Fradi újság (1997)
1997 ősz / 2. szám
5 Újra együtt // FRADI ÚJSÁG A NYERŐ PAROS S okan még ma is áhítattal idézik fel az oly sokszor átélt jelentet: Ebedli beíveli a labdát, amelyre Szokolai robban rá, és a hálóba fejeli. Ebedli Zoli a király - a felirat hosszú éveken át virított az Üllői úti felüljáró egyik tartópillérén. Kétségtelen: személyében az utóbbi huszonöt év egyik legnagyobb tehetségű játékosa futott ki hétről hétre tízes számú Fradi-mezben a pályára. Hajszálpontos, negyven-ötvenméteres indításai, rendre jókor érkező beadásai, mesterien kivitelezett szabadrúgásgóljai kitörölhetetlen emlékek annak, akik látta őt játszani. Szokolai Laci, Szokolai Laci - skandálta a nevét a Fradi-tábor parádés fejesgóljai után. Nagyon tudta azt, amit csak nagyon kevesen (és azóta talán senki): a rövidsarokra érkező beadásokba úgy tette bele a fejét, hogy a mozdulatot gyakran követte az ellenfél középkezdése. Pedig Szoki korántsem volt hórihorgas játékos. A két egykori klasszis ma újra együtt játszik. Nem, nem az öregfiúk mérkőzéseire gondolok. Szokolai László az első csapat pályaedzőjeként, míg Ebedli Zoltán a tartalékcsapat edzőjeként dolgozik a Ferencváros sikereiért.- A Fradi-közönség hajdani kedvenceit egymásról és önmagukról kérdeztem. - Mi jut eszetekbe a másikról? Szokolai László: - Csupa szép dolog. Amikor Zoli az alapvonaltól úgy tizenhathúsz méterre, az oldalvonal közelében letette a labdát, már mindketten tudtuk, mi fog történni. Az ilyen jelenetek gyakran végződtek góllal. Nagyon jól megértettük egymást. Zoli remekül tudta azt, amire egy befejező csatárnak szüksége van: pontos, időben érkező labdákkal kiszolgálni a társat. Egyébként a pályán kívül is jó barátok voltunk, és ez így van ma is. Ebedli Zoltán: - Hálás szerep volt őt tömni labdákkal, mert kettőnk nevéhez sok gól fűződik. Remekül érkezett a rövidsarok felé szálló beadásokra, és fantasztikus érzéke volt a lepattanó-kipattanó labdák megjátszásához. Ahogy ő is mondta, barátságunk a mai napig töretlen.- Laci, melyik volt a legemlékezetesebb olyan gólod, amely Zoli átadása után született?- A Bánik Ostrava ellen játszottunk BEK-mérkőzést az Üllői úton, 1981 őszén. Volt egy szabadrúgásunk, amelyet Zoli annak rendje és módja szerint középre ívelt, én fejeltem, és gól lett. A bíró azonban visszarendelte a labdát. Zoli ismételt, én is, de sajnos, a játékvezető is, azaz harmadszor is meg kellett próbálnunk a dolgot. Mit tesz isten, megcsináltuk, és ezt végre megadta a bíró. Egyébként a meccs vége nem jól sikerült, három-nullás vezetésünk után három-kettő lett a vége, és a visszavágón kiestünk.- Mi volt a híres Szokolal- fejes titka?-Azt hiszem, az átlagosnál jobb volt az ütemérzékem. Meg aztán a magasságomhoz képest elég jól fejeltem. Az egésznek a védő megelőzése volt a lényege. Ilyenkor érvényesült a bennem lévő nagy adag zsiványság.- Magától adódik a kérdés: mi volt a titka az Ebedli-féle hajszálpontos átadásnak? Ebedli Zoltán: - A jó rúgótechnikám szerencsés adottság, és ezt pályafutásom alatt sikerült jól kihasználnom. Persze, amit jól tud az ember, azt sokat kell gyakorolni, hogy még jobban tudja, s akkor a meccsen soha nem érheti meglepetés.- Manapság nincsenek olyan csatárok, akik képesek arra, amire egykor Szokolai, és nincsenek olyan középpályások sem, akik képesek arra, amire Ebedli. Meg lehet tanulni azt, amit ti tudtatok?- Bár az én esetemben fontos tényező volt az adottság, bizonyos fokig meg lehet tanulni a dolgot. Ha valakinek alapvetően jó a rúgótechnikája, az az átlag fölé emelkedhet - rengeteg munkával. Rendre vannak erre alkalmasnak tűnő, tehetséges futballisták, de a fejlődésük mindig megakad valahol. Úgy gondolom, hogy ha időben felfedezik a tehetségeket, akkor megfelelő foglalkozással kinevel- hetők olyan játékosok, akik sokkal jobbak lehetnének, mint valamikor én voltam. Sz. L: - Az utóbbi időben már jóformán nincsenek is olyan típusú csatárok, mint annak idején az én korosztályomban voltak. A baj az, hogy az edzők alig törődnek az ilyen játékosok nevelésével, formálásával. Én nagyon sokat köszönhetek az edzőimnek. Szóval, szerintem az utánpótlásnevelésben keresendő a válasz. Huszonkét-huszon- három éves korban már csaknem lehetetlen olyasmire megtanítani a játékosokat, mint például a kockázatos helyzetekbe való bátor belemenés. És még valami: jómagam a háromcsatáros játék híve vagyok, ám ehhez kell két beadni tudó szélső. Na, mármost a mai magyar futballban az utóbbi gyakorlatilag nem létezik, az úgynevezett futóemberek pedig nem tudják azt, amit egy tudatosan felnevelt szélsőnek tudnia kellene.- Milyennek látjátok a mai Fradit?- Véleményem szerint a magyar mezőnyben nagyon jó a játékosállománya a Ferencvárosnak. Az összeérésre, a látványosabb játékra azonban még várni kell, ehhez nem elég néhány heti munka. Ha összeáll a csapat, nem elérhetetlen a bajnoki cím sem. E. Z.: - Úgy látom, hogy jó szellemű társaság a jelenlegi Ferencváros. A fiúk készek a pluszmunkára, és remélem, bebizonyítják, hogy érdemes velük foglalkozni. Más ez a futball, mint a miénk volt, de amit lehet, azt szeretnénk tudásunkból átadni a fiataloknak. Margay Sándor Ebedli mondta... A tartalékcsapat edzőjének sosincs könnyű feladata. Néhány hete az egykori kitűnő középpályás, Ebedli Zoltán próbál eredményes és az első csapatnak valóban tartalékot jelentő együttest kovácsolni Kovács Gáborral közösen.- Kikből áll 1997 nyarán a Ferencváros tartalékcsapata? - kérdeztem Ebedli Zoltánt.- Az előző idény tartalékcsapatából alig néhány játékos maradt. Nyolc fiatal jött fel az ifjúságiaktól, köztük az a Sitku Illés, aki Dublinban már pályára is lépett a „nagyok" között, és nem vallott szégyent.- Milyenek a játékosaid?- Keveset dolgoztam még velük ahhoz, hogy mindenre kiterjedő választ tudjak adni. Lelkesek, készek a munkára, viszont technikailag elég képzetlenek, és a taktikai felkészültségükön is van még mit javítani. Kokó, vagyis Kovács Gábor inkább az elméleti résszel foglalkozik, míg én a gyakorlati dolgokkal. Ha kell, be is mutatom, mire gondolok? milyen megoldást várok el egy-egy szituációban.- A Ferencváros tartalékcsapatának milyennek kell lennie?- A koncepció az, hogy ugyanazt a játékot játsszuk, mint az első csapat. Úgy kell dolgoznunk, hogy bárki, bármelyik pillanatban bevethető legyen, úgy, mint a már említett Sitku. Persze, a hét végi bajnoki mérkőzéseken nem mindig azok játszanak, akikkel hétfőtől péntekig dolgozom, mert nálunk lépnek pályára azok is, akik az adott héten nem fértek be az első csapat tizenhatos keretébe.- Te viszont még bőven beférsz a Magyar Kábel csapatába...- Nagyon örültem, amikor Nyilasi Tibi felkért erre a munkára, de az „aktív" játékot egyelőre nem hagytam abba. Több hozzám hasonló korú játszik a csapatban, és úgy tűnik, még bírjuk a versenyt a fiatalokkal, hiszen ötödikek lettünk a BLSZ első osztályban.- Stanley Matthews-hoz képest te még szinte tinédzser vagy...- De már én is közeledem a negyvenötödik évemhez. Most úgy gondolom, hogy még egy évig játszom a Kábelben. Jól esik, élvezem a játékot, ám jövőre valószínűleg már csak az öregfiúk marad. M.S.
