Fradi újság (1997)

1997 ősz / 7. szám

5 FRADI ÚJSÁG A Ferencváros egyik hagyományosan eredményes szakosztálya a tekézőké. A zöld-fehér mezes versenyzők évről évre remek teljesítménnyel rukkolnak ki itthon és külföldön egyaránt. A nemrég kezdődött 1997—98-as szezontól is sikereket vár Juhász László szakosztály-igazgató, aki egyben a női együttes edzője is.- Mindkét csapatunknál történtek személyi változások, és ezek összessé­gében erősítést jelentettek - mondta. - Szóval, joggal reménykedhetünk egy újabb eredményes idényben.- Kik távoztak a nyáron a Fradiból és kik jöttek?- A férfiaknál a válogatott kerettag Pintér György az új ember, ő Kaposvárról érkezett hozzánk. A hölgyeknél nagyobb volt a mozgás. Lovász Krisztina visszament Tatabányára, őt odaköti a családja. Juhász Gabriella Németország­ba igazolt, a jónevű Bambert játékosa lett. Ezt a várost Csányi Béla jóvoltából ismerhették meg idehaza. Ott játszott az utóbbi években Vecseri Erika is, aki most visszatért a Ferencvárosba.- A megváltozott összetételű csapatok hogyan rajtoltak a magyar bajnok­ságban?- A térfigárda az első öt mérkőzését magabiztosan nyerte meg a Szuperli­gában, és ezzel a tabella első helyén áll. A lányok négy győzelem mellett egy döntetlent értek el a bajnokság elején. Utóbbi eredmény a nagy rivális BKV Előre otthonában született, és ez mindig dicséretes. Ami a játékosok formáját illeti, az úgy alakult, ahogyan terveztük. Az volt az elképzelésünk, hogy foko­zatosan javuljon a két csapat teljesítménye, és ennek a folyamatnak a csúcs­pontjára az október közepén sorra kerülő nemzetközi kupák idején kell eljutni. Biztatóak az eddigi eredmények, hiszen mindkét együttesünk új pályacsúcsot dobott.- Milyen szereplést vár a szakvezetés a kupaküzdelmekben?- A nők a németországi Augsburgban lépnek dobóállásba a Világ Kupa keretében, amelyen a bajnokcsapatok vesznek részt. A minimális terv a dobogó, de az igazi cél az első hely. A lányok nagyon togadkoznak, hogy megvalósítják régi álmukat, azaz az Európa Kupa-győzelmek után - már hat van ezekből - megnyerik végre a Világ Kupát is. A férfiak az erdélyi Vajdahunyadon szere­pelnek majd a bajnoki második helyezettek tornáján, az Európa Kupán. Tőlük a négyes döntőbe kerülést várjuk, ott pedig már minden lehetséges.- Talán felesleges is megkérdezni, hogy milyen célokat tűztetek a csapatok elé a bajnokságban...- Természetesen az aranyérem megszerzésének reményében játszanak min­den mérkőzésen együtteseink. Egyébként a rájátszásos forma most utoljára sze­repel a programban, jövőre más rendszerben küzdenek majd a csapatok. A jelenlegi nyolc csapat helyett tizenkettő fog játszani a Szuperligában, és csak a hagyományos oda-vissza mérkőzések alapján dől el a bajnoki cím sorsa.- A Fradi a tekében is isméd jó utánpótlásáról. Mi újság most ezen a téren? A férfiaknál a tartalékcsapatunk kizárólag tehetséges ifjúsági és serdülő ko­rú játékosból áll. Az első csapatban Szijjártó László játszik az ifik közül. A nőknél két ifjúsági tekézőnk elment, de ennek ellenére nem állunk rosszul. A felnőttek között Varga Gabriella képviseli most az ifjúságiakat. Hosszú távon a saját nevelésű játékosokra szeretnénk építeni a csapatainkat. Az évek óta folyó tervszerű munka lassan kezd beérni. Ez a nyugodt háttérnek is köszönhető, amelyet főszponzorunk, az Ybl Miklós Tervező Szövetkezet és annak elnöke, Takács Tibor biztosít szakosztályunk számára. Újra itt van w- A HOKIIDENY! Bár néhány nemzetközi kupamérkő­zést már szeptemberben is játszottak a magyar jégkorongcsapatok, az igazi raj­tot mégis a bajnokság kezdete jelenti. Mihók Béla, a Ferencváros-Whirlpool szakosztályelnöke bizakodóan várja a szezont, pedig...- A szurkolók egy része úgy véli, hogy a sok távozó miatt meggyengült a Fradi, és a drukkerek kevés esélyt látnak a bajnoki cím megvédésére. Mi erről a véleményed?