Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 8. Randevú rangadókkal. Az FTC-MTK, FTC-UTE, FTC-KAC, FTC-VASAS bajnoki mérkőzések krónikája, 1903-1944 (Budapest, 1992)

A Fradi közel másfél év után először veszített bajnoki pontot! Blum Zoltán edző: - Hiányzott a higgadtság és a nyugodt ész a pá­lyán, amely ezt a nagy fölényt jól megoldotta volna. Ekkora fölényben még talán soha sem játszottunk az MTK ellen és helyzetünk mégis alig akadt. A Hungária védekezésben nagy volt. 1932. november 20. Üllői út: Ferencváros-Újpest 3-3 G: Jávor, Avar, Sárosi, Táncos, Sáros, Kohut Ferencváros: Háda-Hungler II, Korányi-Lyka, Bukovi, Turay-Táncos, Takács II, Sárosi, Lázár, Kohut Újpest: Aknai-Kővágó, Futó-Borsányi, Szalay, Kiss G.-Kovács, Avar, Jávor, Sáros, P. Szabó Egy kapushibából eső potya gól, majd Avar óriási bombagólja után a zöld-fehér remények elszállni látszottak. A 35. és 37. percben azonban örvendhettek a fradisták. Különösen a kis Táncos gólja volt érdekes: „a szélső fut, három újpesti védő utána, Aknai habozik, majd kifutásra szánja el magát és ezt követően előrevetődik. De korán. Táncos lábujj­heggyel épp, hogy átemeli a fején a labdát, amely a hálóba ugrál...” AII. féidő elején ismét a lila-fehér tábor ünnepelt: Háda elesik, és Sáros az üres kapuba rúgja a labdát. Tíz perccel a befejezés előtt Kohut tíz méter­ről óriási bombagóllal egyenlített. Avar: - Szép meccs volt. A balszerencse mellénk állt. Bukovi: - Nehéz volt ez a mérkőzés, nem adhatunk két gól előnyt az Újpestnek. Háda: - Az első gólnál még fáztam, merevvolt a kezem. Ászéi is meg­zavarta a labda pályáját, s én rossz tempót fogtam, az ujjaimról hátra pattant a labda. ★ A Vasas az 1931-32-es bajnokságban kiesett! Tehát akkor, amikor a Fradi 100 %-os bajnokságot nyert... 76 FRUTTA + Elzett CERTA 1068 Budapest, Király u. 67. Tel.: 122-3048

Next

/
Oldalképek
Tartalom