FTC Centenáriumi újság (1999)
1999 / 9. szám
10 FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG Egy futballista számára nincs is borzasztóbb, mintha sérülés miatt heteket, hónapokat kényszerül kihagyni. A ferencvárosiak közül idén ősszel leginkább Páling Zsoltra és Szűcs Mihály- ra járt rá a rúd. Mindketten hosszú pihenő után térnek vissza a csapatba, s juthatnak szóhoz bajnoki mérkőzésen - feltéve persze, ha Nyilasi Tibor is úgy gondolja. Páling Zsolt- Mikor is sérültél meg?- Legelőször a tavaszi szezon közepe tájékán. A Debrecen elleni mérkőzést követő edzésen meghúzódott a lovaglóizmom. Egyhónapos kihagyás, de nem hittem, hogy komoly a probléma. Alighogy felépültem, szintén egy edzésen játék közben hirtelen felugrottam fejelni, s mikor leérkeztem, megcsúsztam, és hallottam, hogy megreccsent a térdem.- Gondolom, iszonyatos fájdalom hasított beléd.- Éppen ez a meglepő, hogy alig éreztem egy kis szúrást. Azt hittem, apró rándulás, semmi egyéb. Sőt, tíz percet játszottam is utána, és csak aztán kértem, hogy bemehessek az öltözőbe. Na, akkor már nagyon fájt.- Mit állapítottak meg az orvosok?- A diagnózis szerint a combcsontom végződéséből letört egy darabka, plusz levált a porcom is.- Hogyan kúráltad magad?- Először is, másfél hónapig lábra sem állhattam, mindenhová mankóval kellett közlekednem. Utána persze nagyon legyengült a lábam, sokáig jártam erősítő tornákra. De aztán valahogy utolértem magam.- A Gázszer elleni akasztói találkozón végre újlent pályára léphettél, de nem tartott sokáig az örömöd. EGYÜTT A SIKERÉRT A DIEGO Kft. 1992-ben alakult és ma már 100%-ban magyar tulajdonú vállalat. Kezdetben csak padlószőnyegeket forgalmazott, de 5 év alatt komoly piaci részesedést szerzett a PVC, a laminált DIGOSTEP parketta- és a padlólappiacon. Jelenleg az ország legnagyobb padlószőnyeg és PVC importőre és a legjobb belga és francia gyárakat képviseli. Négy saját és 25 franchise tulajdonú áruházzal rendelkezik Magyarországon. Mindent elkövet, hogy kiváló minőségű termékeket elérhető árakon juttasson el a fogyasztókhoz. Egykori szlogenünket ma is komolyan vesszük, miszerint „Ezek a DIEGO-s fiúk mindig kitalálnak valamit”, úgy gondoltuk, hogy a Ferencvárossal, ezzel a nagy múltú, sikeres klubbal kötött együttműködés számunkra és a Ferencváros számára is gyümölcsöző, távlatokat nyitó, tartós együttműködés lesz. Ennek nincs is akadálya, hiszen mindkét csapat fiatal, lendületes és népszerű, így valószínű mindkettő jó reklám egymásnak. A bajnok FTC-DIEGO női kosárlabdacsapat fő támogatójaként pedig büszkék vagyunk, hogy hozzájárulhatunk sikereik elősegítéséhez. DIEGO PADLÓBURKOLÓ RENDSZER 2372 Dabas, Beton út 26. Telefon: (06-29)368-731, 367-770, 367-771 Fax: (06-29) 367-774- Sajnos így igaz. Az 5. percben egy kapu előtti kavarodásnál egy védő elrúgta a lábam, a korábbi sérülések helyén a szalagok is meghúzódtak.- Tehát neked a térded volt az „Archilles-sarkad”...- Valahogy így. Sokkal sérülékenyebb volt, mint bármikor azelőtt.- Újabb pihenő következett.- Két-három hét után óvatosan elkezdhettem az edzéseket. A tarcsiban lehúztam három meccset, azt hiszem, mire ezek a sorok megjelennek, ismét száz százalékos állapotban leszek.- Milyen esélyeket adsz magadnak, hogy rövid időn belül visszakerülsz a kezdő tizenegybe?- Bízom benne, hogy kapok majd lehetőséget. Minden tőlem telhetőt megteszek ennek érdekében. Szűcs Mihály- Ha jól emlékszem, neked ez a vállsérülés volt az első komolyabb sérülésed.- Eddig elkerültek az ilyen gondok. Nyáron ugyan a Principat elleni meccsen kifordult már a vállam, de akkor azt mondták az orvosok, ha szerencsém lesz, nem kell kés alá feküdnöm.- Aztán jött a Debrecen elleni találkozó, ahol jött a baj.- Megint kifordult ugyanaz a vállam, ott már sejtettem, hogy komoly a probléma, s nem kerülhetem el a műtétet. A szalagom elszakadt, egy kis darabka le is tört a csontomból. A találkozót követő harmadik nap meg is történt a beavatkozás. Csépai doktor műtótt meg.-Altattak?- Iszonyú fájdalmak gyötörtek, amikor visszarakták a vállam, nem is bírtam volna ki anélkül. Egyébként menet közben derült ki, hogy súlyosabb a helyzet, mint ahogy az orvosok gondolták.- Mit jósoltak a műtét után, mikor térhetsz vissza?- Azon melegében teljesen kizártnak tartották, hogy idén még játszani fogok. Bár kedden műtötték, pénteken már elhagytam a kórházat. Másfél hét kihagyás után már edzegettem, persze csak fokozatosan lendültem bele. Az első héten felkötött kézzel róttam a köröket, később egyre jobban tudtam mozgatni a karom. A Nyíregyháza ellen ugye már pályára léphettem a tartalékcsapatban.- Nincs benned egy kis télsz, hogy egy rossz mozdulat, és megint baj lehet?- Nem több, mint másokban lenne hasonló sérülés után. Ez, azt hiszem, természetes. De ez nem fog gátolni a játékban, ezt megígérhetem.- Mit gondolsz, mikor foglalhatod el újra a posztodat az együttesben?- Nagyon jó lenne, ha a Vasas ellen kifuthatnék a többiekkel együtt a kezdéshez.- Tavasszal tagja voltál te is a válogatott keretnek. Azóta azonban nem merült lel a neved. Van visszaút?- Úgy tűnik, nemcsak a sérülés miatt maradtam ki a szövetségi kapitány elképzeléseiből. Kialakult a csapat gerince, nagyon nehéz lesz odaférkőzni. Persze, nem adom fel, nem mondtam le arról, hogy válogatott futballista legyek. n. Sérültek - akik felépültek