Fradi újság (1998)
1998 / 9. szám
7 FRADI ÚJSÁG Együtt a Fradi serdülőtől a Bnndesliga-aranyig Miután a Bayern München csak döntetlenre volt képes Duisburgban (0-0), a Kaiserslautern viszont simán, 4-0-ra „elgázolta" a Wolfsburg együttesét, a labdarúgó Bundesliga idei bajnoki címét a Németországban roppant népszerű - többek között Helmuth Kohl kancellár is a csapat nagy drukkere -, újonc 1. FCK szerezte meg. Gyorsan tegyük hozzá, mert ritkán adódik ilyen alkalom: soraiban két magyar játékossal, Szűcs Lajossal és Hrutka Jánossal. A télen Kaiserslauternbe igazolt egykori újpesti kapussal és ferencvárosi védővel tegnap „A lauterni ünnepi napok...” kellős közepén beszélgettünk.- Ilyet én még nem láttam, de a szüleim sem, akik éppen itt voltak-említette Hrutka -, amikor kiderült, hogy a Bayern „ikszelt” Duisburgban, elszabadult a pokol a stadionban, a szurkolók elözönlötték a pályát, hatalmas ünneplés vette kezdetét, később pedig fergeteges utcabál kerekedett, ami talán még mindig tart. Mi ezen már nem vehetünk részt, mert éppen most indulunk Hamburgba, ahol a SAT 1. adón a Ranissimo című műsor keretében élő adásban szerepelünk. Egyébként bennünket ugyanúgy ünnepeltek a szurkolók, mintha legalább 30 meccsen léptünk volna pályára, folyt a sör, a pezsgő, amiből noha mindketten antialkoholisták vagyunk, bizony kortyolni kellett. Ezután a közeli Hochspeyerben egy szolid vacsorán vettünk részt, ahol még fíehhagel mester is énekelt és táncolt, majd visz- szatértünk a kaiserslauterni főtérre, legalább 100 ezer ember tombolt, köztük aznapi ellenfelünk, a Wolfsburg együttese. A kávézóban például Roy Prager, a vendégek legnagyobb ásza 1. FCK- mezben és-sapkában táncolt, akárcsak a drukkerek, akik mellett nem lehetett úgy elmenni, hogy egy italt ne nyomtak volna az ember kezébe. Felejthetetlen ez a bajnoki cím, és remélem, a magyar futballnak is növeli a presztízsét, hogy két játékosa szerepet kapott ebben a nagyszerű gárdában. Szűcs Lajos némi nosztalgiával kezdte:- Külön boldogság, hogy azzal a Hrutka Janival lehettem német bajnok, akivel annak idején Harangozó Lászlónál együtt kezdtünk futballozni a Fradiban és a szamárlétrát is közösen másztuk meg. Aztán ugye „Rudi” maradt, én viszont Újpesten kötöttem ki. Ami itt Kaiserslauternben történt, az maga a csoda. A pályán legalább három órán át tartott az eufórikus ünneplés, és hogy milyen leleményes a magyar ember, amikor a kör közepén felállított pódiumhoz mentünk, az Aloha stábja volt legközelebb hozzánk. Óriási örömet jelentett, hogy az 1. FCK-zászlóerdőben, magyar lobogót is felfedezhettünk. A kispadon a bal fülemmel végig a Bayern meccsét hallgattam, és amikor lefújták a mi összecsapásunkat, síri csend lett a Fritz Walter stadionban. Bezzeg később... Jómagam például hatalmas lendülettel gurítottam le torkomon egy szurkoló által a kezembe nyomott málnaszörpöt, csak éppen kiderült, hogy az alján vodka, vagy valamilyen rettenetesen erős ital lapult. Ettől úgy „elrepültem", hogy azt hittem, rögtön kezet fogok Jurij Gagarinnal. Szavakkal elmondhatatlan fesztiválban volt tehát részünk, de ami a lényeg, általunk a magyar futball is szerepet kapott ebben a szép sikerben. Büszkék is vagyunk erre. OPEL GOMBOS 1039 Budapest, Szentendrei út 237. Tel.: 160-9138, 160-9147, 250-4765 Blikk 2003 Iskolai Labdarúgó Kupa A Blikk Foci 2003 Alapítvány alapvető célkitűzése az iskolai gyerekfoci támogatása, elősegítése. Az Alapítvány - az UEFA által kidolgozott elvekkel egyetértve - a következő tíz szempont érvényesítését kívánja megvalósítani. Simon Tibor - Hol vannak a tehetségek? 1. A gyermeklabdarúgás értelme a játék, a játék értelme az öröm. 2. A gyerekek számára legfontosabb a társakkal való együttlét. 3. Adjunk minden gyereknek egyforma játéklehetőséget. 4. Tanítsuk meg a gyerekeket nyerni épp úgy, mint veszíteni. 5. Több gyakorlás, kevesebb mérkőzés. 6. A gyermeklabdarúgás legyen változatos és sokoldalú. 7. A gyerekekkel együtt teremtsünk „örömfutballt”. 8. A játék a gyerekeké, nem pedig a felnőtteké. 9. Plántáljuk be a gyerekekbe az ellenfél és a játékvezető tiszteletét. 10. A felszerelés is legyen a gyerekekhez illő. Az Alapítvány kuratóriumának döntése alapján: két korosztályban (ált. iskola 3-4. o., általános iskola 5-6. o.) országos verseny kerül lebonyolításra. A tornán azok a csapatok vehetnek részt, amelyeknek az iskolája szerepel az Iskolai és Ifjúsági Sport Iroda által Erűt a gyerekeknek állóképességet és fizikai erőt mérő programban, és szakmai munkájukkal elő kívánják segíteni az iskolai egészséges életmódra nevelés, iskolai testnevelés és sport, a gyermek labdarúgás fejlesztését. A torna gyermeknapi döntőjének előzményeként, a jelentkezett iskolák, a területileg érintett megyei jogú városok sportintézményei közreműködésével selejtező mérkőzéseken, majd a legjobb csapatok területi döntőn vesznek részt. A területi tornán győztes csapatok (16 csapat, 192 gyerek) vehetnek részt a Ferencvárosi Torna Club létesítményeiben rendezendő Blikk 2003 Iskolai Labdarúgó Kupa döntőjén, 1998. május 31-én. Elképzeléseink szerint a Gyereknap tiszteletére és a gyerekek örömére meghívjuk a Juventus Rádiót, a színész- és újságíró-válogatottat, a FUCCS-ot (Fiatal Újságírók Csodacsapatát), valamint ha mód van rá, az FM labdarúgócsapatát egy-egy rövidített mérkőzés lejátszására. Az öröm- foci-buli csúcspontjaként a győztes gyerekcsapatokkal NBV I budapesti sztárjátékosokból álló „válogatott” öt-öt percet focizik. Az eseményről az elektronikus médiák részéről a Duna Televízió, az RTL Club, Aloha produkció, a Juventus Rádió, a Petőfi Rádió ad tudósítást. A Blikk napilap folyamatos tájékoztatást ad a Labdarúgó Kupa versenyeiről, támogatóiról. A Gyereknapi Iskolai Labdarúgó Kupa főrendezője, menedzsere: Simon Tibor, a Ferencváros válogatott labdarúgója, a Blikk Foci 2003 alapítvány kuratóriumi elnöke. Az esemény díszvendégeinek Puskás Ferencet, a XX. század góllövőjét, Albert Flórián aranylabdás labdarúgót és Nyilasi Tibor ezüstcipős labdarúgót kértük fel. A Kupa fővédnöke: Benedek Fülöp államtitkár, a Ferencvárosi Torna Club társadalmi elnöke. A védnökök köre folyamatosan bővül, védnökök: Páva Zoltán ország- gyűlési képviselő, dr. Genzwein Ferenc, Kiss László a Blikk Foci 2003 Alapítvány kuratóriumi tagjai, Garami József az MLSZ Edzőbizottságának vezetője, dr. Páncsics Miklós az FTC szakosztály-igazgatója, Kovács János a Ringier-H Rt. vezérigazgatója, Csiszár Jenő a Petőfi Rádió Apukám világa szerkesztő-műsorvezetője, dr. Németh Csaba az Ifjúsági és Iskolai Sport Iroda vezetője, Tóth Géza Károly a Ságinox Kft. ügyvezető igazgatója. Támogatóink között van: a Centrum Áruházak, Stollwerck, Traubisoda. A helyezést (1—4-ig) elért csapatok sportszereket, ajándékokat, okleveleket kapnak, valamint a területi döntők első helyezettjeinek az alapítvány ingyenes utazást biztosít a döntőre. Bánki József