Fradi újság (1998)
1998 / 9. szám
18 Egy év elmúlt... FRADI ÚJSÁG írásom pillanatában még hátravan a magyar női kézilabdaidény utolsó fejezete, a kupadöntő (idén 4 csapatos formában, elődöntők, döntő) rendezik meg Szekszárdon, ám az 1997/98-as idényt már értékelhetjük a Herz- FTC szempontjából, A kupákban még „minden lehet” - de legvalószínűbb a Dunaferr sikere, mely gárda az idén 100%-os teljesítménnyel lett bajnok és nemzetközi kupagyőzelmet is szerzett, A Fradi 3. lett a bajnoki pontvadászatban egy kemény esztendő végén, A csapat szereplését nagyban befolyásolták a sérülések: rövidebb-hosszabb időre kidőlt Kántor Anikó, Tóth Bea, Pádár Ildikó és a szellemi vezér Kökény Beatrix is. Ő ráadásul a hajrára - közel sem teljesen gyógyult állapotban sportemberi nagyságáról újra tanúbizonyságot téve visszatért, ám a Dunaferr elleni hazai rangadón ő sem segíthetett. A gárda nem tudta meglelni a klasszis kapus Farkas Andrea utódját, jóllehet a tehetséges Hoffman gyakran villogott, de ez a nemzetközi mezőnyben, a kiélezett rangadókon kevés - ha nincs megfelelő „váltótárs”. A légiós Ciouculesa és Pusztainé sem jelentett ideális megoldást. Úgy tűnt, a fiatal Becz is megtorpant az idén, hiszen neki - tehetsége alapján - már a kiélezettebb helyzetekben és csatákban is többet kellett volna mutatnia, ám fiatal és fejlődőképes játékos, mégis a csillogóbb jövő érdekében önmagát is jobban fel kell pörgetnie. Az átlövők közül Kertész Klári nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt, míg a fiatal Borók és Pásztor is igencsak hullámzó teljesítményt nyújtottak. A fontosabb derbik, a Bajnokok Ligája- beli menetelés alkalmával nem tudtak sokat hozzátenni a csapat játékának egészéhez. A rutinjuk is még kevés, gyorsan elbátorta- lanodtak; főként a neves ellenfelekkel szemben. Takács Gabi folyamatosan a „támadások” kereszttüzében állt, mármint a rivális, a legnagyobb rivális klub részéről, ahol régóta szeretnék soraikban tudni, teljesítménye alapján érthető mindez. A bajnokság vége felé különösen Szarka Éva és Pádár Ildikó formája volt felfelé ívelő, az ő csupaszív játékuk sokszor lendítette át a holtponton a csapatot és Kökény Beatrix Szarka Éva visszatérése is óriási plusz volt lelkileg a „saslányok” számára. Fiedler Erika maga a Ferencvárosi női kézilabda - szokták mondogatni - és valóban: a mindig bevethető, lelkes, rutinos játékos, amikor pályára lépett, nem okozott csalódást a szurkolóknak és szakvezetőknek! Tóth Bea sérülései fontos ember kiesését jelentették, morálisan is. Lőwy, Bárdos igencsak tehetséges játékosok - de a rangosabb nemzetközi összecsapásokon még érthetően nem tudják hatékonyan segíteni a zöldeket, ám miután egyre több játéklehetőséget kaptak, tehetségük megkérdőjelezhetetlen. A BEK-ben a csoportmeccsekre gond nélkül besétáló FTC végül is nem tudta folytatni az utóbbi évek szereplését, nem léptek tovább. A sérülésektől sújtott, peches csapatnak azonban így is volt esélye: itthon a Ljubljana, a BEK-győztes Mar Valencia ellen is megvolta lehetőség győzelemre! Bosszantó kishitűség, ziccerek és kimaradt hetesek (a spanyolok ellen például 4) okozták, hogy itthon is elbuktak a hölgyek. A legfontosabb pillanatokban megremegett a kéz, és az összeszorított fogakkal küzdő játékosok (Pádár, Szarka, Kertész...) mellett nem mindig érezhettük pár játékosnál a „csakazértis” hangulatot és akaratot! Lezárult egy négy és fél éves korszak, amikor zsinórban bajnoki címek, kupagyőzelmek, KEK-döntő, BEK-elődöntők muPádár Ildikó tatták, hogy a Herz-FTC Európa legjobb 4-6 csapata között található. Senki sem veheti el a játékosoktól a csodás eredményeket, a 100%-os bajnokság varázsát, a nemzetközi tornákon elért diadalokat, a Hypo többszöri legyőzését, azt, hogy évekig a magyar női kézilabda abszolút csúcsát az FTC jelentette. A legnagyszerűbb védőmunka, a leg- gólerősebb támadójáték, látványos, csillogó kézilabda, ha kellett vasakarattal párosulva. Közösségként is egészen kiváló, morális egység volt ez a gárda. Németh András pedig - aki hazánk legkiválóbb mestere - egy tudós precizitásával és egy hadvezér zsenialitásával állította a gépezetet a „győzelmi hullámhosszra”. Kulcsjátékosok távoztak később el, jöttek a fentebb említett sérüléshullámok és a csapat már nem az volt, mint egykoron, bár így is a dobogón végeztek és indulhatnak a nemzetközi kupában, hogy melyikben, az még a Magyar Kupadöntő függvénye! Az anyagi lehetőségek ismeretében valószínűsíthető, hogy még jelenlegi értékeit sem mindet tudja megtartani a Fradi, nemzetközileg is ütőképes és klasszis teljesítményre képes játékosok igazolása pedig újfent „nem két fillérbe" kerül, így hát a jövő nem lesz madárcsicser- géses majális! Németh András mindenesetre a csapat mellett maradt, valószínűleg újabb fiatal tehetségeket próbál majd beépíteni a csapatba, talán újra az következik, mint 1922-től, amikor elindult felfelé a Ferencváros, hogy azután Európa élcsapatai közé emelkedjen. Illúziókat kergetni azonban dőreség: a nemzetközi porondon már az elődöntőkben is, manapság, gondosan összeválogatott, sztárokkal, légiósokkal megtűzdelt, kiváló anyagi lehetőségű csapatok kerülnek össze. Amott, náluk nem kísérleteznek, nem csapatot építenek, hanem posztokra vásárolnak, kész világklasszis játékosokat és ifjú jelölteket! Néhány szó a közönségről: a nemzetközi meccseken, a nagy rangadókon pazar volt a hangulat, nemegyszer teltházas összecsapásokon, igazi hajtóerő volt a ferencvárosi tábor - ám egyébként ugyanaz a 4-500 fő figyelte csupán a hölgyeket, és ez egy Fradinál kevés! Nem hozakodom elő a régebbi (70-es, 80-as) évek példáival, kiváltképp azért, mert az a mag, amely a kézilabdás hölgyeket a „világ végére” is mindig elkíséri (no és a kosarasokat, vízipólósokat is) minden elismerést megérdemel. Remélhetőleg a labdarúgó-szurkolók közül is mind többen felismerik: az újjáalakuló, újjáformálódó, fiatal, eljövendő FTC óriási ereje lehet egy megizmosodó szurkolótábor, mert a biztatás a nehéz helyzetekben ad igazán erőt a sikeres folytatáshoz - így legyen! Füzesi Péter A szív ajándéka...
