Fradi újság (1998)

1998 / 3. szám

3 Nyilasi Tibor Hiába a Fradi-MTK az örök­rangadó, hiába a Fradi—Újpest a legnagyobb presztízscsata, azért a Fradi—Vasas-találkozóknak is sajátos miliője van. Nyilasi Tibor játékosként még átélhette, ami­kor a zsúfolásig telt Népstadion­ban rendre csodálatos és emlé­kezetes kilencven percet produ­káltak a csapatok. No és persze edzőként is akarnak olyan mo­mentumok, melyeket bizonyára sokáig nem feledhet el.- Büszkén vallom, még ha a mai fiataloknak talán hihetetlen­nek tűnik, de az én fénykoromban mindig óriási érdeklődés előzte meg a piros-kékek elleni rang­adóinkat - meséli. - Kiváló játé­kosok alkották az akkori angyal­földi gárdát is, hogy csak néhány nevet említsek, náluk játszott Vá- rady Béla, Izsó Náci, Zombori Sanyi, Müller Sanyi, szegény Tö­rök Peti, Komjáthy Bandi, Kiss Laci, Gass Pista, vagy Kovács Pista, a Vasas Kokója. S itt jegy­zem meg, hogy bár a pályán vér­re menő küzdelem folyt, a hozzá­juk fűződő barátságok, haveri kapcsolatok a mai napig élnek. Egyébként a válogatottban is gyakorta voltunk együtt.- Melyik Vasas elleni győze­lem volt számodra a legemléke­zetesebb?- Előfordult, hogy nagyon el­vertük őket, egyszer például 5-2-re nyertünk, ugyanakkor mi is elkönyvelhettünk néhány mé­retes zakót. A legszebb emlék azonban vitathatatlanul egy 4-3- ra végződött összecsapásunk. Már 3-1-re is vezettek ellenünk, a második félidőben Várady még egy büntetőt is elhibázott, utána következtünk mi. Nagynehezen sikerült kiegyenlítenünk, majd a 90. percben Szokolai Laci ugra­tott ki, s vagy negyven méterről átemeltem a labdát a kifutó Ka­kas feje fölött. Ezzel a góllal nyertünk, a lelátón nyolcvanezren tomboltak, teljes volt az eufória. Még ma is beleborzongok, ha er­re visszagondolok.- S a legkellemetlenebb fias­kó?- Ha mindenképpen választa­nom kell, akkor egy korábbi talál­kozót említenék meg. A megújult Üllői úti stadion pályaavatóján Müller Sanyi góljával kikaptunk 1-0-ra. Ugyan fiatal játékosként a nézőtérről figyeltem az esemé­nyeket, de azt a kudarcot úgy is nehéz volt megemésztenem.- Ha nem tévedek, edzőként kifejezetten pozitív a mérleg?- Most hirtelen nem tudnék utána számolni, de valószínű. A győztes összecsapások közül egy kupameccset emelnék ki, ame­lyen egy elképesztő sérülési hul­lám miatt olyan összeállításban futottunk ki a pályára, mint még soha. Még a szinte utcáról iga­zolt argentin Carlost is kénytelen voltam betenni a csapatba, kü­lönben nem tudtunk volna kiállni. Erre parádés játékkal 3-0-ra nyertünk. Vanicsek szenzációsan játszott. A visszavágó formalitás­sá silányult, simán továbbjutot­tunk.- Az őszi találkozó inkább ke­serű emlék...- Az egyik legkeserűbb. Bor­zalmas egyéni hibák következté­ben már 3-0-ra is elhúztak az angyalföldiek. A végén pedig már hiába rohamoztunk mindent egy lapra feltéve, még a gólvo­nalról sem tudtuk bevenni Végh kapuját.- Mi a véleményed Gellei Im­re együtteséről?- Régebben azért nem igazol­tak új szerzeményeket a Fáy ut­cában, mert nem volt rá pénz. Most meglenne az anyagi fede­zet, csakhogy a Vasas évek óta állandó kerete valódi közösség­gé, nagyszerű csapattá kovácso- lódott. Tudatosan, türelmesen játszanak, még véletlenül sem nyílnak ki hátul. A védelem rend­kívül szilárd alakzat, előrébb meg olyan játékos-egyéniségekkel rendelkeznek, mint Váczi, Gala- schek vagy Hámori, akik hazai szinten kiemelkedő képességű futballisták, fazont adnak a gár­dának. Mindemellett nem nyom­ja őket a tét, nem támasztanak velük szemben túlzott elváráso­kat, felszabadultan léphetnek pá­lyára. Éppen ezért nem lesz kön­nyű dolgunk itt az Üllői úton sem. De mindenképpen szeret­nénk visszavágni az őszi veresé­gért. Akár egy csúnya meccsen, nem szemet kápráztató teljesít­ménnyel, csak gyűjtsük be azt a három pontot. Nagyon sokat je­lenthet a végelszámolásnál a do­bogós helyekért vívott harcban. Gellei Imre Gellei Imrének játékosként ugyan nem adatott meg, hogy részt vegyen a legendás Fra­di—Vasas-rangadókon, edzőként azonban több ízben is belekóstolt a zöld-fehérek és piros-kékek párharcának sajátos hangulatába. Ezen élményei közül idéz fel né­hányat.- Az első angyalföldi edzősé- gem idején idegenben Dzurják Csöpi góljával 1-0-ra kaptunk ki - meséli -, s bár természetesen érzékenyen érintett bennünket ez a vereség, volt okunk némi öröm­re is. Ugyanis ha aznap két góllal ver bennünket a Ferencváros, úgy rosszabb gólaránnyal visszacsú­szunk az osztályozós helyek egyi­kére, jöhetett volna az igencsak kellemetlen túlóra. Azóta az én irányításommal szerencsére nem kerültünk ilyen mélyre.- Volt még egy kiélezett hely­zetben vívott rangadó. A Fáy ut­cában rendezett mérkőzésre úgy futott ki a Fradi, hogy - mindenki erről beszélt a városban - Vasas­győzelem esetén Novák Dezső feláll a kispadról.- Emlékszem rá, feszült lég­körű kilencven perc volt, annyi bizonyos. Végül szintén 1-0-ra kikaptunk, a Fradinál is véget ért egy sikertelenebb sorozat, és az Üllői úton minden maradt a régi­ben. Abban az évben egyébként meg is nyerték a bajnokságot.-Azért ugye akadnak kelleme­sebb emlékei is a párosítás kapc­sán. ..- A csodálatra méltó Bajno­kok Ligája-szereplést megelőző­en, éppen a svájci Grasshoppers elleni idegenbeli 3-0 előtt láto­gattunk el az Üllői útra, s óriási meglepetésre Máriási és Grica- juk góljaival 2-0-ra nyertünk. Sok volt a sérült az FTC-nél, de így sem fogadtak volna sokan a mi győzelmünkre. Azon a mérkő­zésen egy igen hosszú nyeretlen­ségi szériát zártunk le a zöld-fe­hérekkel szemben.- Legutóbb is a Vasas győzött.- Ugye nem veszik szerényte­lenségnek, ha azt állítom, meg­győző játékkal, teljesen megér­demelten nyertük azt a találkozót 3-1-re.- Nyilván most is valami ha­sonlóban reménykedik.- A Ferencváros otthonában mindenkinek nagyon meg kell küzdenie az eredményért. Ráadá­sul most valóban helyosztó pár­viadalról van szó, hiszen közel állunk egymáshoz a táblázaton.- Láttam a Siófok és a BVSC elleni mérkőzéseken is ott volt a lelátón. Ki tudta lesni a titkokat, milyen taktika vezethet majd si­kerre?- Ezeket a titkokat persze nem szeretném megosztani a Fradi Újság olvasóival. Mindenesetre ha már pontosan érkezünk majd az Üllői útra, szeretnénk ponto­san távozni is onnan... n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom