Fradi újság (1997)
1997 tavasz / 4. szám
9 FRADI ÚJSÁG Az első hónapról... Raffa György a népligeti csarnok létesítményvezetője a megnyitón, Himnuszt hallgatva... elődöntőjére a DKSK csapatával szemben.- Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Óriási sikert értek el a lányok, hiszen csak az ötödik nekifutásra dőlt el, melyik csapat lép tovább a fináléba. így a harmadik népligeti meccs a csarnok eddigi legkiemeltebb rendezvénye lett, zsúfolásig teli házat és szenzációs diadalt ünnepelhettünk. Csakhogy ehhez az estéhez kapcsolódik az első botrányunk is. A diósgyőri szurkolók nem bírták elviselni kedvenceik kudarcát, s alapos pusztítást végeztek.- Mekkor a kár?- Vagy ötven darab széket eltörtek, pár reklámtáblát és egy válaszfalat is megrongáltak. Mintegy félmillió vagy annál is nagyobb összeget emészt fel a rendbehozatal.- Mi! tesznek annak érdekében, hogy többé hasonló eset ne fordulhasson elő?- Nemrégiben tárgyaltunk az In-Kal képviselőivel, jobban felkészülünk a rangadókra, bárki is legyen az ellenfél.- Békésebb események is zajlottak már itt.- A Szőke Pista 50. születésnapjára szervezett gála nagyon jól sikerült, legalább hatszáz néző köszöntötte fel az egykori balszélsőt, s tapsolta végig az FTC-Dózsa öregfiúk találkozót, ami egyébként 3—3-as döntetlenre végződött. Aztán nemrégiben egzotikus vendégek is ellátogattak hozzánk, itt edzettek a nálunk edzőtáborozó japán férfi kézilabda-válogatott tagjai.- Csak és kizárólag a sport költözhet be a csarnokba?- Felmerült, hogy például koncerteket, egyéb nagy helyigényes gyűléseket is befogadunk. Március 9-én már át is estünk a tűzkeresztségen, nálunk tartották az Amway Network továbbképzésének előadásait, aholis 2300-an vettek részt.- A közeljövő tervei?- Nagyon készülünk az április 6-ai BEK-meccsre, biztosan rengetegen biztatják majd Kökényéket a lelátókról. De felkértek bennünket egy nagyszabású sport- és kulturális vetélkedő, valamint egy tornászgála lebonyolítására is. És már van egy megrendelésünk egy őszi teniszbemutatóra is. Sőt, egy stáb is megkeresebb bennünket, hadd forgassanak nálunk reklámfilmet. Vagyis elég kapósak vagyunk.- Eddig a diósgyőriek rendbontásán kívül akadt valamilyen probléma?- A tévések kérték, hogy az ablakokra tegyünk függönyt, mert a délutáni órákban nagyon betűz a nap. Ja, és a lámpák dőlésszögét is módosítani kellett. A jövőben is ez legyen a legnagyobb gond. Egy újszülöttnek soha nem könnyű az első hónap. Bár még fogalma sincs arról, mennyi, de mennyi nehézséggel kell szembenéznie a jövőben, mint ahogy azt sem tudja, milyen örömök érik majd élete során. Egy biztos, eleinte mindenki boldog körülötte, hogy megszületett... A Fradi vadonatúj sportcsarnokát is illő módon, nagy csinnadrattával köszöntötték február 23-án, változatos ünnepi programot szerveztek a tiszteletére, még a miniszterelnök is eljött. Aztán következtek a szürkébb, dolgos hétköznapok.- Hogyan telt az első hónap? - kérdeztük Raffa Györgyöt, a létesítmény vezetőjét.- Úgy is mondhatnám, hogy még csak most lakjuk be a csarnokot. Már jó néhány komolyabb rendezvényen túl vagyunk, s ha nem lett volna azaz ominózus Diósgyőr elleni kosármeccs, tulajdonképpen mindennel maradéktalanul elégedettek lehetnénk.- Vegyük sorjában, milyen mérkőzéseket rendeztek eddig a labdajátékok legújabb otthonában. Ha nem tévedek, legtöbbször a kosaras és a kézilabdás Raffa - amikor még a Fradi hokicsapatának a kapitánya volt... hölgyek vehették birtokukba a parkettet.- Nem véletlenül, hiszen elsősorban nekik épült ez a létesítmény. Mindkét csapat itt edz, s a bajnoki találkozókat is itt játsszák le. A kézis lányok a Kofámét és a Debrecent fogadták, s jó szokásukhoz híven mindkét meccset meggyőző fölénnyel nyerték.- Nézőszám?- Nem voltak rangadók, így is összejöttek vagy ötszázan mindkét mérkőzésre. Gondoljon csak bele, a régi csarnokba ennyien be sem tértek volna.- A kosarasok viszont annál fontosabb összecsapásokat hoztak ide, itt került sor a play ott OPEL GOMBOS 1039 Budapest, Szentendrei út 237. Tel.: 160-9138, 160-9147, 250-4765