Fradi futball újság (2000)

2000 ősz / 4. szám

2 FRADI ÚJSÁG KONCZ GÁBOR színművész- Még ha a brazil labdarú­gó-válogatott ellen játszanak is a magyarok, kötelességem­nek érzem, hogy a mieinkre fogadjak. Én mindig bízom a jó szereplésben, ugyanakkor nem vagyok aranyimádó, aki­nek csak az lebeg a szeme előtt, hogy minél több elsősé­get szerezzenek a honfitársai. Akkor is örülni szoktam, ami­kor egy versenyzőnk pont­szerző helyen végez. Mivel Kemény Dénes a barátom, a pólósok olimpiai bajnoki cí­mében nagyon reményke­dem. VITRAY TAMÁS sportriporter- A következőképpen szá­molok: győzhetünk vízilabdá­ban, kalapácsvetésben, talán birkózásban és lövészetben, Csollány révén tornában. Öt­tusában Balogh, úszásban Ko­vács Ági neve vetődik fel esé­lyesként, a kajak-kenusok kö­zül pedig három egység is az élen végezhet, de nem feled­kezem meg a női párbajtőr- és a férfi karcsapatról sem. Ez, ugye, tizenkét lehetséges arany. A fele legyen meg...! TANDORI DEZSŐ író, műfordító- Általában a madarakkal egy időben, hajnali négykor kelek, úgyhogy egyenes adás­ban nézem majd a versenye­ket. Hét aranyérmet remélek a magyaroktól, s bár az utób­bi időben becsúszott egy-két vízilabda-fiaskó, a pólósoktól elvárom, hogy nyerjenek. Hi­szem, hogy lesz győztesünk kajak-kenuban, úszásban és női párbajtőrben is. CSAPÓ GÁBOR olimpiai bajnok vízilabdázó- Mivel a sport mára oly mértékben kiegyensúlyozottá vált, hogy szinte minden számban legalább nyolc-tíz versenyző esélyes a győze­lemre, nagyon nehéz meg­mondani, ki lesz aranyérmes. Ezért inkább úgy fogalmazok: kettőt szerzünk kajak-kenu­ban, egyet úszásban, nyerünk pólóban is, és majd csak ösz- szejön még három, hogy le­gyen legalább hét. Ennyivel ugyanis már kiegyeznék. SZEPESI GYÖRGY sportriporter- A berlini olimpia óta az idehaza alapkövetelményként megfogalmazott tíz arany megszerzése most elérhetet­lennek tetszik. Államok felda- rabolódása nyomán új nem­zetek jöttek létre, a szellemi tudás, a fizikai felkészültség területén kiéleződtek az erő­viszonyok, a konkurenciaharc minden eddiginél erősebb; ilyen körülmények között na­gyon nehéz jó eredményeket elérni. Ennek ellenére remé­lem, hogy a végső győzelemre esélyes versenyzőinknek leg­alább a fele diadalmaskodik majd, s így öt-hat arany- meg ÉREMTÁBLA ország arany ezüst aronz Egyesült Államok 39 26 33 Oroszország 32 28 28 Kína 28 16 15 Ausztrália 18 25 17 Németország 14 17 26 Franciaország 13 14 11 Olaszország 13 8 13 Hollandia 12 9 4 Kuba 11 11 7 Nagy-Britannia 11 10 7 Románia 11 8 8 Koreai Köztársaság 8 8 11 MAGYARORSZÁG 8 8 3 ugyanennyi ezüst- és bronzér­met szerzünk Sydneyben. az úszó Kovács Ágiban a leginkább. bízom DR. BERKES ISTVÁN, a Sportkórház főigazgatója- Az előzetesen esélyesnek tartott versenyzőknek legföl­jebb a fele váltja be a hozzá fűzött reményeket. Éppen ezért gondolom, hogy tíz-ti- zennégy aranyvárományo­sunk közül hat-nyolc lehet olimpiai bajnok Sydneyben: bízom a kajak-kenusokban, első helyet várok a női kézi­labda- és a vízilabdacsapattól, s nyerhetnek az úszók - Ko­vács Ági mellett Czenével is számolok -, a vívók és a lövé­szek is. A magyarok sikeres szereplésén túl azt remélem, hogy Sydney nem a dopping­esetek, hanem a tiszta verse­nyek miatt marad majd emlé­kezetes. MAHRER EMIL, a Magyar Televízió sportoszfályának nyugdíjas rendezője- Azt szeretném, ha ponto­san kilenc aranyérmet szeret­nénk Sydneyben, ám, hogy miért éppen ennyit, azt majd csak az olimpia után árulom el. És hogy a kilenc miképpen jön össze? Arról fogalmam sincs, de a vízilabdacsapat­ban, a vívókban, a kajak-ke­nusokban, az öttusázókban és SZÉKELY ÉVA kétszeres olimpiai bajnok úszónő- A környezetemben min­denki a hatos számot emlege­ti, amikor szóba kerül a Syd­neyben várható magyar aranyérmek száma. Ám, mi­vel optimista ember vagyok, szerintem az sem elképzelhe­tetlen, hogy nyolc vagy tíz olimpiai bajnokunk lesz Ausztráliában. Hiszen van egy Kovács Ágink, akitől két ara­nyat is remélek, s az úszók közül még Rózsa Norbertét is esélyesnek tartom. Aztán: a vízilabdázóinkat senki sem veri majd meg, kajak-kenu­ban több egység is első lehet, továbbá női párbajtőrözőink is szép eredményekkel térhet­nek haza, nem beszélve vala­melyik kalapácsvetőről és öt­tusázóról. Ha mindez soknak is tetszik, én azt mondom: erősen kell hinni benne, s ak­kor valóra válik... (Népszabadság RT. Olimpiai Sydney kiadványából)

Next

/
Oldalképek
Tartalom