Fradi futball újság (2000)
2000 ősz / 5. szám
10 FRADI ÚJSÁG_________________________ ( sank János nem ugrana le a fáról Csank János Kilenc emberrel és egy kihagyott büntetővel fejezte be a vasárnap délutáni mérkőzést a Ferencváros együttese - túlzás lenne tehát azt állítani, hogy hétköznapi meccsel zárta az alapszakaszt a zöld-fehér társulat. A 25. percben a tatabányai Hornyák Vendel keveredett kisebb ökölpárbajba a ferencvárosi Marius Cheregivel. A helyszínen és a televíziós ösz- szefoglalóban is jól látszott, hogy a tatabányai könyökölve, a fradistát többször megütve próbált szabadulni a légiós kétségkívül szoros, ám nem szabálytalan öleléséből. Ami érdekes: Hajdó Attila játékvezető félrehívta a szó szerint is küzdő feleket, ám azok a fedés után fél perccel ismét összeugrottak. Meglehet, a bíró nem jó szónok, mert úgy tűnt, a hegyi beszéd nem érte el a kellő hatást. Mert maikor fél perccel később a ferencvárosi ismét a hazaiak védője mellé került, és testtel meglökte, Hornyák újra könyökölt, majd visszarúgott, és mindketten piros lapot kaptak.- Úgy érzem, Hornyák provokált engem - mondta az esettel kapcsolatban Cheregi. - Nem érzem magam hibásnak, hiszen semmit nem csináltam, nem ütöttem, nem rúgtam, míg Hornyák ezt csinálta. Aztán következett az első büntető, amely után Lipcsei Péter is levonult a pályáról. Az 58. percben Vjacseszlav Jeremejev lépett ki, Lipcsei keresztezett, a labdát elrúgta, miközben fogta, húzta a légiós mezét, amikor a Fradi kapusa, Németh Gábor is kivetődött. A büntető megítélése után Lipcsei a labdát mutatva ment Hajdó felé, majd amikor látta, hogy a játékvezető hajthatatlan, a földhöz vágta azt.- Nem érzem jogosnak a kiállításomat - mondta Lipcsei Péter. - Kereszteztem, és elrúgtam a labdát, amikor a játékvezető büntetőt ítélt. Odavittem hozzá a labdát, s annyit mondtam: miért ad tizenegyest, amikor elvittem a labdát!1 A játékvezető azt válaszolta, hogy menjek onnan, mert ez tizenegyes volt. Erre földhöz vágtam a labdát, de nem káromkodtam, nem szidtam a bírót. Ezzel együtt hibáztam, hiszen tudnom kellett volna, bármilyen hevesen is reklamálok, a megítélt büntetőt már nem vonja vissza a játékvezető, de nagyon dühös voltam, mert jogtalannak éreztem a bírói ítéletet. Ezzel kapcsolatban Csank János elmondta: kívülről nézve az esetet jogosnak tűnt Lipcsei piros lapja.- Azért másztunk le a fáról, és nem ugrottunk, mert használjuk a fejünket - mondta a vezetőedző. - No meg azért, mert ugyebár emberek vagyunk, és így tudunk uralkodni az idegeinken, kontrolláljuk indulatainkat. Nos, ez nekünk vasárnap nem mindig sikerült, e tekintetben is jobbak voltak a hazaiak... Kovács Attila értékesítette a büntetőt, de ez nem sikerült Horváth Péternek, így a Ferencváros vereséget szenvedett.- Természetesen most is elvállalnám a tizenegyest - vélekedett a támadó. - Én voltam kijelölve, és bíztam magamban. Legutóbb, amikor itt játszottunk Tatabányán, akkor értékesítettem egy büntetőt, a kapu jobb oldalába lőttem. Ezúttal is azt néztem, hogy merre mozdul Géléi, és úgy láttam a lövés előtti pillanatban, hogy ellép a jobb sarok felé. úgy döntöttem, hogy visszarúgom a labdát a kapu bal oldalába. Ám sajnos a kapus is arra vetődött, és kiütötte a labdát. Nagyon sajnálom, hogy így történt, de csak az hibázhat, aki elvállalja a feladatot. Somogyi Zsolt (Nemzeti Sport) Marius Cheregi AVIS AVIS AVIS