- Kétségtelen, hogy több játékosunk is másutt folytatja pályafutását, de én most is azt mondom, mint amit az elmúlt években már mondtam néhányszor, így idénykezdetkor: nem szabad leírni a Fe­rencvárost.- Tartsunk névsorolvasást: kik men­tek és kik jöttek?- A legutóbbi bajnokság megnyeré­sében oroszlánrészt vállalt ifjú kapusunk, Szuper Levente kölcsönjátékosként Né­metországban szerepel ebben az évad­ban. A másik fiatal kapus, Budai Krisztián átigazolt az Álba Volánhoz. Ugyancsak Fehérvárra távozott két hátvédünk, Hor­váth Csaba és Kangyal Balázs, valamint Kiss Tibor - edzőnek - és lia, Nagy Zol­tán az újjáalakuló Újpestben hokizik to­vább. Nem játszik nálunk az új idényben Milan Stas sem. Még nem dőlt el Ancsin László sorsa, neki élő szerződése van a Ferencvárosnál. Az érkezők névsora sem csekély. Az ismertebb új játékosaink a következők: Bálint Artúr és Bállá Tibor Szegedről - ők korábban a Jászberény erősségei vol­tak -, valamint Sofron Árpád a Volánból. Utóbbi leigazolásával ismét játszik egy testvérpár a Fradiban, hiszen Attila már az előző idényben is nálunk jégkorongo- zott. Újpestről a házi gólkirály, Hidasi Gábor, és a kapus, Ambrus Attila került hozzánk. Ezúttal is lesznek idegenlégiósaink, mégpedig Oroszországból. A kapus, Fiú­sán Javajev huszonhét esztendős és a szuperligás Perm csapatától jött a Fe­rencvároshoz. Ugyancsak permi a hu­szonhat éves hátvéd, Edvard Matyukov. A Fradi-szurkolók bizonyára jól emlékez­nek még Vovára, azaz Vlagyimir Fjodo- rovra. A hamrincnégy éves hátvéd az első osztályú Voronyezs gárdájában szerepelt a legutóbbi szezonban. Külön kell szólni a szakemberekről. Először a vezetőedzőről, Arkagyij Andre- jevről, aki korábban már nyert bajnoki cí­met a Ferencvárossal. Társa szintén ne­ves szakember: az erdélyi Basa János is volt már bajnok a Fradival, most ő a má­sodedző.- Már az előző idényben is bemutat­kozott néhány tehetséges, saját nevelésű fiatal játékos. Lesznek az idén is új arcok az ifjúsági csapatból?- A tavaly felkerült fiatalok mellé újabbak érkeztek az ifiből. Czvikovszki Barna és Hegedűs Tamás hátvéd, Farkas Balázs, Kolbenheyer Zoltán és Búzás Norbert pedig csatár. Tovább folytatódik tehát a ferencvárosi utánpótlás beépítése az első csapatba.- Mivel telt a felkészülés időszaka?- A Népligetben és Szlovákiában edzőtáborozott a társaság, északi szom­szédainknál természetesen jégen is dol­goztak a fiúk. A Kárpát Kupán jól szere­pelt a Fradi, hiszen Pozsonyban döntet­lent játszott a szlovák élvonal egyik csa­patával, majd öt góllal nyert Bécsben. Az­óta pedig Budapesten készül a gárda a bajnoki rajtra.- Milyen tervekkel vág neki a bajnok­ságnak a Ferencváros?- A cél ezúttal is a bajnoki döntőbe kerülés és az aranyérem megszerzése. Ám ha ez nem sikerül, akkor sem esünk kétségbe. Fiatal, tehetséges csapatunk van, a jövő ezeké a srácoké. Végül egy fontos információ hűséges szurkolóink­nak: a hazai mérkőzéseink a Kisstadion­ban mindig tizennyolc órakor kezdődnek. Szakosztályainkról az összeállítást készítette: Margay Sándor Az FTC NB l-es labdarúgó mér­kőzéseinek el­engedhetetlen résztvevője a . Falck SOS Kft. egészségügyi biztosítást vég­ző személyzete. A hazai pályán játszott mérkő­zéseken osztott Falck tagsági kártyák nagy si­kert arattak nemcsak a bér­letes, hanem a jeggyel rendel­kező szurkolók körében is. A tagsági kártya kedvezményes elérhetősége biztosít a Falck öszes egész­ségügyi szolgál­tatásához, ami a háziorvosi el­látástól a beteg- szállításon és a szakorvosi kon­zultáción át egé­szen a legkülön­bözőbb védőol­tásokig terjed. A Falck nem csupán tagsági kártyát kínál, hanem egyéb, ingyenes szol- gátlatásokat tar­talmazó ügyfél- kártyákat is. To­vábbi felvilágo­sítással a kár­tyák terjeszté­sét végző mun­katársaink áll­nak rendelkezé­sükre. Tekében cél: Világ Kupa!

Next

/
Oldalképek
Tartalom