Fradi futball újság (2000)

2000 tavasz / 4. szám

17 1996-tól Csonk János mellett a válogatott pályaedzője lehettem.- Kielégíti mostani munkája?- Amikor Vépi Péterrel elvállal­tuk a Ferencvárost, olyan helyzet­ben volt a klub, hogy azt csak tény­leg az vállalhatta el, akiben dobog az a bizonyos, legendás Fradi-szív. Tudtuk, hogy kevés sikerre és nehéz munkára vállalkozunk. Amikor a vezetó'k megtalálták a válságból kivezető utat, és a szak­mai iránynak megfelelő személyi változások mellett döntöttek, elfo­gadtuk a kialakult helyzetet, mert a Ferencvárosról volt szó. Dolgozom abban a beosztásban, ahol szükség van rám. Életem a Ferencváros, és itt dolgozni mindenképpen egyfajta mérce. Örömmel dolgozom a kispá­lyás válogatott kapitányaként is.- Tervei az edzői pályán?- Az edzői pályát általában az élet írja, a tervektől függetlenül, te­hát erre kell felkészülni. Tisztában vagyok a képességeimmel, ezért minden kihívásnak igyekszem ma­ximálisan megfelelni.- Fia is labdarúgó, jelenleg a Csepel NB l-es csapatában játszik. Az ő pályafutását mennyire tudja fi­gyelemmel kísérni?-Természetesen odafigyelek rá, sokáig „testközelből", hiszen itt ját­szott a juniorcsapatban. Bálintnak nem volt olyan szerencséje, mint annak idején nekem. Ó nem kapta meg a lehetőséget arra, hogy felfi­gyeljenek rá. Játszott Dorogon, a BKV Előrénél, Hatvanban, Kecske­méten is. 24 éves lesz, és lassan ki­fut az időből.- Befejezésül, mi az, amit a har­mincéves jubileum alkalmából még el szeretne mondani, és nem szere­pelt a kérdések között?-Szeretném megköszönni a Fe­rencváros közönségének, szurkolói­nak azt a nagyon jó kapcsolatot, amiben játékosként és edzőként is részesítettek. Elmondhatom, hogy mindig éreztem a bizalmukat, és ez sokat segített abban, hogy igyekez­zek megfelelő teljesítményt nyújta­ni. Akkor sem marasztaltak el, ha gyengébben ment a játék, talán azért, mert ilyenkor is dolgozott bennem a Fradi-szív, és dobbanása felhallatszott a lelátóra. Köszönöm nekik, visszamenőleg harminc évre. Hangay György FRADI ÚJSÁG Iígú tehetségek bemutatása Gyepes Gábor A Ferencváros Üllői úti stadion­jának edzőpályáján, az eredmény- jelző tábla mögötti füvesen a Fradi juniorcsapata parádézik a pécsiek elleni bajnokin. Egy magas szőke fi­atalembert keresek a pályán, akit a jövő reménységei között tartanak számon a szakemberek. Gyepes Gá­borról van szó, aki még ifjúsági ko­rú, de nem csak a 18 évesek után­pótlás csapatában játszik rendszere­sen, hanem időnként a junior együttesben is szerephez jut. A pá­lyán azonban hiába keresem, civil­ben áll a kispad mögött, és sötét szemüveget visel. Mikor megszólí­tom, hogy beszélgetni szeretnék ve­le, és szeretném bemutatni őt a Fut­ball Center olvasóinak, nehezen tudja leleplezni meglepetését, és a meccs szünetében készségesen vála­szol a kérdéseimre:- Kezdjük egy rövid bemutatko­zással.-1981 június 26-án Budapesten születtem. 1987-től már itt futballo­zom a Ferencvárosban. Az előkészí­tő csoporttól, a korosztályos csapa­tokon keresztül vezetett az út idáig. A Kölcsey Gimnázium sporttagoza­tos osztályában érettségiztem. Ké­szülök a felvételire, a Semmelweis Egyetem Testnevelési Tagozatának sportmenedzseri szakára. Magassá­gom: 191 cm. Súlyom: 78 kg.- Kinek a keze alatt ismerkedtél meg a labdarúgással?- Windt Károlynál és Szűcs La­josnál. Első edzőm Somodi Lajos volt, de Rózsa Lajosra és Schmél Lászlóra is szívesem emlékszem. Grcygo jyar ajlati viszonyokra lesítve Kereskedelmi közppÁtok: 1224 Budapest, Szakiskol^T 45-47/ Tel./fax: (36-1) 227-7910 6000 Kecskemét, Mészöly Gyula u. 6. Jpi./fax: (36-76) 417-446 Utóbbi találta ki azt a posztot, ahol érzésem szerint a legtöbbet tudom nyújtani, védekező középpályás­ként.- Mit tartasz erényeidnek illetve hiányosságaidnak a pályán?- Úgy érzem, elég lendületes vagyok, a fejjátékommal sincs gond, és mindkét lábamat nagyjából egy­formán tudom használni. Amin javí­tanom kéne, az a robbanékonyság, és a jó értelemben vett keménység, agresszivitás.- Ahogy látom, ebben lehet va­lami, ezért a sötét szemüveg, és nem vagy most a pólyán, vagyis az ellenfél volt a keményebb?- A legutóbbi ifi bajnokin fel­szakadt, és össze kellett varrni a jobb szemöldököm, ennyi a törté­net. Remélem nem tart sokáig a kényszerpihenőm.- Eddig milyen eredményeket értél el csapataiddal?- Négy serdülő bajnoki cím, Ifi B bajnoki cím, Ifi A 3. hely.- Megítélésed szerint melyik mérkőzéseken nyújtottál kiemelke­dőt?- Talán egy olaszországi túrán, ahol én lettem a gólkirály.- Melyik ország labdarúgását kedveled?- A technikás olasz és spanyol focit, de hozzá kell tennem, hogy az én alkatommal és stílusommal in­kább a német futballban játszanék.- Kedvenc külföldi csapatod?- AC Milan.- Kedvenc külföldi játékosod?- Deschamps.- Kedvenc hazai játékosod?- Lendvai Miklós.- Mikorra tervezed, hogy tagja leszel a Ferencváros első csapatá­nak?- Remélem, erre egy éven belül sor kerül. Közben elkezdődött a második félidő, és Gábor figyelmét már a társak kötötték le, akik végül 13-1- re verték a megszeppent pécsi fiata­lokat. Volt miért gratulálni a többi­eknek, remélve, hogy legközelebb már neki is kijár az ünneplésből. A mérkőzést végignéző Mucha Józseftől a Ferencvá­ros első csapatának pálya­edzőjétől is megkérdeztem:- Milyen futballistának is­merte meg a fiatal Gyepes Gá­bort?- Nagyon tehetséges, ügyes játékos, fejjátéka átlagon felüli. A középpálya középső sávja az igazi helye, de az ifjúsági csa­patban sokszor játszik előrébb, támadófeladattal, mert a góllö­véshez is jó érzéke van. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy fokozatosan előrébb lépjen a rangsorban, a többi rajta múlik. Hangay György Futball Center

Next

/
Oldalképek
Tartalom