Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 8. Randevú rangadókkal. Az FTC-MTK, FTC-UTE, FTC-KAC, FTC-VASAS bajnoki mérkőzések krónikája, 1903-1944 (Budapest, 1992)
en összeállított csatársor szél ellen játszva imponáló stílusban vezette támadásait a KAC kapuja ellen és Vargának minden tudására szükség volt, hogy az FTC kettőnél több gólt ne rúgjon. AII. félidőben a várt támadások folytatása helyett a KAC feleszmélése következett be. Az eredményt majdnem kiegyenlítették.” 1920. szeptember 19. Üllői út: MTK-FTC 1-0 FTC: Csajka-Takács I, Hungler ll-Obitz, Szabó, Blum-Kelemen, Kertész, Nikolsburger, Tóth, Wiener II Az Üllői úti pályán reggeltől estig FTC-MTK mérkőzéseket játszottak (diák, ifi, tartalék, ifi II.). A „nagyok" mérkőzéséről néhány mondat a tu- dóstásból: - Szétnéztünk az FTC stadionban, 30 000 néző! Körös-körül feketélik a pálya a mozgó és beszélő emberektől. A bíró az előjáték végét jelzi. Bevonulnak a csapatok. Először az MTK jelenik meg világoskék dresszében, hívei tapsa kíséretében. Dörgő taps fogadja az új, haragoszöld angol dresszben megjelenő FTC csapatot. Majd tiszteletet jelentő tapsok kísérik be a bírókat. Fehéry Ákost is. Pár percnyi lövöldözés után megkezdődik a játék. Az igazi FTC-MTK meccsekből csak az első félidő nyújtott ízelítőt. Ekkor még mind a két csapat elemében volt, s teljes gőzzel dolgozott a győzelemért. A meccset eldöntő gól a 41. percben esett. AII. félidő méltatlan volt az elsőhöz. Az MTK szinte maga által sem remélt fölénybe került, s bár folyton támadott, a támadások befejezése nem volt egy esetben sem precíz. 1920. október 3. Üllői út: FTC-Vasas 2-2 G: Hungler II, Schwarz FTC: Csajka-Takács I, Hungler II—Kertész, Szabó, Blum-Kelemen, Schwarz, Nikolsburger, Tóth, Matkovich A Vasas kétszr is vezetett, a Fradi egyelnlítő gólja a 92. percben egy kezezés miatt megítélt 11-esből esett... A II. félidőben, mintegy 15 percig szükségkapus védett az FTC-ben mert Csajkát orcsont törés miatt ápolták. 1920. november 28. Üllői út: UTE-FTC 3-1 G: Nikolsburger FTC: Csajka-Takács I, Hungler ll-Obizt, Szabó, Blum-Matkovich, Kelemen, Kertész, Nikolsburger, Tóth A Fradi egyenlítő gólja tulajdonképpen nem is volt gól! A kapus ugyan hátraejtett egy kivédett labdát, de az nem jutott túl a gólvonalon. Az ötven CHARLIE & Társa Elzett CERTA 1015 Budapest, Csalogány u. 4/d. Tel.: 201-6716 33