Fradi újság (1998)

1998 / 4. szám

12 ____________________FRADI ÚJSÁG________________________ F ERENCVÁROST” HÖLGVDOLGOZÓE Amikor a Ferencvárosról esik szó, a szurkolók a sporto­lókra, majd utánuk a vezetőkre gondolnak. Pedig rajtuk kívül vannak olyan tagjai is a Fradi-családnak, akik nél­kül nem működnének ugyanígy a dolgok az Üllői úton. A klub és az FM Kiemelt Sportlétesítmények szürke emi­nenciásai ők, akik nap, mint nap a háttérben dolgoznak a zöld-fehér sikerekért. Fekete Hajnalka, a Sportlé­tesítmények igazgatójának titkárnője immár negyedszázada szolgálja a Ferencvárost.- Annak idején egy itt dolgozó hölgyismerősöm révén kerültem először kapcsolatba a Fradival - me­sélte a kezdetekről. - A klub azóta közismertté vált krónikása, Nagy Bé­la akkor írta első könyvét, és annak a szövegét gépeltem. Ez csaknem egybeesett az FTC Sportlétesítmé­nyek megalakulásával, és az első igazgató, Klára Jenő megkérdezte, lenne-e kedvem itt dolgozni. így ke­rültem az Üllői útra, mint gépíró-ad­minisztrátor. Néhány hónappal ké­sőbb pedig már Klára úr titkárnője lettem, és tizenkilenc és fél évet dol­goztam mellette. Utódja, dr. Török Lajos, akivel már hatodik éve szíve­sen dolgozom együtt. Egyébként mindössze három évet töltöttem más munkahelyen. Az elmúlt két és fél évtized alatt lett volna lehetőségem máshová menni, de én maradtam. Nagyon szeretek itt lenni, és sokszor már az is kellemes érzéssel tölt el, ha kinézek az iroda ablakán, és látom a stadiont. Természetesen itt vagyok minden Üllői úti labdarúgó-mérkőzésen. A futballt nagyon megszerettem a Fra­diban. Régebben kijártam más sporteseményekre is - pl. kézilabda, atlétika -, de sajnos, ma már nincs többre időm. Sok nagy élményem fűződik a klubhoz. Felejthetetlen volt az 1974-es Liverpool-meccs, és az 1995-ös Bajnokok Ligája-sorozat. Egy-egy játékost soha nem válasz­tottam ki magamnak, inkább a csa­patokat kedveltem. Különösen a 70- es évek elején szerepelt együttest szerettem, amelyben még játszott Albert Flórián is. (REÁLSZISZTÉMA/ LEKOTES ESETEN INDULÓ ÉVES KAMAT BEJEKTETÉS IDŐSZAKASZAI ALAPKAMAT SÁVOS PRÉMIUMKAMATTAL EXTRA PRÉMIUMKAMAT 365 NAPOS 730 NAPOS LEKÖTÉS IDŐTARTAMÁRA 0-180 napig 18% + 1% + 2% 181-365 napig 18.5% + 1% + 2% 366-545 napig 19% + 1% + 2% 546- naptól 20% + 1% + 2% A névre szóló, bármikor visszaváltható értékpapír 10.000 forintos alapcímletben a futamidő alatt mindvégig 100%-os árfolyamon folyamatosan vásárolható. A sávos kamatozású értékpapír kamata a befektetés időtartamának függvényében emelkedik. A felhalmozott kamat 365 napos lekötés esetén további évi +1%, 730 napos lekötés esetén évi + 2% extra prémiumkamattal növekszik a lekötés időtartamára. Patakiné Szanyi Györgyi szintén huszonöt esztendeje dolgo­zik az Üllői úton, az FM Kiemelt Sportlétesítményeknél. Aki csak megfordult azóta a klubházban, min­denki találkozott vele.- Az előző munkahelyemen volt sportállásban Bajáki Ferenc, aki a Ferencvárosban kézilabdázott - em­lékezett. - Rajta keresztül kerültem kapcsolatba a Fradival, és amikor megüresedett a munkaügyis állás, örömmel jöttem át ide. Családias volt a légkör, jó hangulatban teltek a napok. Mivel nálunk kevesebben dolgoz­nak, mint egy nagyvállalatnál, sokkal jobban érezhető a fluktuáció. Sokan azt hiszik, ez más világ, mert ez az FTC, aztán rájönnek, hogy itt is kell dolgozni, és aztán odébbállnak. Nekünk egy adott területen min­dent kell tudnunk, mert amit másutt egy egész osztály végez, azt itt egy ember csinálja. Meg aztán nálunk nincs olyan, hogy ez vagy az nem tartozik a munkakörünkhöz, amit kell, megcsináljuk. Olyan is előfordult, hogy havat hánytunk, jeget törtünk a futballpályán, és takarítottunk más ferencvárosi létesítményben. Főforgalmazó: Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Rt. Budapest V, Kossuth L. u. 4. Tel.: 266-9095

Next

/
Oldalképek
Tartalom