Fradi újság (1997)

1997 ősz / 3. szám

12 FRADI ÚJSÁG Nyilasi Tibor vezetőedző már az idény elején megígérte, hogy né­hány, egyelőre a tartalékgárda kere­téhez tartozó fiatalnak mindenkép­pen lehetőséget ad majd a bizo­nyításra a felnőtt csapatban is. A mester külön kiemelte Sitku Illés ne­vét, mint akire minden bizonnyal hosszabb távon is számíthat. S az ígéret ugye, szép szó... Nem is váratott magára sokáig Il­lés bemutatkozása, a csatár a Bohe­mians elleni dublini találkozón de­bütált a nagyok között, azóta már az írek elleni visszavágón és bajnoki mérkőzésen is pályára lépett. Kissé rendhagyó módon, egy új­sághirdetés apropóján kezdett fut­ballozni. A Fehér úti Focisuli akció­ján figyeltek fel rá a KSI szakem­berei, akik gyorsan magukkal is vit­ték és leigazolták a jó mozgású fiút. Csakhogy a sportiskola szakosztálya akkoriban már végóráit élte, hama­rosan meg is szűnt, így került át a Szőnyi útra, ahol - pechére, vagy in­kább szerencséjére - nem sokkal ké­sőbb éppen az ő „edzőbácsiját" me­nesztették a klubtól. Az a serdülő csapat is teljesen széthullott.- Alaposan meggyengültünk, ezért én is jobbnak láttam, ha más­hol folytatom - emlékszik vissza, - Amikor korábban a Fradi ellen ját­szottunk, Császár Sanyi bácsi több­ször is megkérdezte, lenne-e kedvem átigazolni a Fradihoz. Bejelentkez­tem hát a Népligetben, ahol egyből intézkedtek az átigazolásom ügyé­ben. Úgy hát ő is serdülő korától zöld­fehérben futballozik, tulajdonképpen saját nevelésnek tekinthető. Már lis­taként kitűnt gólérzékenységével, szezononként elérte a maga 23-25 találatát, s ugye egy csatárt legin­kább a góljai minősítik. Tavaly a tar­talékok között is szorgosan termeit, összesen 19-szer vette be az ellen­felek kapuját. Nyilván ezek az adatok győzték meg leginkább Nyilasi Ti­bort, hogy minél ha­marabb tegye pró­bára a fiút.- Hogyan és mi­kor tudtad meg, hogy mész az első csapathoz?- Kovács Gábor, a tarcsi mestere már az első edzésen szólt, hogy hajtsak, pörögjek fel amennyire csak tu­dok, mert Nyilasi Ti­bor figyel. Az előké­születi meccseken a Csepel ellen játsz­hattam már egy fél­időt. Aztán Siófo­kon, a bajnoki idénynyitó után tele­fonon hívtak, hogy ahogy hazaérek, csomagoljak, készít­sem elő az útlevelemet, mert én is utazom Írországba. Kicsit meglepőd­tem, de leírhatatlanul boldog voltam, alig vártam már, hogy csatlakozhas­sak a többiekhez. A beilleszkedés abszolúte nem jelentett gondot számára, Schultz Leventével már jól ismerték egy­mást, hiszen évekig játszottak együtt, de az idősebbek is szeretettel fogadták. Odakint Dublinban koráb­ban került sor a beállítására, mint ahogy megálmodta. Horváth Feri sé­rülése után már az első félidő köze­pén ott találta magát a gyepen.- Arra gondoltam, hogy esetleg a második félidőben becserélnek, de hogy majdnem végigjátszhatom a ta­lálkozót, arra tényleg nem számí­tottam.- Hogy érezted, ment a játék?- Mehetett volna jobban is, meg aztán ott volt az a tizenegyes is... Egyébként ma is vallom, nem sza­bálytalankodtam, az ír egyszerűen feldobta magát, amikor becsúsztam. Továbbjutottunk volna akkor is, ha ott döntetlenre végzünk, de azért jobb így, hogy kihagyták azt a bün­tetőt. Összességében azt hiszem, nem okoztam csalódást.- A visszavágón viszont már a legjobbak között emlegettek.- Szerintem ez csak a megelőle­gezett bizalom, ami nagyon jólesik. Kár, hogy nem lőttem gólt, de ami késik, az nem múlik. Illés egyébként vendéglátó-ipari iskolát végzett, persze nem sok po­harat mozgatott meg „élesben", csak amennyit a szakmunkásvizsgájához feltétlenül kellett. Szabadidejében sokat olvas, zenét hallgat, elsősor­ban a funkyt kedveli, teniszezik, s gyakorta hódol a vízisportoknak is, vízisízik, s a jet-skit is szívesen meglovagolja. Aligha bánná, ha ezen kellemes időtöltésekre a jövőben kevesebb energiája maradna.- Szerződést még nem kötöttem a klubbal, szerintem előbb még bi­zonyítanom kell, hogy erre érdemes vagyok. Mindent megteszek annak érdekében, hogy minél hamarabb behívjanak az irodába ez ügyben. (n.gy.) Magyar Külkereskedelmi Bank Nyíltvégű befektetési alapok PRÉMIUM Nyíltvégű Befektetési Map 20,5% hozamgaranciával J A nyíltvégű befektetési alapok különböző konstrukciói elsősorban a magánbefektetők részére jelentenek kedvező megtakarítási formát. t/ A befektetési jegyek lekötés nélkül biztosítanak kedvező hozamot. í/^ A magánbefektetők számára további előny az adóvisszatérítési lehetőség. Az értékpapírok a Magyar Külkereskedelmi Bank pénztáraiban és fiókjaiban vásárolhatók meg. Nyíltvégű befektetési alapok - Az idő csúcsértékei További felvilágosítást a 268-7081-es telefonszámon, illetve az MKB pénztáraiban és fiókjaiban kérhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom