Fradi futballmúzeum 1. Aranyérmek - aranyévek. A Ferencváros 1937/38-as bajnoksága (Budapest, 1990)
bírnak előle az újpestiek szögletre menteni. A következő percben Táncos rúgja a szögletet, Kemény magasan felugorva visszafejeli, egyenesen Toldinak, aki a jobb felső sarokba fejel, közelről, védhetetlenül. 2-1-re vezet a Ferencváros! A harmadik Fradi gólt ezúttal is szögletrúgás után érték el, ezúttal Sárosi fejelt a hálóba. (87. perc) Sárosi dr.: - Ma délelőtt fél tízkor alaposan fölvágták a bal lábfejemet. Ezt szándékosan hallgattam el a mérkőzés előtt. Remélem többé nem mondják, hogy nem bírom a fájdalmakat. Úgy érzem, hogy megérdemeltük a győzelmet. Langfelder, az Újpest igazgatója: - 2-1-ig teljesen nyílt volt a játék. Zsen- gellér a 10. perc táján megsérült, ilyen előnyt nem adhatunk a Ferencvárosnak. A Nemzeti Sport tudósítója Polgár és Magda játékát ítélte a legjobbnak: „A Ferencváros legnagyobb ereje fedezetsorában volt. Polgár újból igazolta, hogy legelső kvalitású futballista, ha kondíciója kifogástalan. Nos, most erőtől duzzadt ez a fiú. Pillanatra sem lankadt, és az sem fogyasztotta el erejét, hogy a nagy testi erőt igénylő, szélekre lőtt labdákkal hozta frontba sorozatosan szélsőit. Még veszélyes kapuralövésekből is futotta erejéből. 26