Fradi futball újság (2000)

2000 tavasz / 5. szám

3 FRADI ÚJSÁG Nagykanizsa Nagykanizsa az Árpád kórból származó település. A Kanizsa név szláv eredetű - kenezsa (a fejedelemé, a ke­nézé). A nagy előtag a városba olvadt Kiskanizsa miatt alakult ki... Kanizsai emlékek ••• A Fradi először 1923. június 24-én látogatott el Kani­zsára, a klub történetében ez volt a 13. vidéki város, ahol a helyiekkel mérkőzött. Az „ősfradi" természetesen győ­zött a bemutató jellegű mérkőzés (4-0) A profi Ferencváros 1928-ban játszott először Nagyka­nizsán. Ez egy ünnepi mérkőzés volt, hiszen ekkor köszöntöt­ték az első magyar szellemi olimpiát nyert sportembert, aki történetesen Nagykanizsa szülötte volt! „Mező Ferenc dr.-t a szellemi olimpiák magyar bajnokát ma itt Nagyka­nizsán, szülővárosában ünnepelték. Először délután a zsú­foltságig telt futballpályán, a Ferencváros—Kanizsa mér­kőzés megkezdése előtt. Bertin József dr. üdvözölte Mezőt és nemzeti színekkel díszített virágcsokrot és egy nagy ezüsttollat nyújtott át. 2000 főnyi közönség éltette az olimpiai bajnokot." Mező Ferenc egyébként nem volt kint az amszterdami olimpián, ahol aranyérmét átvehette volna... Kocsis Antal viszont átvette. A ferencvárosi ökölvívó volt a klub első olimpiai bajnoka és éppen ezen a napon kapta az ara­nyat, amikor a Fradi Nagykanizsán szellemi olimpiai baj­nokunkat köszöntötte! A Fradi történetében tehát Nagy­kanizsa és az első FTC aranyérem így kötődik... A meccs egyébként - ugyanúgy, ahogy öt évvel koráb­ban - ezúttal is 4—0-as eredményt hozott. Szedlacsek tett ki nagyon magáért, mesterhármast szerzett! Huszonkét év elteltével elérkezett az első bajnoki pon­tokért kisorsolt kanizsai mérkőzés is. A találkozót 1950. március 12-én játszották akkori nézőcsúcs - 12 ezer szur­koló előtt. (Három különvonat is érkezett a várva várt ta­lálkozóra!) A Fradi bombacsapattal érkezett, de csak egy ponttal távozott: Nagykanizsa Olajmunkás - EDOSZ 2-2 A Fradi tehát EDOSZ néven játszotta első nagykanizsai bajnoki meccsét... Nagykanizsán a Fradi első gólját a 20. percben Kocsis Sanyi, a gárda üdvöskéje szerezte: Tihanyi beadását há­rom méterről fejelte a hálóba. A Fradi ezzel a góllal csak egyenlített, ugyanis a hazaiak már a 7. percben Károlyi góljával 1-0-ra vezettek... A második ferencvárosi gólt Deák bombalövésből szerezte, de a kanizsaiak egyenlítet­tek. Ha a bíró nem olyan szemfüles, akár Budai gólját is megadhatta volna, és akkor győz a Fradi, de hát a labda a lyukas oldalhálón jutott a kapuba és a bíró ezt észrevet­te. A sporttörténeti mérkőzés ferencvárosi résztvevői ők voltak: Henni-Rudas, Kispéter, Szabó—Kéri, Dékány-Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Tihanyi. (Egyébként 1949 őszén majdnem ugyanez a csapat (Dékány helyett Lakat játszott) az Üllői úton 4-1-ra verte a kanizsaiakat. Akkor is Deák és Kocsis voltak a gólszer­zők, csak mindkettő kettőt lőtt!) Egy 1969-es januári emlék. Fradi estet tartottak Kani­zsán. A helyi Sörgyár kultúrtermében mintegy háromszá­zan hallgatták Albert Flóriánt, Novák Dezsőt, Páncsics Miklóst, Géczi Istvánt - pályafutásuk élményeiről. Az FTC estnek - amelyen a fővárosi Royal Szálló tánczenekara is közreműködött - nagy sikere volt. Vajon a több mint há­rom évtizeddel ezelőtti Fradi estre hányán emlékeznek még Nagykanizsán? Nagy Béla Kanizsáról érkezett A félen Nagykani­zsáról igazolt Drágán Crnomarkovics bevál­totta a hozzáfűzött re­ményeket, a hórihor- gas védő láthatólag minden tőle telhetőt megtesz, hogy pótolja posztján a Cottbusba szerződött Mátyus Já­nost. Sőt, nemcsak odaadó játékával, ha­nem extravagáns ötle­tével - a mérkőzés előtt a hajába borot- váltatta az FTCF felira­tot - is hamar belopta magát a zöld-fehér hí­vek szívébe.- Miután idekerültél, szinte ára­doztál, milyen jól érzed magad az Üllői úton.