Fradi futball újság (2000)
2000 ősz / 4. szám
10 Változások az utánpótlásnál FRADI ÚJSÁG__________________________ Az Ebedli név mindig is jól csengett az elmúlt évtizedekben az Üllői úton. Talán kevesen tudják, hogy a nagy kedvenc, Zoltán mellett öccse, Ferenc is itt nevelkedett a Fradiban. Tizenegy esztendeig volt a zöld-fehérek játékosa, ám a nagycsapatban csak elvétve jutott szóhoz. Edzőként már többre vitte, hiszen több élvonalbeli együttes - Volán, Debrecen, Dunaújváros és kurta-furcsa ideig a Szeged - kispadján is ült már. Legutóbb az NB lll-as ercsi együttesét segítette a biztos bent- maradáshoz. Aztán április közepén csöngött a telefonja, s megtisztelő ajánlatot kapott Bognár Gyulától, a Ferencvárosi utánpótlás elnökétől...- Akkoriban terveztem, hogy futballiskolát nyitok Budaörsön, ám a sok utánjáráshoz már nem volt kedvem - meséli. - Éppen ezért jött jókor a felkérés, hogy a váltás után irányítsam én a ferencvárosi utánpótlás szakmai munkáját.- Sokat gondolkodtál, mit válaszolj?- Csak annyit mondtam, ha hívnak, szívesen elvállalom. Persze, a magyar futball jövőjének szempontjából rendkívül fontos, hogy jól szerepeljen a Fradi az NB l-ben, vagy hogy a válogatott kijusson a következő világbajnokságra. De a legfontosabb mégiscsak az utánpótlás nevelése. Vezető edzőként gyakran szembesültem a problémával, hogy itt Magyarországon ez nem működik.- Hogyan készültél a valóban megtisztelő feladatra?- Szeptember elsejétől vehettem át a helyem, de már előtte is gyakran kijártam a Népligetbe, nézegettem az edzéseket, a srácokat, s újfent megállapítottam, tehetségek terén nem állunk rosszul. Felépítettem egy koncepciót, amellyel az európai utánpótlásképzést a Ferencvárosnál is meghonosíthatjuk.- Mi az, amiben más ez a koncepció, mint az eddigi?- Ez egy hosszabb távú folyamat. Alapvető eleme például, hogy míg az eddigi gyakorlatok kissé statikusnak tűntek, én kifejezetten pörgős, dinamikus edzéseket szeretnék látni. A fiúk ne egymással szemben állva passzolgassák azt a labdát, hanem mindent mozgásban csináljanak. Ilyenapró, ám mégsem elhanyagolható változtatások nélkül nem léphetünk előre. Egyébként az elején azzal kezdtem, hogy elmondtam mind a tizenegy edzőkollégámnak, mit várok tőlük.- Az edzői kollektíva új tagjait te hívtad a klubhoz?- Nem, de nagyon örülök, hogy az ifjabb Albert Flórián és Juhász Pista is velünk van. Floreszra még élénken emlékeznek a kissrácok, hiszen nemrég fejezte be a pályafutását, míg Pista az Egyesült Államokban is többnyire a fiatalabb korosztályokat istápolta, nem is akármilyen eredményekkel.- Mikor érhet be az új rendszerű munkai1- Csalódott lennék, ha egy esztendőn belül még nem lennének látható jelei. Jó szakmai képzéssel, jó menedzseléssel szerintem hamarosan 2-3 gyerek hamarosan a nemzetközi szintet is megütheti a jelenlegi garnitúrából.- S mikor lesz újra legalább öt-hat saját nevelésű játékos a Ferencváros első csapatában?- Úgy látom, ehhez minimum öt év szükségeltetik. A szurkolók elvárják, hogy olyan srácok épüljenek be a gárdába, akik már fiatal koruktól fogva tudják, mit jelent fradis- tának lenni. Éppen ezért minden igyekezetünk azon lesz, hogy ne kelljen majd sokat költeni új igazolásokra minden egyes idény előtt...- Számodra mi a nagyobb kihívás: a Fradi utánpótlását, vagy egy élvonalbeli felnőtt együttest irányítani;1- Mindkét feladat óriási szakmai kihívás. Mindenesetre most biztosan nem tudnának innen elcsábítani akármilyen hízelgő ajánlattal, hiszen jól érzem itt magam, látom értelmét a munkámnak, no és arról se feledkezzünk meg, hogy hosszú idő után végre hazatértem. S ez is sokat számít. If j. Albert Flórián Tudása és kora alapján bőven beférne bármelyik élvonalbeli együttesbe. Sokan emlegették, luxus, hogy a másodosztályú BKV Előrében vegetál. Tavasszal azonban ott is be kellett fejeznie a pályafutását. Elszakadt a keresztszalagja, s nem akart a kés alá feküdni, inkább abbahagyta. Pedig csak 33 éves, nem léphet pályára az öregfiúk között, mert még túl fiatal... Edzőként viszont hamar elkezdhette, jelenleg az ifi B, azaz a 16 éves korosztály mestere.- Tudatosan készültél az edzői pályára, de gondolom, te sem számítottál rá, hogy ilyen hamar lehetőséget kapsz.- Erre valóban nem számítottam. Amikor a BKV-ban megsérültem, magamtól jelentkeztem a Fradinál, hogy szívesen segítenék segédedzőként a gyerekeknél. Először a serdülő IV-hez kerültem.- S vittél új színt a gyakorlásokba. Egyszer még Kokót is megkérted, vezényeljen le egy edzést, a srácok nagy-nagy örömére.- Sejtettem, hogy óriási élményt szerzünk nekik. Ma is büszkén emlegetik azt a napot.- Milyen a mostani gárdád?- Elsők vagyunk a tabellán, akadnak tehetséges fiúk, akik a korukhoz képest az átlagosnál többet tudnak. Tényleg nincs okom panaszra.- Hol érezted jobban magad: a serdülők vagy itt az ifik között?- Mindkét korosztálynak megvannak az előnyei. Á 14 Kalotherm Építészeti és Épületgépészeti Részvénytársaság 1078 Budapest, Nefelejcs u. 42. Tel.: 352-1695, 322-4494, 322-0250 Fax: 352-1595 e-mail: kalotherm@elender.hu ÉPÍTŐIPARI GENERÁLKIVITELEZÉS Épületfelújítási, építőmesteri és szakipari munkák kivitelezése Légtechnikai rendszerek Klíma- és szellőzéstechnika Fűtő-, hőközpontok Víz-, gáz-, csatornaszerelés Automatikus vezérlő, szabályozó rendszerek Igényes épületgépészeti és technológiai berendezések, építőipari szerelvények, csúcstechnikát képviselő automatikus elemek, korszerű építőanyagok beépítése. MEGBÍZHATÓSÁG - JÓ MINŐSÉG ISO 9002 v _______________________J