Fradi újság (1998)

1998 / 4. szám

16 FRADI ÚJSÁG Beszélgetés a múm kapitánnyal Mint köztudomású, Magyarország válogatottja Liechten­stein, Szlovákia, Azerbajdzsán, Románia és Portugália válogatottjaival kell, hogy felvegye a versenyt a Labda­rúgó Európa-bajnokság egyik selejtező csoportjában. Nemrégen hazánkban találkoztak az illetékes vezetők a sorsolást követő megbeszélésre, ki, mikor, kivel játsz- szon, igyekezvén elérni ki-ki a maga számára legmegfe­lelőbb időpontokat. Portugália szövetségi kapitá­nya Humberto Manuel de Jésus Coelho, egykori futballista nevén „Humberto" készséggel állt ren­delkezésünkre egy beszélgetés erejéig. Nézzük először a kapi­tány legfontosabb adatait: 48 esztendős, 16 évesen 1966-ban lett a lisszaboni Benfica játékosa. 1974—76-ig a Paris S. G. futbal­listája lett, majd visszatért anya­egyesületébe, ahol 1984-ig ját­szott még. Nyolcszoros portugál bajnok, hatszoros kupagyőztes. 64-szeres válogatott, egyszeres Európa-válogatott és címeres mezben - középső védő létére - öt gólt lőtt illetve fejelt az ellen­felek hálójába! Magas, kitűnő fel­építésű játékos volt, remek rúgó­technikával, egyáltalán technikai képzettség terén (mint általában honfitársai) jóval az átlag felett járt!- Mi volt az első meghatározó élménye játékosként?- 1967-ben 17 évesen a Benfikával legyőztük az FC Porto csapatát, olyan társakkal, mint a kapus Henrique, elöl pedig a le­gendás négyes: Augusto, Eusébio, Torres, Simoes. Szinte legbelül már legyőzhetetlennek hittem én is magamat - ám akkor a városi derbin a Sporting ellen én is „leégtem". A zöldek közé­pen Hilario és Mendes, elöl pe­dig Carlitos és Duarte vezérleté­vel „leléptek" bennünket - igaz, mégis mi lettünk a bajnokok, majdnem zsinórban 3 évig!- Jött egy legendás BEK-dön- tő, Londonban!- Igen, egyszerre fájó és hát­borzongatóan nagyszerű élmény volt! 100 ezer angol fanatikus előtt remekül játszottunk, Graca kiegyenlítette Bobby Charlton gólját és a hajrában helyzeteink voltak, ám jött a hosszabbítás: 10 perc alatt összeomlottunk, ők pe­dig a szenilis Charlton vezérleté­vel és parádés fejesgóljával a vé­gén megérdemelten nyertek. Kidd, Best, Asthon, Brennan, Dunne voltak a legjobbjaik, ná­lunk pedig a következő volt a fel­állás: Henriqe—Adolfo, Humber­to, Jacito, Cruz—Coluna, Graca, Augusto, Eusebio, Torres, Simoes. El kell mondanom, hogy Eusebiót Stiles szinte „legyalul­ELSÖ PESTI HENGERMALOM RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1097 Budapest, Vaskapu u. 41. Telefon: 215-5280 Fax:215-0070 „ANNAK ÖRÜLÜNK, HOGY ÖNNEK OROLUNK” Az Első Pesti Hengermalom Rt. Ferencvárosi-, Aszódi- és Érdi Malomüzeme kiváló minőségű standard- és céllisztck- kel várja Önt. • KISKERESKEDELMI ÉRTÉKESÍTÉSRE: 1, 2, 5, 15, 20 kg-os csomagolásban finom-, rétes-, kenyér- és graham- lisztet, 0,5 kg-os tasakban búzadarát, étkezési búzakorpát és búzacsírát kínálunk. ta” és a végére megsérült Augusto és Adolfo is - súlyosan! Mindenesetre éreztük: a 66-os vb-bronz után most nagy lehető­séget szalasztott el Portugália és a Benfica.- A magyarokkal milyen volt a kapcsolat?- Nézze, Guttmann Béla a zseniális edző a 60-as évek ele­jén BEK-győztest csinált a Benficából. Akkor, mint ifi bá­multam őt és a csapatot, de tud­tam és később is sokszor tapasz­taltam: kiváló magyar edzők vol­tak hazámban, hisz annak idején Orth György Portóban, majd Sza­bó a Sportingnál, Béla Gutmann és azután „Lájosz Bároti” akivel én is remekül dolgoztam a Benficánál. Az Újpestet kétszer nagyon megverte a Benfica (6-2 és 5-2), akkor továbbléptünk - ám egyszer (1-1 és 0-2) kies­tünk - ez fájó emlék, mert ismét helyzetek tucatjait szórakoztuk el a Luz-ban (a Benfica stadionja).