseh, Kalmár, Titkos, Szabó III Fél óráig nyílt játék folyt, utána a Hungária körömszakadtáig küzdő vé­delmén tört meg a Ferencváros szörnyű ostroma! - ezzel a szalagcím­mel kezdte tudósítását a Nemzeti Sport az örökrangadóról. CHARLIE «.Társa Elzett CERTA 1015 Budapest, Csalogány u. 4/d. Tel.: 201-6716 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom