Fradi futball újság (2000)
2000 tavasz / 3. szám
________ J_______h F RADI ÚJSÁG 17 Ágai Kis András azon szerencsések közé tartozik, aki a „Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre már kiskorában pontosan tudta a választ. „Sport- riporter" - vágta rá mindig azonnal és határozottan. Szavatartó ember. Előbb az írott sajtóban próbálkozott, dolgozott a szépemlékű Képes Sportnál, a Népszabadságnál, a rövid életű Mai Reggelnél és az azóta szintén megszűnt Kurírnál, majd a Magyar Rádió Sportosztályához került. Ezután következett a Duna TV, ahol öt esztendőt töltött el, tavaly decembertől a Telesport munkatársa.- Egyetlen pillanatra sem bizonytalanodtál el, hogy talán más területen is elhelyezkedhetnél?- Nem én. Mindig is imádtam a sportot, állandóan a pályák körül nyüzsögtem, egy ideig futballoztam is a Bányagépgyár és a Külker SC csapataiban. Mindemellett nagyon tetszett, hogy édesapámnak belpolitikai újságíróként kötetlen volt a munkaideje, s viszonylag jól is éltünk. Elméleteket gyártottam hát magamnak, miszerint sportújságíróként minden téren megtalálná a számításaimat.- Az, hogy a képernyőről ismert legyen az arcod, nem is motivált?- Ki irtózna attól, ha néhányon felismerik az utcán? Ám számomra tényleg nem ez volt a legfontosabb, szempont, hiszen a Rádióban is nagyszerűen éreztem magam. Csupán azt akartam mindenáron elérni, hogy szeressem a szakmámat, s ez sikerült is.- Édesapád szakmai múltja nyilván segített abban, hogy valóra váltsd ez irányú elképzeléseidet.- Nem egészen. A feledhetetlen Feleki László volt az, aki elindított a pályán. Biztosan kevesen tudják, hogy az édesanyám költő, s Laci bácsi, mint a szépirodalom elkötelezettje, nagy hódolója volt verseinek. Egy beszélgetésünk alkalmával édesanyám megemlítette, hogy izgága fiacskája mindenáron sportújságíró akar lenni. Laci bácsi pedig szólt Pintér Istvánnak, a Képes Sport akkori főszerkesztőjének, aki akkoriban amúgy is tervezte, szívesen szárnyai alá venne egy fiatal, kezdő újságírót.- Egyből státuszba kerültél a lapnál?- Szó sem lehetett róla, a nyolcvanas évek végén azért még más világ volt. A kollégáim gyakorta ki is kezdtek érte, hogy hivatalosan „sajtólevelezőként" vettek fel, az újságíró titulust nem kaphattam meg azonnal. Azt előbb ki kellett érdemelni. De legalább sportlápnál dolgoztam.- Melyik volt az első igazán emlékezetes tudósításod?- A Rádió körkapcsolásában egy Tatabánya-Újpest mérkőzéssel debütáltam. Azt hittem, hogy egyben az lesz az utolsó közvetítésem is, hiszen nagy zavaromban lemaradtam egy gólról, csak egy körrel később közöltem, ki szerezte a találatot. Reszketve mentem be az értekezletre, ám legnagyobb meglepetésemre meg is dicsértek, mert nem estem pánikba, s kezdtem el hebegni-habogni.- Több, mint egy évtizede vagy pályán, illetve a pályák szélén. Milyen élmények fűznek a Ferencvároshoz?- Bár kiskoromtól fogva egy másik patinás fővárosi klubért dobog a szívem, azért a Fradi sem közömbös számomra. A kézilabdás lányokkal évek óta egy társaságba járunk, ki is neveztek tiszteletbeli Fradistának. A rengeteg közös élmény után képtelen lennék másnak szurkolni, ha ők is parkettre lépnek. Valószínűleg sok sporttal foglalkozó újságíró így van ezzel, egy idő után már nem csapatoknak, hanem embereknek kezd el drukkolni, függetlenül attól, milyen színű a mezük. A legszebb emlék velük kapcsolatban a sok diadal közül talán a legutóbbi Metz elleni találkozó. Igazán kiemelkedőt nyújtottak Kökéék.- S ha a régóta imádott klubod a Ferencváros ellen játszik?- Olyan is előfordult, s én ültem a mikrofon mögött. Számomra is kiélezett volt a helyzet, mivel a vége döntetlen lett és hetesek döntöttek. Szerencsére az már nem fért bele az adásidőnkbe...- Futballmeccsek?- Két igazán emlékezetes Fradi- meccs maradt meg bennem. Az egyik Lipcsei Pesti búcsúmérkőzése volt, mielőtt kiszerződött a Portóhoz. A Magyar Kupa döntőjének visszavágóján Vácott éppen Lipcsei szenzációs teljesítményének köszönhetően 0-3- ról 4-3-ra győztek a zöldek. Engem is magával ragadott az a hangulat, ami a zsúfolt stadionban uralkodott. A másik egy szintén telt házas Fradi-MTK volt az Üllői úton, három éve március 15-én, annak 1-1 lett a végeredménye. Ám ma is szívesebben közvetítek a kézis lányok mérkőzéseiről.- Miért?- Sok közönséggel kerültem kapcsolatba, de ennyire jó társasággal még soha nem találkoztam, még csak hasonló sincs hozzájuk. Hogy aztán o lányoknak, a véletlennek, vagy a Fradinak köszönhető, arról sejtelmen sincs. Mindenesetre náluk valóban éreztem, mit is jelent az a bizonyos legendás Fradi-szív. Még akkor is ezt vallom, ha a Duna TV-ben az ilyen közhelyszerű fogalmazásokért komoly pénzbüntetéseket kellett fizetnünk. Ötszáz forintot most is megért volna, hogy kimondhattam, amit gondolok. naszály euRunes ^ HUNGARY NEMZETKÖZI MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK: Budapest, Erzsébet tér Budapest, Népstadion Tel.:317-2562 Tel.:252-1896 A Wien, Graz, Klagenfurt B Bruxelles, Liege, Gent CH Zürich, Basel CZ Praha, Brno D München, Stuttgart, Frankfurt, Berlin, Hamburg, Köln, Düsseldorf, Mannheim, Dresden, Ulm, Heidelberg F Paris, Strasbourg, Metz, Reims GB London I Roma, Milano, Torino, Venezia, Firenze, Bologna, Verona, Brescia, Ravenna, Rimini, Riccione, Lignano, Bibione, Lido di Jesolo NL Amsterdam, Arnhem, Utrecht, Rotterdam PL Krakow, Zakopane RO Cluj-Napoca, Tirgu Mures, Odorheiu Secuiesc, Miercurea Ciuc, Sfintu Gheorghe, Tirgu Secuiesc, Arad, Timisoara S Stockholm, Malmö, Göteborg, Huskvarna SK Bratislava, Banská Bystrica, Liptovsky Mikulás, Poprad, Tatranská Lomnica YU Subotica S ________________________________________________> B JHUNGÁRIA KBIZTOSÍTÓ RT. az Allianz Csoport tagja