Fradi futball újság (2000)
2000 tavasz / 5. szám
7 FRADI ÚJSÁG Tavaly tavasszal, joggal hihette, hogy most aztán eljött az ő ideje. A kínos debreceni 1—6-os vereség után a Vlak-Simon edzői team Vámos Jánosnak szavazott bizalmat a Ferencváros kupájában, s Jani élt is a lehetőséggel. A hátralévő fordulókban, sorozatban kitűnően védett, ráadásul nyáron vetélytársa Udvarácz Milán Ausztráliába szerződött. Kézenfekvő lett volna hát, hogy ő maradjon az első számú kapus. Idén azonban mégis csak a juniorcsapatban jutott szóhoz.- Nyilván nem erre számítottál. ..- Hát igen, az alapozást még úgy kezdtem el, hogy a kezdő tizenegy tagja leszek. Nem így hozta a sors, de ebbe nem szólhatok bele, az összeállítás mindenkor a vezető edző feladata.- Mikor tudtad meg konkrétan, hogy inkább Szűcs Lajost favorizálják?- Egy héttel a rajt előtt közölték velem, hogy valószínűleg nem az enyém az elsőbbség. Aztán a Vasas elleni idénynyitó meccs előtt kihirdették a kezdőcsapatot, s én a cseresorba kerültem. Profi labdarúgó vagyok, tudomásul vettem a döntést. De félreértés ne essék, soha nem nyugszom bele, hogy csak a kispadot kaptam.- Mindez nagy csalódás a számodra?- Erre mit mondjak? Persze, hogy az élvonalban szeretnék védeni. Főleg egy olyan remekül sikerült szezon után, minta a tavalyi volt. Előzőleg Békéscsabán is kijött a lépés, ott kölcsönkapusként szerepeltem, utána a Fradiban is jó átlagot hoztam. Olyannyira, hogy a Nemzeti Sport szakírói szerint én lettem az év kapusa.- Meg sem fordult a fejedben, hogy a mellőzésed miatt más csapatnál próbálkozz?- Hazudnék, ha azt mondanám, számomra ideális ez a helyzet. De nem igazán gondolkodtam el ezen, most a munkás hétköznapokat élem, elképzelhető, hogy a bajnokság befejezése után majd minden másként alakul. Mindenesetre idehaza nem szívesen védenék más egyesületnél. Több ajánlatot is kaptam, de mindegyikre nemet mondtam. Aki csak egyszer is játszott a Fradiban, az tudja, hogy ennél jobb közegbe úgysem kerülhet.- Milyen viszonyban vagytok Lajossal?- Ismertem őt már ifi korából. Fiatalabb nálam, olykor-olykor játszottunk is egymás ellen. Nagyon jó adottságokkal megáldott, profi mentalitású kapus, abszolút jó a viszonyunk.- A juniorok között idén bajnokságot nyerhet a Ferencváros, legalábbis jelenleg több ponttal vezeti a táblázatot. Orzöl már aranyérmet a vitrinedben?- Serdülőként és ifiként több bajnoki címet hódítottunk el, felnőttként azonban ez lehet az első. Mivel nem szeretem a tétlenséget, én kéretem, hogy védhessek a fakóban, s utána ülök le az első csapat kispadjára. Azért ezt a bajnoki aranyat szívesen elcserélném a PNB negyedik helyéért.- Az ősszel az örökrangadó a junioroknál 1 i-O-ás eredményt hozott, s nem a Fradi nyert. Hogy fordulhatott elő, hogy ilyen nagy gólarányú vereséget szenvedett a gárda?- Annak a mérkőzésnek nem kis visszhangja volt... Nem én védtem azon a meccsen. Nálunk senki nem„játszott vissza" az első csapat keretéből, az MTK-nál pedig sztárok is ott jutottak szóhoz azon a hétvégén. Ráadásul az első tíz percben két játékosunkat is kiállította a bíró, s kilenc ember tizenegy ellenében nem bírta a tempót nyolcvan percig. De nézzen mindenki a tabellára, az az MTK, amelyik így elvert bennünket, több ponttal le van maradva mögöttünk.- Huszonnyolc éves vagy, ideálisnak mondható kapuskor. A hírek szerint kitűnő formában védesz. Ha továbbra sem veled kezdődik a Ferencváros összeállítása, esetleg külföldre szívesen szerződnél?- Alighanem addig maradok a Fradiban, míg el nem küldenek, vagy nagyon előnyös ajánlatot kapok külföldről. Állítólag érdeklődtek már utánam Izraelből és Kínából is, ám azt nem tudom, mennyire komolyak ezek a lehetőségek. Meglátjuk.- Mi lenne a legjobb megoldás?- Ha Lajost a kitűnő teljesítménye miatt elvinné egy nyugati sztárcsapat, s én pótolhatnám őt a következő bajnokság elejétől. Ennél jobb verziót nemigen tudnék elképzelni. Érdi Gyümölcs- és Dísznövényfermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. 1223 Budapest, XXII., Park u. 2. Tel.:226-8422 • Fax:226-8037 2030 Érd, Elvira-major Tel.: (23) 389-578 • Fax: (23) 389-478 * ^ Eremért játszanak a vízilabdázók Azt FTC - Thomas Jeans vízilabdacsapata teljesítette a kötelező házi feladatot: bejutott a bajnokság rájátszásába, azaz az alapszakaszban az első négy között végzett. Négy fordulóval a befejezés előtt a Fradi a második helyen állt, két ponttal a BVSC mögött, ám két ponttal megelőzve a Vasast és néggyel a Honvédőt. Mivel az elődöntőben az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal találkozik, egyáltalán nem mindegy, milyen eredmények születnek a még hátralévő rangadókon. No, és azért sem, mert az egymás elleni eredményeket magukkal viszik a csapatok. A döntőbe jutáshoz nyolc pontot kell szerezni, s ebből négyet már az alapszakaszban össze lehet gyűjteni. A Ferencváros 2-2-re áll a Honvéddal, 2-0-ra a BVSC-vel és 0-2- re a Vasassal, tehát utóbbi kettővel még találkozik. Minden lehetséges, és itt annak is nagy lehetősége lesz, hogy ki végez előrébb, ugyanis a jobb helyezés több pályaválasztói jogot jelent a rájátszásban, és a hazai hullámok akár finálét érhetnek. A bajnoki hajrá előtt Vad Lajossal, az FTC - Thomas Jeans edzőjével az idényben eddig történtekről és csapat előtt álló feladatokról beszélgettünk.- Hogyan értékeled a Magyar Kupa-sorozatot?- Minél messzebbre jutni - ez volt a célunk. Nekünk jutott az erősebb ág, hiszen a Berták SC Szentes után a sztárokkal és sztáredzővel felálló Honvéddal kellett megmérkőznünk, majd következett a jelenleg legjobb magyar csapat, a BVSC. A Honvéd több nemzetközi mérkőzéssel a háta mögött szállt vízbe ellenünk, míg mi csak a hazai bajnokságban játszottunk. A kiverésüket ezért kifejezetten sikernek tartom. A BVSC-ben öt-hat éve együtt játszanak a pólósok, ugyanazzal az edzővel dolgoznak, tehát egy érett, kidolgozott együttessel csaptunk össze. Megpróbáltuk felenni velük a versenyt, és az első meccsen sokáig jól is tartottuk magunkat. Aztán egyre inkább azt éreztem, hogy nem engednek a közelükbe a bírók, és ez az utolsó negyedben csúcsosodott ki. A visszavágón nem játszottunk jól, ráadásul Hesz Máté fegyelmezetlensége miatt esélyünk sem maradt a szépítésre. Az már más kérdés, hogy a parton történt cirkuszt Gerendás György, a BVSC edzője ismét megúszta...- Mennyire igazolta eddig a csapat a bajnokságban a várakozásokat, és mire lehet képes a rájátszásban?- a mai Ferencváros a második és a negyedik hely között bárhol végezhet. Az, hogy az őszi szezonban kilenc mérkőzésből nyolcat megnyertünk, reális is, meg nem is. Tavaly nyáron mi meggyengültünk, öten mentek el tőlünk. Ha csak Steinmetz Barnabást és Fodor Rajmundot említem, már az ő elvesztésük is nagy érvágás volt; két ilyen meghatározó játékos mindenhol nagy űrt hagyott volna maga után Bírói szempontból is hátrányba kerültünk ezzel, mert egy ismertebb, sikeresebb pólósnak a játékvezetők is többet elnéznek, mint egy, még kevésbé nagy nevű fiatalnak. Mindezekkel szemben a Vasas és a Honvéd erősödött. Természetesen nem elégszünk meg a négy közé jutással, és keményen dolgozunk azért, hogy minél jobban szerepeljünk a rájátszásban. Nem lesz könnyű, mert már az ellenfelek is tudják: nincs igazán átlövője a csapatunknak, és nálunk rövid a kispad, azaz lényegében kilenc játékossal kell megoldanunk a feladatot. Persze, ha kiharcoljuk a döntőt, akkor ott is nyerni akarunk, de reálisan nincs benne a csapatban a győzelem.- A Ferencváros mindig is híres volt az utánpótlás-nevelésről. Most mi a helyzet ezen a téren?- Jó úton haladunk. A még mindig nagyon ifjú Steinmetz Ádám beérett, és felzárkózott mellé Nyéki Balázs. Van három olyan fiatal játékosunk, akik ha továbbra is ezzel a hozzáállással vízilabdáznak, meghatározói lehetnek a válogatottnak. Őket szeretném beépíteni a csapatba, és már játszottak is az 0B l-ben. Érdemes megjegyezni a nevüket: Haufe Tamás tizennyolc, Szirányi Balázs tizenhét, Hosnyánszky Norbert pedig tizenhat éves. Egy igazi Fradit szeretnék összehozni a saját utánpótlásunkra támaszkodva. Most kezd gyümölcsözni az a munka, amit a két utánpótlásedző évek óta végez. Az anyagi lehetőségeink korlátozottak, és félkész játékosok vásárlása helyett inkább a mi fiataljainkra kell odafigyelni. (margay)