- Ez most fokozottan igaz, bol­dog vagyok, hogy ilyen remek kö­zösségnek lehetek a tagja. Még ak­kor is, ha az eredmények nem min­dig alakultak úgy, ahogy azt elkép­zeltem, elképzeltük. Mert a jó rajt után a nyíregyházi és debreceni ve­reségre bizony nem számítottunk, s korábban a Dunaferrt is megverhet­tük volna.- No igen, Kanizsán az apróbb sikereket is lényegesen jobban meg­becsülték.- Ez természetes, hiszen kisebb egesületnél az elvárások is mások. Nem győzöm ismételgetni, fantasz­tikus két és fél esztendőt töltöttem ott, a fiúkkal és az edzőkkel, s né­hány szurkolóval is tartom a kapcso­latot. Kanizsán sokan szorítanak a Ferecnvárosért, talán egy picit miat­tam is is. De itt azért mégis minden más. A zöld-fehér szurkolótábor nemcsak az országban, hanem egész Európában egyedülálló.- Már itt Pesten is többen megis­mernek, vagy leszólítanak az utcán?- Nincs okom a panaszra. Külö­nösen azóta osztogatok több auto­gramot, hogy a fejemre borotváltat- tam a klub nevét.- Honnan jött az ötlet, bogy a frizuráddal is demonstráld a hova­tartozásod?- A gyúrónknak, Szakádnak megfogadtam, ha a Vasas ellen a kezdőbe jelölnek, így teszem emlé­kezetessé az első fellépésemet a csa­patban. Mivel nincs fodrász ismerő­söm, hát ő maga vállalta el a kivite­lezést. A mérkőzés előtti napon, az edzés után az öltözőben zajlik min­dig a művelet. Most éppen bedöglött a nyírógép, de remélem, megoldjuk a problémát. Szerintem eddig min­dig nagyon szépre sikeredett.- Volt akinek nem tetszett...- Hallottam, hogy megjelent ez­zel kapcsolatban egy újságcikk. Nem szeretnék rá reagálni, mert nem is­merem azt az embert. Úgy vélem, az az én magánügyem, mit és mikor borotválok a hajamba. Különben is, a szurkolóknak nagyon tetszik, s én nekik szeretnék elsősorban tetszeni.- Azért a szurkolók nemcsak ezért szeretnek. Hallottam, hogy a Debrecen elleni vereség után is ki­mentéi a B-középhez pacsizgatni, megköszönve a buzdítást.- Sajnáltam, hogy rajtam kívül csak Szűcs Lajos jött oda. Meg is je­gyezték, hogy mindannyiunknak meg kellett volna hálálni, hiszen ér­tünk megtették azt a 300 kilométert, ráadásul az eredményben ugye nem lehetett sok örömük.- Immáron négy hónapja, hogy a fővárosban éled a mindennapjai­dat. Megszoktad a nyüzsgést?- Szerencsére eddig sehol nem okozott problémát a beilleszkedés, így a nagyvárosi életre való átállás sem jelentett gondot. Zuglóban la­kunk egy bérelt lakásban a kanizsai menyasszonyommal együtt.- 0 kinek szurkol majd a Fradi—Nagykanizsa meccsen?- Neki mindig az a kedvec gár­dája, ahol én játszom.- Nem lesz furcsa azok ellen pá­lyára lépni, akikkel nemrég még hétről-hétre egy csapatban játszot­tál?- A meccs előtt és után ugyanúgy tart a bartáság, ám kilencven percre mindenképpen el kell felejtenem, hogy pár hónapja még én is közéjük tartoztam. Tudomásom szerint a legjobb barátom, Agics is játszik az Üllői úton , ő sokat segít nekem. Nem lehetek rá tekintettel. A lefújás után azért átmegyek majd az öltö­zőjükbe, hogy megvigasztaljam őket.- Ezek szerint más eredményt nem is tudsz elképzelni, csak ferenc­városi győzelmet?- Persze, hogy nem. A két együt­tes közül a miénk az erősebb, és ez gólokban fog megmutatkozni.- Az előző interjúból megtudhat­tuk, hogy alapvetően optimista ter­mészet vagy, sőt, azt is határozottan kijelentetted, hogy az idén bajnoki címet nyert a Ferencváros. Úgy tű­nik, kissé túlzásba estél.- Valóban merész volt az a jós­lat, inkább csak a vágyaimat fogal­maztam meg benne. Hiszem, hogy csak a maximumra érdemes töre­kedni, még ha az a realitásokat meg is haladja, mérsékelt célokkal nem lehet eredményt elérni.- S most mit diktál az optimiz­musod?- A negyedik-ötödik helyre min­denképpen jók vagyunk, ahhoz már óriási mázlira lenne szükségünk, hogy felkapaszkodjunk a dobogóra. Akárhogy is fest a táblázat, minden egyes hátralévő meccsünket meg kell nyernünk. S jövőre egy össze- szokottabb gárdával meg lesz az a bajnoki arany.

Next

/
Oldalképek
Tartalom