Fradi futball újság (2000)
2000 tavasz / 1. szám
FRADI ÚJSÁG „Aranyos” emlék a századikon**« A Fradi-futball századik évében úgy illik, hogy a magyar labdarúgás és a klub első európai aranylabdását köszöntsük, ő pedig a Fradi tábor felé küldi a szívből jövő szavakat... Sajátságos módon búcsúztatta az 1900-as éveket a France Football: otthonukban látogatta meg a XX. század aranylabdásait, hogy beszámolhasson olvosóinak, mi történt az egykori kedvencekkel. Természetesen - nagy örömünkre - nem maradhatott ki a sorból az Aranylabda 1967-es nyertese, Albert Flórián sem. A „Császárra" nemcsak itthon, külföldön is emlékeznek még, ezért az elmúlt év vége felé két napon át faggatták Flórit - Budapesten - a régmúlt időkről. Tulajdonképpen 2000-ben újabb jubileumhoz is érkezik az egyetlen magyar Aranylabdás —igaz, az övéhez hasonló gazdag pályafutás szinte „naponta" köthető valamilyen évfordulóhoz. Nos, 2000-ben Flóri immár negyedszázada, hogy búcsúmérkőzését játszotta ... *- Ön az egyetlen magyar labdarúgó, aki megkapta az Aranylabdát, az Európa legjobb futballistájának járó elismerését. A díjat 1967- ben vehette át. Valóban ez volt a legsikeresebb éve?- Többen azt mondták, hogy az 1966-os világbajnokságon a brazilok ellen mutatott játékomért kaptam az Aranylabdát. Ez így nem igaz, hiszen 1967 végén, azaz másfél évvel a világbajnokság után szavaztak rám az illetékesek. Úgy érzem, hogy valóban az 1967-es volt az egyik legsikeresebb esztendő nekem is, a csapatnak is. Ebben az évben hívott meg vendégjátékra, bemutatókra a brazil Flamengo is. A feleségemmel együtt utaztunk el, és valóságos „őrület" vett körül bennünket. Alig érkeztünk meg, a taxiban ülve hallom, hogy az én nevemet emlegetik a rádióban. Megkérdeztem a sofőrt, hogy mit mondtak, mire azt felelte: egy riporter követ minket, és állandóan tájékoztatja a hallgatókat, hogy merre járunk. Ekkor ezen a „kiránduláson" ajánlott szerződést a Flamengo, de az akkori viszonyok között ezt elfogadni lehetetlen volt... És ugye, itthon várt Magdika és Flórika... * Harminchárom évvel később - immár legendaként... Ajtaja mindig félig nyitva áll. Haja megőszült, néhány ráncos vonás „díszíti" o homlokát, de az 58 éves Albertnek most is ugyanolyan elegáns a tartása, mint annak idején a pályákon volt. Mintha az évek nyomtalanul szálltak volna el a magyar Aranylabdás felett. Ezt a trófeát egyébként sem Puskás, sem Bozsik, vagy Hidegkúti nem mondhatta magáénak, s nem látjuk, hogy a közeljövőben melyik magyar nyerheti azt el... * Az Aranylabdát egy Magyarország-Szovjetunió válogatott mérkőzés előtt kellett volna átvennem, mégpedig 1968. május 4-én (éppen Flórián-napkor, a Népstadionban) - meséli Albert. Megsérültem, így az átadás sajnálatomra elmaradt. Azt mondták, hogy a Gundel étteremben rendezett banketten kapom meg. így is történt. Max Urbini a France Football akkori főszerkesztője ott nyújtotta át. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem stadionban, hanem egy - igaz, nívós étteremben - vettem át azt az Európa-hírű trófeát... ★ A Gundel étteremben történt szerény hivatalos „ünneplést" követően Flóri játékostársaival, barátaival a Sport szállóba ment. Itt igazán hangulatos, cigányzenés, baráti poharazgatás mellett köszöntötték a társak az első magyar Aranylabdást... (A címoldalon látható színes fotó - a France Football jóvoltából - az első, amely Magyarországon megjelent, több mint negyedszázaddal a díjátadás után...) *- Ha egy készülő, új sportlexikonban az Albert Flórián címszót Önnek kéne megfogalmaznia, mit írna saját magáról?- Azzal kezdeném, mikor és hol születtem, azt hiszem, ez eddig egyértelmű. Szüléimét megtisztelném annyival, hogy nevüket megemlítem, ugyanezt tenném a testvéreimmel is, hiszen mindannyiuknak nagyon sokat köszönhetek. Ezután az 1952 és 1974 közötti ferencvárosi időszak következne, egy olimpiával, két világbajnoksággal és két EB-vel. Mindenképpen külön szólnék 1967-ről, az Aranylabdáról. Természetesen megemlíteném az utolsó meccsemet, végül azt, hogy hány mérkőzésen játszottam, és hány gólt lőttem.- Köztudott, hogy a metró szerelmese. Ön „vakond expressznek" hívja. Volt már valamilyen kedves esete az utastársakkal?- A népszerűség egy bizonyos fokig mindig jó. Ezért napjainkban is sokan dedikálfatnak velem - akár metrójegyet is. A legkedvesebb eset? Talán, amikor a metró egy hirtelen fékezésénél egy ott utazó kisgyerek úgy esett rám, hogy véletlenül belémrúgott. A nagymama erre falfehéren bocsánatot kért, és szinte szégyenkezve suttogta: - Jaj, Flórikám, ne haragudjon, nem fogtam a gyereket... Mi mással nyugtathattam meg: - Asszonyom, kaptám én már ennél nagyobb rúgásokat is...