- Meséljen néhány emlékeze­tes meccsről!-Az otthoni derbik a Sporting és Porto ellen mind kiemelkedő emlékek, sokszor 100 ezer néző előtti parázs csaták. A válogatott­ban egy Brazília elleni 1-1 a Ma- racana „poklában" és én fejeltem a gólunkat! Az 1968-as BEK-elő- döntőben „oda-vissza" vertük a Juventust (2-0, 1-0). Védel­münk is parádézott, pedig Combin, Furino, Salvadoré, Menichelli, Bercellino rohamo­zott ellenünk... sok-sok remek meccsre emlékezem. Párizsban 1975-en Tokoto, Dahleb, Alves voltak a partnereim és a BEK- döntős St. Étienne ellen nyertünk- Rochetau, Piazza, Janvion, a két Revelli és a zöldek elképedt 40 ezer nézője előtt az otthonuk­ban győztük le őket!- Milyen lesz a portugál válo­gatott?- Sok extraklasszisunk van... de nincs egységes csapat! Ne­vetséges, hogy Figo-val, Couto- val, Rui Costával, Dimasszal, Sousával, Danival, Sá Pintóval nem jutottunk ki a vb-re! Európai szupercsapatok sztárjai - képte­lenek teljesíteni a válogatottban- ez nem létezhet tovább! A klu­bok most igazi partnerek, a „gi­gászi triász" Sporting, Benfica, Porto minden tapasztalatára, ha­zai játékosára is számítok! A ro­mánok mellett, nem becsülöm le- különösen idegenben - a ma­gyarokat! Miért idegenben? Mert otthon, a kudarcaik hatására, a dicső múlt elvárásainak emléke alapján hajlamosak összerop­panni, az amúgy sem túl harcias játékosaik hamarabb feladják! Mindig voltak Önöknek tehetsé­geik, klasszisaik és lesznek is - de ez a mostani időszak por­tugál-román versenyfutást ígér és remélem, mi végzünk az élen!- Mit tud a Ferencvárosról?- Kérem, előbb engedjen meg egy élményt: az 1979—80-as ki­írásban a Portugál Szuperkupa döntőjében Baráti mester veze­tett minket győzelemre a Sport­ing ellen 2-2 után, 80 ezer em­ber előtt nyertünk 2-1-re az Estádio da Luzban - és Baróti 0-1 után biztatott, menjek elő­rébb, sokat törjek előre - és va­lóban adtam egy gólpasszt és egy fejesem utáni kavarodásból, megszerezte a csapat a győztes gólt is! Kár, hogy a KEK elődön­tőjében a Jéna hosszabbítás után egy büntetővel legyőzött minket! A Ferencváros? Nos, tudom a legnépszerűbb és legsikeresebb csapat - ezt minden nálunk dol­gozó edző is elmondta! Játékos­nak lenni itt felemelő érzés. A 66-os vb-n láthattuk Alberték va­rázslatát, o később Aranylabdát is kapott és nálunk mindmáig a 60-as évek meghatározó világ- klasszisai között emlegetik Pelé, Eusebio, Di Stéfano, Rivera, Charlton, Sivori társaságában. A Benfica is őriz FTC-emlékeket. Az első magyar nagycsapat por­tugál túrája során legyőzte, de nagyon, a Portót, a Sportingot - de a Benfica csapatát nem! Még­is, számos kiváló játékost említe­nek a krónikák! Kérem, adja át üdvözletemet a magyar sportbarátoknak, a hatal­mas ferencvárosi közönségnek és a játékosoknak és köszönöm a kazettát, amit a klubról, a múze­umról átadott - ez kellemes em­lék és kikapcsolódás lesz szá­momra. Remélem, nemes ellen­félként fogunk találkozni a selej­tezők során! Füzesi Péter ■ PÉKSÉGEK, CUKRÁSZOK, KENYÉRGYÁRAK számá­ra 50 kg-os zsákos és tartálykocsiban ömlesztett liszteket szállítunk, igény szerinti minőségben. ' Aszódi pékségünkben különféle kenyereket, péksütemé­nyeket és finompékárukat sütünk, amelyeket a helyszínre is szállítjuk. Egyéb sütőipari érdekeltségeinken keresztül minden igényt ki tudunk elégíteni. ■TAKARMÁNYKEVERŐ ÜZEMEINK minden állatfaj számára kevernek takarmányt optimális bcltartalmú saját receptek, illetve a megrendelő igénye szerint. A derccs vagy granulált tápokat 50 kg-os zsákban és ömlesztve kí­náljuk. Pest megyében és környékén közel 100 kiskereske­delmi boltban várjuk az állattartókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom