Fradi újság (1997)
1997 ősz / 5. szám
3 FRADI ÚJSÁG Fodor Rajmund jelentette! Tizennégy perc alatt mesterhármast vágott, ezzel egyedül tartva a lépést a hazaiakkal. A „félidőbeli" 3-3 után Kiss Gergely remek pöckölése adta az újabb felzárkózást, és bár igaz, hogy 5-7-es hátrányból az öregek (Németh Zsolt, Tóth Frank) góljai hozták meg az egyenlítést, ha nincsenek Fodorék, egyszerűen nincs honnan indulni. Rajmund szokásához híven ezt a három gólt sem lihegte túl, nem is saját bravúrjaival, hanem a társakkal magyarázta. Fiatalabb a csapat, ettől neki is nagyobb az önbizalma. Erre szükség is volt a negyeddöntőben, hiszen a másik ágon az olaszok készakarva kikaptak, hogy a legjobb négy közé jutáARANYNÉGYES Magyaroszág férfi vízilabda válogatottja húsz éve nyert utoljára Európa-bajnokságot, így az augusztusi, sevillai diadal bátran nevezhető korszakalkotónak. A ferencvárosi pólósok számára nemkülönben, hiszen egyedülálló bravúr, hogy négy zöld-fehér játékos is tagja volt a keretnek. Sőt, dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány is a Fradi csapatából származott el jó tíz esztendeje külföldre, úgyhogy mindenféle klubsovinizmus nélkül négy és fél arannyal számolhatunk. A spanyolországi Fradi-di- csőségtáblán a következő nevek szerepelnek: Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Steinmetz Barnabás és Székely Bulcsú. Akadt még egy franzstadti kötődésű pólósa az Eb-nek: Nagy Sándor center a szlovák válogatott színeiben szerepelt, és Pola- cik mellett hiába volt magasan csapata legjobbja, kettesben nemhogy a világot, de Európát sem válthatták meg. Ezért térjünk is vissza a mieinkhez! Válogatottunk nyolc mérkőzést vívott Sevillában, ötöt a csoportban, hármat az egyenes kiesés során. Az ukránok, szlovákok és hollandok elpáholására felesleges sok szót vesztegetnünk, e háromszor két pontot betudhatjuk laza csuklógyakorlatnak. Már induláskor egyértelműnek tűnt: a csoportban a három nagy a három kicsit simán veri, és egymás között dönti majd el az előkelő helyezések sorsát. így is történt. A horvátok elleni, 7-7-es döntetlent követően a spanyol derbi előtt úgy kalkuláltunk: a győzelem az első, a döntetlen a második, a vereség a harmadik helyet jelenti. Az olimpiai bajnok otthonában tehát feltétlenül pontot kellett szerezni. Ekkor következett az első Fra- di-hősköltemény. A tét, az ellenfél és a piros-sárgába öltöztetett andalúz éjszaka szépen megfogta csapatunkat, az első két negyedben például - egy kivétellel - senki nem volt képes egy árva gólra sem. Eme kivételt azonban sért a magyarokkal találkozzanak. Őket tudniillik rendszerint megverik. Igen ám, csakhogy nem számoltak az újakkal, a friss és olasz fóbiát még ki nem fejlesztett pólósokkal. Elsősorban Kiss Gergellyel, mert most ő rukkolt ki egy mesterhármassal. Harmadik gólja után valóságos örömünnepet rendezett, ezzel párhuzamosan őrületbe kergette az ellenfél kapusát. A mieink 0-2-es első negyedet követő, szenzációs hét perccel 5-3-ra fordítottak, majd a 7-7-es holtpont után ismét újítottak és 9-8-ra diadalmaskodtak. A társaság tudta, hogy mítoszt rombolt, és ennek megfelelő vehemenciával vigadott. A partra kászálódó Kiss Gergely majdnem önkívületi állapotban kiáltozta:- Elegünk lett az olaszok nagyképűségéből, abból, hogy ők direkt kikapnak, mert velünk akarnak játszani. Tessék, most megkapták, gondolkozzanak csak, és folytassák az ötödik helyért! Mi egyáltalán nem féltünk tőlük, mert junior korunkban nem a vereségekhez, hanem a győzelmekhez szoktunk hozzá. Kiss elárulta még, hogy a partról is látszó, emlékezetes szóváltásukkor válogatott és spontán olasz káromkodásokat vágott az ellenfél kapusának feGENTLEMEN’S A GRIFF GENTLEMENS RT. ÜZLETEI: Budapest V., Nyugati tér 7. Griff Aruház 269-0209 Budapest VII., Rákóczi út 8. 268-0477 Budapest Vili., Rákóczi út 53. 334-3957 Budapest VI., Teréz krt. 11. 321-4199 Europark Bevásárlóközpont 347-1594 Győr, Árpád út 38. 96/310-874 Szombathely, Mártírok tere 5. 94/313-347 Griff Gentlemen’s Konfekciókészítő és Forgalmazó Részvénytársaság 1037 Budapest, Bécsi út 271. Tel./fax: 212-0952, - 53, -54, 168-9071 Internet: http://ww.griff.hu E-mail: griff@griff.hu jéhez - ez pedig pólóban az egyenjogúság legbiztosabb jele. Az elődöntőben aztán egyenjogúságról már szó sem volt, együttesünk 10-7-re verte Oroszországot. Hihetetlen és örömteli volt látni, hogy a gárda 9-7-es vezetésnél nem ül rá az eredményre, hanem megy előre, nemcsak legyőzi, le is iskolázza az ellenfelet. Mindez azonban mit sem ért volna, ha elvész a jugoszlávok elleni finálé. Hogy meglett, az Kosz Zoltán kapus és az önfeláldozó védekezés - ebben Steinmetz Barnabás érdemei kiugróak - mellett Kásás Tamás három góljának köszönhető. Az utóbbi évtizedek leggólszegényebb döntőjét Magyarország 3-2-re nyerte, Kásás parádéja után azonnal azt kell hangsúlyoznunk, hogy egy aranycsatát két bekapott góllal megúszni eszement bravúr. Fiatalok és öregek, női és férfi pólósok, magyar és spanyol szurkolók vízen és szárazon hatalmas vigasságot csaptak, dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány a medence széléről azonnal édesapját hívta mobiltelefonon, aki augusztus elején az ifi válogatottal nyert Európa-bajnokságot. Amellett, hogy ez a magyar vízilabda üdvét szolgáló családi hagyomány, ne feledjük, hogy az ifi aranyérmesek közül öt ferencvárosi. Ez már csak azért is fontos, mert az előttünk álló idényben könnyen lehet, hogy rájuk épül a Fradi. A felnőttek ugyanis berobbantak, fél Magyarország mellett fél Európa vadászik rájuk, visz- szautasíthatatlanul vonzó ajánlatokkal. A Népligetben továbbra is érvényes elv: aki menni akar, hadd menjen. Egyrészt, a Magyar Kupa decemberi megnyerésével, a LEN-kupa döntőjébe jutásai, valamint a sevillai Eb-diadallal szinte megismételhetetlenül gazdag idényt produkált a négy fra- dista fiú, másrészt, annyira talán mégsem megismételhetetlen, hiszen itt topog az új generáció, az ifiválogatott gerince. Bár az ismert nóta refrénje nem erre az alkalomra íródott, de ahogy a tavalyi idényt és az utánpótlásnevelést számba vesszük, egy pillanatig sem tagadhatjuk az alábbi sorok valóságtartalmát: Fradi volt, Fradi lesz... Pólóban is. És nem is akármilyen.