FTC Centenáriumi újság (1999)

1999 / 10. szám

FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG 9 A Ferencvárosi Torna Club idén, május 3-án lesz 100 éves. Az ilyenkor szokott visszatekintések, elemzések, ünneplések ve­zérelve: „csak a szépre emlékezem”! Holott minden patináns egyesület életében voltak, vannak és lesznek hullámvölgyek, ez így természetes. A férfi tornaszakosztály éveken keresztül - a honi sikereken túl - Magyar Zoltánnal az élen Európa világ olimpiai aranyakat szállított, a fradisták és egész Magyarország örömére. Hozzászoktunk az ünnep­léshez, a győzelmekhez, szinte ter­mészetesnek vettük, hogy ez már ezentúl mindig így is marad. Sajnos fel kellett ébredni édes álomvilá­gunkból. Magyar Zoltán a moszkvai olimpiai sikere után visszavonult. Ekkor derült ki, hogy az ő zsenialitá­sát a többi felnőtt válogatottunk meg sem közelíti és az utánpótlás versenyzői között sincs meg a kö­vetkező „Magyar Zoli'’ és a már-már erőszakos görcsös bizonyítani vá­gyás további problémákat, gyen­gébb eredményeket, majd személyi ellentéteket okozott. A szakosztály a nyolcvanas évek végére szinte mű­ködésképtelenné vált. DÖNTENI KELLETT! Döntöttünk. 1989. január elejétől az addig a Spartacusba száműzött edzőink, Karácsony Ist­ván és Deák Zoltán visszatértek ta­nítványaikkal együtt, illetve Láng Géza a felnőttek edzője és Zsákai Csaba a gyermek utánpótlás edzője érkezett vérfrissítéssel. Egy új szak­osztálymodell indult természetesen a régi elvekkel: a tornász a szülő, az iskola és az egyesület védő-segítő háromszögében tud a legnyugod- tabban, legeredményesebben tanul­ni, sportolni. Az új modellben nincs vezetőedző, minden versenyzőcsa­patnak külön felelős vezetője lett. Az új felálláshoz 92-ben a sok tapasz­talattal rendelkező Puskás Jenő csatlakozott, s vele újra testnevelő tanárunk is lett a Telepi utcai fradis- ta iskolában. A12 évfolyamos isko­la falai között végzett tornászaink közül egyetemeken, főiskolákon ta­nultak tovább, bizonyítva ezzel, hogy lehet az élsportot és a minő­ségi tanulást időben is egyeztetni. Természetesen ehhez, a valóban nagy feladat megvalósításához el­engedhetetlen az iskola összes munkatársának önzetlen, hatalmas segítsége. A fiúk az országos diák­versenyek sok-sok aranyérmével hálálják meg a törődést, a támoga­tást. És azzal, hogy az olimpiai keret tagjai: Gál Róbert, Láng Zoltán az egri Tanárképző Főiskola testneve­lés szakos hallgatói, így a későbbi­ekben már ők fognak segíteni tanár­ként a jövő tornászainak. • koleszterinmentes • E-vitaminban és telítetlen zsír­savakban gazdag • tiszta és természetes Gyártja az FTC tornaszakosztá­lyának hivatalos szponzora: Cereol Növényolajipari Rt. Magyarország 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 21. Telefon: 268-1022Telefax: 268-1020 Ifjú tornász válogatottjainak - 1999 Álló sor balról: Kiss, Puskás, Hrenk, Dömsödi, Skotner Elől: Rácz, Metrovics, Szilágyi, Horváth, Gyömrei Serdülő I. osztályú bajnokcsapatunk. Elől: Szilágyi András, Nagy Zoltán, Metrovics Marcell. Állnak: Dömsödi Máté, Kis Péter, Czifra Adorján Fradi ifi I. Elől: Rácz, Dömsödi, Mefrpvics. Állnak: Puskás, Beringer, Hrenk 1999-re újra teljessé, eredmé­nyessé vált a szakosztály. Az elmúlt évben a hazai tornász utánpótlás legerősebb bázisa lett a Ferencvá­ros. Ifjúsági válogatottjaink - 7 tor­nász - közül hárman a 2000. máju­sában megrendezésre kerülő Euró- pa-bajnokságra készülnek. Serdülő válogatottjaink pedig már a 2002-es EB-re izmosodnak. Csak egy gon­dolat a szülők áldozatvállalásáról: a gyermek korcsoportban 8 csapatunk tornászik. Az edzésekre és a verse­nyekre a szülők hozzák-viszik a fiú­kat, pl. Pilisvörösvárról, Vecsésről, Ceglédről, Veresegyházról. Tisztelet nekik! És tisztelet mindenkinek, akik felismerik erkölcsileg, anyagilag segítik az utánpótláskorú sportoló­kat, és nem azon iparkodnak, ho­gyan tegyék tönkre a magyar spor­tot. Hiszen ez a történet is bizonyít­ja, milyen nehéz egy szakosztályt újraépíteni olyan nemzetközi szintre emelni, amire a Ferencváros név kö­telez bennünket. A közelmúltban, az utánpótlás korosztályban négy csapatunk kima­gasló eredményeket ért el. A gyer­mekkorosztályban - 28 csapat közül - az FTC negyedik lett, serdülő II. osztályban második volt. Serdülő I. osztályú bajnokságot nyert a tornász Fradika, míg az ifjúsági I. osztályban második volt az FTC tornászcsapata. Az egyéni bajnokságokban ponto­san egy tucat alkalommal szólították a dobogó legmagasabb fokára a mi­einket! íme a 12 FTC aranyat ők ér­ték el: Hetrovics Marcell - 3 arany! Kis Péter - 3 arany! Dömsödi Gá­bor, Szilágyi András, Czifra Adorján, Rácz Attila, Berta Zsolt és az FTC serdülő I. osztályú csapata. Jegyez­zük fel a sikeredzők nevét is: Deák Zoltán, Puskás Jenő és Zsákai Csa­ba. Még egy fradistáknak szívdo­bogtató tény: Hölgyeim és Uraim az FTC minden fényképen látható tor7 nász tanítványa valamilyen szintű érmet nyert! Tornászok • a Ferencvárosi Torna Oá színeiben,,,

Next

/
Oldalképek
Tartalom