Fradi futball újság (2000)

2000 tavasz / 1. szám

16 1000 ­Ferencváros—Vác. Sokáig csők futballmeccsen képzelhettünk el ha­sonló párosítást. Manapság azon­ban már női kézilabdában is ran­gosnak számít egy ilyen találkozó, a február 16-i derbi pedig egyenesen maga volt a legrangosabb. A Fradi- lányok ugyanis e kétszer harminc perc során itthon, de talán egész Eu­rópában - és akkor egyszersmind a világon - egyedülálló rekordot állí­tottak fel: ezredik bajnoki mérkőzé­süket játszották! Ehhez foghatóval csak a Bp. Spartacus dicsekedhet, ugyanis 976-nál jár, azaz éppen egy szezonnal van lemaradva. Ám a je­lent illetően óriási a különbség: míg a Fradi első a tabellán, a Szpari utolsó. De térjünk vissza a dicső múlt­hoz! Annál is inkább mert 2000 amúgy is a jubileumok esztendeje. A klub női kézilabda szakosztálya éppen ötven éve, 1950-ben alakult, igaz, az akkori vészterhes időknek megfelelően Bp. Kinizsi néven. (Ab­ból senki ne következtessen sport­szerűtlen életmódra, hogy az együt­tes a Sörgyár és a Dohánygyár csa­pata fúziójából jött létre.) A kispá­lyás bajnokság pedig kerek negyven évtizede, 1960-ban szorította ki végleg a nagypályást. Az ezer meccs mellett az is egyedülálló rekord, hogy a Ferencváros az egyetlen együttes, amely mindegyik NB l-es pontvadászaton rajhoz állt. A német labdarúgó válogatott vezetése a folyamatosság és a hosz- szú távú tervezés példájául szolgál - de csak azért, mert a Fradi kézis históriáját nem ismeri a világ. Pedig csodálatos: ezer mérkőzésen mind­össze hat edző ült a kispadon! Elek Gyula 553 találkozóval megdönthe­tetlen rekorder, ha Németh András, a jelenlegi tréner a maga szintén bravúros 214 meccsével utol akarná érni, még tizenhat idényt kellene a Népligetben lehúznia. (A történeti hűség kedvéért: Balogh Endre 136, Berzsenyi Mária 52, Konkoly Károly 26, Hoffmann Pál 9 meccsen diri­gált.) A játékosok nem kevésbé ra­gaszkodnak és ragaszkodtak a klubhoz. A csúcstartó Csiha Magdol­na 420 bajnoki mérkőzéssel, a sor­rend utána a következő: 2. Fiedler Adrienn 407, 3. Giba Márta 389, 4. Bognár Erzsébet 327,5. Fiedler Eri­ka 316, 6. Szaka Éva 291, 7. Pádár Ildikó 276, 8. Rothermel Anna 261, 9. Hesz Ágnes 255, 10. Németh Er­zsébet 241. A még aktívak közül te­hát Pádár Ildikó a listavezető, őt Kökény Bea követi 196 meccsel. Természetesen hiba lenne csu­pán mennyiségről beszélni, hiszen a Fradinál a minőségben sincs hiba. A ____________FRADI ÚJSÁG__________________________ 1 000 - 1000 -1000 - ÍÖÖO szakosztály eddig nyolc bajnoki cí­met nyert - négyet-négyet Elek Gyula és Németh András irányításá­val -, mellé kétszer szerezte meg a Magyar Kupát - e műfajban Né­meth András 5—4-re vezet Elek Gyu­la előtt a nemzetközi porondon pedig az 1978-as KEK-diadal a leg­nagyobb magaslat (persze Elek Gyulával). Vissza a jelenbe: tovább emelte a hangulatot, hogy a versenykiírás szeszélye folytán épp a kis Fradinak becézett Vác volt a vendég az ezre­dik fellépésen. Az elnevezés jogos, hiszen az ellenfélnél Deák László a klubigazgató, Páll Tibor az edző, és a keretnek több mint a fele is FTC- nevelés. Talán ennek tulajdonítható az ünnepelt és az ünnep iránti túlzott tisztelet és a 44-22-es hazai győze­lem. Ahhoz képest, hogy a majdnem fél évszázaddal ezelőtti bemutatko­záson a Fradi 10-1-re kikapott a Füszérttől, a 44-22 igazán elmegy. Ha így folytatják a lányok, a kétezre­diken talán már 87 gól lőnek. Nézzük most az 1000. bajnoki mérkőzést. A Herz-FTC a Synergon SE Vác csapatát fogadta az új Kis­martoni úti csarnokban és 44—22re le is győzte. Érdekesség, hogy a Synergon a Fradi „fiókcsapata" hi­szen - kettős igazolással - játsza­nak itt ferencvárosiak, ill. vannak, akik a Fradinál nevelkedtek (Veszély, Borkowska, Turtóczky, Sző­ke, Pádár Margit, Gyetván, Pothánszki, Tóth) a kispadon pedig az egykori Fradi játékos és edző Páll Tibor ül. Idézzük fel a győztes gárda játékosait és a góllövőket: Sugár-Tóth 1, Brigovácz 8, Kökény4, Pádár 2, Deli 13, Kirsner 3. Csere: Cioculeasa (kapus), Wolf 3, Kovács 3, Siti 6, Bádos, Kamper, Blaskovits 1. A Fradi két pont előny­nyel vezet a bajnokságban, ám Löwy Dora, Bartek, Dumitru, Pász­tor Zsófia - szóval kulcsemberek - sérüléssel bajlódnak és még a Ma­gyar Kupa és a Bajnokok Ligája is várja a zöld-fehér lányokat, asszo­nyokat és ez bizony megerőltető menetelés. A zöld-fehérek esélye csak akkor marad meg a BL-ben, ha legyőzik a francia ASPTT Metz és a dán Viborg csapatát is. Itt álltam meg az írással, hogy kilátogassak a franciák elleni derbire, és innen folytathassam: 27-24 a Metz ellen! A sérülések­től tizedelt csapat ismét „elővette" a legendás „Fradi-Szivet" és Európa egyik legjobbja, az ismét fenomená­lis Kökény Beatrix vezérletével dia­dalmaskodott. A kapus Cioculeasa, Deli Rita, Pádár, Brigovácz és a töb­biek újra megmutatták, hogy a fe­rencvárosi kézlabdás hölgyeket so­hasem lehet leírni, mindig talpra állnak a legnehezebb helyzetekben is. Döcögött az első félidő, hiszen 12-13 „oda a gall" versenycsapat­nak (szlovák kapus, horvát és ma­gyar) Szabó „Méla" átlövő/francia válogatottak sora - óm a II. játék­rész és a végjáték a miénk. Amikor a szurkolók e sorokat olvassák már lejátszotta a Viborg elleni meccsét is a Fradi - ám legyen bármi az ered­mény Németh András együttese eb­ben az évben kiérdemli a szakma és a közönség teljes elismerését! Apro­pó elismerés: amikor 100%-os baj­noki címet szerzett a csapat, amikor ledarált mindenkit a Magyar Kupá­ban, amikor a válogatott húzó (és nyerő) emberei irodisták voltak, amikor meneteltek a nemzetközi kupákban, amikor felkészülési tor­nán elgázolták a Hypo-t és Európa sztárcsapatait, szóval sohasem me­rült fel, hogy az „ÉV csapat" lehetne a Fradi, az „ÉV Edzője" lehetne Né­meth András... tényleg ennyire jobbak voltak minig mások???... Végezetül néhány érdekesség: A legnagyobb különbségű nem­zetközi diadal (máig BL gólcsúcs) FTC-AC Kitreas 82-9. A legnagyobb nézőszám bajnoki mérkőzésen: a BS-ben 1993 FTC-Vasas 6000 néző. Az egyetlen magyar csapat amely pontveszteség nélkül nyert nemzet­közi kupát: 1978 FTC KEK győze­lem! Füzesi Péter A mesterek legjei A legrosszabb emlék Elek Gyula: - Az 1971. április 4-én játszott BEK-döntő, amelyen Pozsonyban kikaptunk a Dinamo Kijevtől Németh András: - Közeli az emlék: a legutóbbi, Cornexi elleni mérkőzés, melyen elveszítettük a veretlensé­günket. A legszebb emlék E. Gy.: - Természetesen az 1978-as KEK-döntő, melyet időntúli hetessel 19-18-re nyertünk a Lipcse ellen. N. A.: - Megint csak a közelmúltba térek vissza: őszszel a tavalyi bajnok, kupagyőztes és BL-győztes Dunaferrt vertük saját pályán A Legjobb játékosa E. Gy.: - Lelkesné N. A.: - Kökény Bea A legszebb játékosa E. Gy.: - Takácsné N. A.: - Takács Gabriella A legnagyobb gólkülönbségű győzelem N. A.: - A ciprusi Kitreas ellen 1997-ben: 82-9. Ez azóta is gólcsúcs BEK-meccsen. A legnagyobb nézőszámú mérkőzés E. Gy.: - 1971-ben az FTC-Veszprém bajnoki döntőt 5500 néző látta. N. A.: - Szintén bajnoki döntő, de 1993-ban a Vasas ellen: 6000 néző a BS-ben. A legrosszabb edzői húzása E. Gy.: - A BEK-döntő előtt megnéztem a Kijev utolsó edzését, és azt hittem, Turcsina rossz formában van. Ezért nem foglalkoztam különösebben vele, hát persze, hogy megvert bennünket. N. A.:- Egy svájci torna döntőjében begurultam, és dacból lecseréltem a teljes kezdőcsapatot. Mondanom sem kell, hogy elveszítettük a finálét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom