Fradi újság (1998)
1998 / 9. szám
12 Zsiborás Gábor mezéért... Külföldi ajánlotta a legtöbbet Szombaton, az MTK-FTC örök- rangadó tévéközvetítése alatt telefonárverés zajlott Zsiborás Gábor mezéért. A licit ötezerről indult, és a második félidő harmincadik percében zárult - 910 ezer forintos vételárral. Már a közvetítésből megtudtuk, hogy az árverést Külföldi László, a Műfémszer menedzsere, a ferencvárosi birkózók fő pat- rónusa nyerte.- Végül is ki vette meg a mezt? Ön vagy a cég? - kérdeztem tőle.-A Mülémszer.- Ki licitált?- Én magam. Hetvenezernél kapcsolódtam bele, csak akkor sikerült megkapnom a számot, nyilván a szervezőket is meglepte a hatalmas roham, különben biztosan több vonalat nyitottak volna meg a licitálóknak.- Ki volt a vetélytárs?- Azt nem tudni. Viszont én voltam a szerencsésebb, mert az utolsó pillanatban még tízezerrel tudtam emelni.- Mi indította önt és a céget erre a nemes versengésre?- Jómagam az MTK-ban voltam súlyemelő, ugyanakkor mindig az FTC-nek szurkoltam. Gabit nagyon kedveltem, ráadásul a közelünkben lakott. Nagyon meghatott az egész ország részvéte, és külön is a sportsajtó egységes segítő szándéka. A Nemzeti Sport és a Telesport a maga gesztusaival nyilván nagyon sok újabb hívet szerzett magának, megérdemelten.- Úgy hallottuk, a Ferencváros házi múzeumának ajándékozzák a mezt...- Ez így igaz, ott a méltó helye. (1993) KURÍR (1995. december 4.): ZSIGA A kilencéves Zsófi, Gergő és Balázs Pesterzsébeten él, egy családi házban. A mama két éve és három hónapja egyedül neveli a hármas ikreket. Zsiborás Gáborné, az FTC, az MTK és a válogatott egykori kapusának feFRADI ÚJSÁG lesége pedig elfogadta a sors által rá osztott szerepet.- Hogy vagyunk? Élünk, a neheze már a hátunk mögött van. Amikor Gábor 1993 szeptemberében összeesett az Üllői úti pályán, s néhány napos kóma után meghalt, a világ dőlt össze bennem. Azt hittem, nem élem túl, de a gyerekeink miatt nem adhattam fel. Nem hiszem, hogy túl sok mindent tudnék mondani... ***- Lehet, hogy kissé furcsa, de 15 éve az Erzsébet sörözőben ismerkedtünk meg. Egyébként szinte soha nem ivott s abszolúte sportemberként élt, nem dohányzott és nem éjszakázott, úgyhogy igazán nem is értem, mit keresett ott. Mindenesetre telt ház volt, s a barátnőmmel kiszúrtuk, hogy a két fiú mellett azért van szabad hely. Szóltam az ismerős pincérnek, hogy a szőke mellé ültessen le, mint kiderült, a másik srác szintúgy kapus, a Józsa Miki volt. Gábornak elsőre a barátnőm tetszett, de kitartó voltam, aztán összeházasodtunk. Amikor megszülettek a hármas ikrek, a stadionban bemondta a hangosbemondó, mire a Vasas elleni meccsre összegyűlt húszezer ember egyszerre kiabálta: Szép volt, Zsiga! A barátnőmet évek óta nem láttam. ***- A gyerekek akkor hétévesek voltak, s tudták, felfogták, mi történt. Azaz, még én sem tudtam felfogni, hogy egy életerős, válogatott sportoló csak úgy összeessen és meghaljon. A kórházban már egy szót sem tudtunk váltani, mert a kómából soha többé nem tért magához. A gyerekek mindennap azt kérdezték, hogy mama, beszéltél vele? A legnyomorultabb érzés erre azt válaszolni, nem, gyerekek, ma sem tudtam vele beszélni. Az orvosok sem tudták igazán, hogy mi történt, agyi infarktusról beszéltek, meg stresszről, ami kiváltotta. Az újságírók akkoriban bántották, hogy öreg, nincs helye a válogatottban, és ez nagyon rosszulesett neki. Ilyenkor mindig magát emésztette, de mi nem nagyon éreztünk ebből semmit.- Az FTC kifizette a temetést, az MTK az OTP-tartozásunkat, s tényleg számtalan felajánlást kaptunk, ami nagyon megható volt. Enélkül nem is tudom, mi lett volna velünk. A Sportsegély Alapítvány számlájára érkeztek az adományok, de ne kérdezze, hogy mennyi, mert a mai napig nem tudom pontosan. Még mindig nem számoltunk el. A temetés után nagy volt a felhajtás, az újságokban egymás után írtak a cégekről, hogy ennyit meg annyit adnak, de javarészt itt megrekedtek'a dolgok. Például elterjedt az is, hogy a gyerekek 18 éves koráig egy kft. vállalt valami életjáradékot, ez azonban csak az újságokban jelent meg, de nem lett belőle semmi. A Sportsegélytől két összegben vehettem fel az adományokat, úgy ötmillió forint körül, de elég sokat állt náluk a pénz, és a kamattal nem tudom, mi van. Az alapítvány sokat segített, ám valahogy mégis... Az ötmillió nagyobbik részét befektettem, most tulajdonképpen ennek a kamataiból élünk, ha erre nem számíthatnék, akkor nagyon nagy baj lenne, mert négyünknek családi pótlékostul negyven-egyné- hányezerből kellene kijönnünk. Köszönöm mindenkinek a segítséget. ***- Egyszer valaki azt nyilatkozta, hogy bármikor bemehetek a boltjába, mind a három gyereknek ad cipőt a lábára. Még egyszer sem voltam az üzletben, olyan kellemetlen az egész. Megérti, ugye? Volt, hogy egy idős néni ezer forintot küldött és azt írta, a lányát hívjam csak fel, mert segít a gyerekre vigyázni. Aztán a Fáy utcában fociztak a válogatottak egy gálán, nagyon jólesett, majd szép lassan megszűntek a felajánlások, és feledésbe merültünk. Nem panaszkodom, és nem is szeretném, ha úgy tűnne, mintha követelőznék, csak ezek a tények. Még egyszer mondom, nagyon köszönöm a segítséget, összességében hálával gondolhatok az emberekre. Sajnos Gábor nevét nem ápolják igazán, gondoltam már, hogy létrehozom a Zsiborás Kupát, vagy mit tudom én, de én nem megyek be sehova könyörögni. A Fradi és az MTK úgy van vele, hogy eltemettük, kész, vége, bezártuk az ajtót. Talán nem is tehetnek többet, így is sokkal tartozom a két klubnak. Meglehet, kicsit igazságtalan vagyok, mert például az MTK a tizenegyesrúgások után épp az előző héten utalt át egy kis pénzt. Egyébként nem megyek szívesen az Üllői útra, mert minden emlék odaköt. Azóta csak egyszer voltam ott jegyért, de nem magamnak, én már egyetlen meccset sem tudok végigülni. Videón Zsiga több mérkőzését is őrzöm, de még nem mertem visszanézni egyiket sem. A család egyébként nagyon összefogott, a gyerekek is helyrebillentek, mostanság már időnként beszélnek az apjukról is.- A barátok kikoptak mellőlünk, csak az igaziak maradtak meg: Dzurják Csöpiékkel összejárunk, Jancsika Károly feleségével is tartjuk a kapcsolatot. Azóta egyedül élek, háztartásbeli vagyok, s 24 órában vigyázok a gyerekekre. Mindegyik más egyéniség, az élet értelmét és az állandó elfoglaltságot jelentik. Hogy kibírom-e? Muszáj! Nekem ez a sorsom. Vincze Attila Eltemetve, de soha el nem feleve Zsiborás Gábort 1993. szeptember 21 -én ezrek kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. A Ferencvárosi Torna Club nevében Nagy Béla, a régi játékostársak nevében Keller József mondott búcsúbeszédet. Egy döbbenetes halál ezreket hozott ide a temetőbe és milliókat könnyeztet széles e hazában. A virágos ravatalon egy olyan sportembert öveznek a koszorúk, akinek a helye minden emberi ész és érzelem szerint a futball- pályán lenne, ott kellene látnunk, ott kellene védéseit tapsolnunk... A taps, a tragédia láttán immár örökre elnémul - Zsiborás Gabi a pályán már nem látható többé. Csak a lelkűnkben, emlékeinkben adózhatunk szeretetreméltó alakjának, ott őrizhetjük mozdulatait, tetteit. Mérkőzéseit, bravúros védéseit, esetleges potyagóljait, pályafutásának állomásait a krónikák sárguló lapjai örökre őrzik. Mi fradisták, annak a Zsiborás Gábornak az emlékét szeretnénk őrizni, aki serdülő korától szakállas válogatott kapus korszakáig az FTC örökös bajnoka marad. Igen, Gabinak ez a hivatalos kitüntetés is megadatott, mint ahogy kétszer is elnyerte az év legjobbjának járó Toldi-vándordí- jat! Amikor átvette Toldi Gézától, mosolyogva ölelték át egymást. És sajnos a mennyei tizenegyben nagyon hamar találkoztak. Egykoron Toldi Géza ravatala is itt állt és mellette könnyezett Zsiborás Gabi. Életünk szomorú pillanata, hogy most ugyanazon a helyen Zsiborás Gábort könnyezzük, siratja őt egy egész ország futballtársadalma. Ott viselte utoljára a kapusmezt, ahol pályafutása első perceiben állta kapuban. A Springer-szobor tövében tört rá a halálos támadás - és ezt nincs az a kapus, aki kivédje. Abban az öltözőben veszítette el örökre öntudatát, ahol bajnok és
