Fradi újság (1997)
1997 tavasz / 9. szám
15 FRADI ÚJSÁG Számunkra a Ferencváros - hitvallás „Hajrá, Fradi! Hajrá, Fradi!” - énekelte már eddig is megszámlálhatatlan alkalommal Kemény Kázmér, és reméljük, minél többször énekli majd a jövőben is. Szívből, lélekből, legbelülről, ahogy megszoktuk tőle az elmúlt több, mint harminc évben. Ez az induló az ő és együttese, a Canada Dry (újabban Új Canada Dry) előadásában igazán hiteles, hiszen a népszerű „Kazi” születése óta a Ferencvárosnak szurkol.- Alighanem már az anyatej is zöld-fehér színű volt, amit csecsemőként magamba szívtam - kezdi félig tréfásan mondandóját. - Édesapám, akit sajnos nagyon korán elvesztettem, szintén megszállott fradista volt, úgyhogy a klub imádata nálunk családi hagyomány. Természetesen a most 29 éves fiam sem kerülhette el „sorsát”.- Emlékszel még, mikor fogott kézen a papád, s vitt magával először a lelátóra?- Nézd, én még az utolsó mérkőzésekre sem emlékszem soha, fogalmam sincs, ki ellen bíztattam először a Zöld Sasokat. Számomra a Ferencváros nemcsak egy csapat, vagy mérkőzések sokasága, jóval több annál - hitvallás. És ezt túlzás nélkül mondom. Otthon van egy vitrinem, tele van különféle Fradi- ereklyékkel, porcelántárgyakkal, a pályaavató belépőjével, és még hosszasan sorolhatnám, milyen szép emlékek mesélnek a múltról. Persze a Fradi-híradók és az egyesület történelmével foglalkozó füzetek, könyvek sem hiányozhatnak a polcomról.- Mikor léptél lel először a Fradiban, és ki kért fel erre?- A 60-as évek közepe tájékán Hertzka György barátom - aki az IBÜSZ-nál dolgozott, s a sportutaztatásokkal is foglalkozott - szólt, hogy a Ferencvárosnál keresnek egy olyan embert, aki egyrészt szereti a klubot, másrészt elfogadható zenekarral is rendelkezik. Kalmár Istvánnal, az elnökkel és helyettesével, Bu- runcz Jani bácsival mindent egyeztettünk, onnantól kezdve kicsit sűrűbben jártam ki a székházba. Akkoriban még hatalmas igény volt arra, hogy a sportolókat szórakoztassuk.- És hogy a sportolókkal közösen járjátok az országot élménybeszámolót tartani. Az egy más világ volt...- Erről hadd meséljek el egy aranyos sztorit, amin így utólag már jókat mosolygok, de akkor kissé kínos volt a számunkra. Szóval, Lakat Karcsi bácsival, Novák Dezsővel és Albert Flóri- val éppen a Nagykanizsai Sörgyárhoz hívtak meg bennünket vendégségbe. Amíg a fiúk meséltek és beszélgettek a zsúfolt nézőtéren ülőkkel, addig mi a függöny mögött készülgettünk a fellépésre. Hallottuk, hogy Flóri- ék elbúcsúztak a közönégtől, mi azon nyomban rákezdtünk a Fra- di-indulóra. A függönyt csak kisvártatva húzták szét, majd elhűltünk a látványtól. A széksorokban már senki sem ült, csak három pali maradt a teremben, hogy összesöprögessék a csikkeket... Azért az indulót az utolsó taktusig eljátszottuk.- Nyilván az általad azelőtt csak a lelátóról csodált sztárokkal is közelebbi viszonyba kerültél.- Ez így van, s nemcsak futballistákkal. De hadd ne soroljak neveket, kikkel, mert annyi hely nincs is a lapban, s nem szeretném, ha valaki megsértődne, mert elfelejtettem megemlíteni.- Eleinte ugye csak a zenekaroddal működtél közre a műsorokban, a szervezési feladatokat csak később vállaltad magadra.- Az FTC 70. születésnapjára rendezett Kisstadion-beli ünnepség előkészítésébe már besegítettem. Tompa „Pufi" bácsi, a zöld-fehérek tiszteletbeli kultúr- főnöke nem sokkal később az egyik rendezvényen szóban is kijelentette, jöjjenek a fiatalok, s képletesen átadta nekem a stafétabotot.- Vagyis ettől kezdve Te lettél a Fradi nem hivatalos kultúr- attaséja.- Azóta megannyi műsoros estet szerveztem a klubnak. Csak példaként: Arató Andrissal minden egyes bajnoki cím megünneplésekor, vagy legutóbb Szőke Pista 50. születésnapjára is mi szerveztük a show-t. A Fradi Újság 25., Albert Flóri 50. születésnapjára - Nagy Béla barátom hathatós segítségével - meg én állítottam össze a műsort. Több mint hetven híres és népszerű előadó fordult meg ezeken az összejöveteleken. Csak néhá- nyukat emelem ki: Alfonzó, Ősz Ferenc, Kibédy Ervin, Tamási Eszti, ők már ugye sajnos nem lehetne közöttünk. De az első hívó szavamra jött Kabos Laci, a nótaénekesek közül Palócz Laci, Zentai Anna, vagy Tárnái Kiss Laci és Gyarmathy Pista. Nem is az volt a probléma, hogy kit hívjak, hanem az, hogy meg ne haragudjon rám, mert valakiről elfelejtkezem. Egy érdekesség, a felsorolt művészek soha egy árva fillért sem kértek a fellépésükért. Akadnak olyanok is, akiket ingyen soha nem sikerült megnyernem, mostanában viszont, amikor némi pénz is van a dologban, egy idő óta ősfradisták- nak vallják magukat...- Régóta a zöld-fehér berkeken belül vagy. Mi a véleményed a futballcsapatnál zajló viharos eseményekről?- Mélységesen felháborít, amit a klub történetének egyik legsikeresebb edzőjével, Novák Dezsővel műveltek. Mást érdemelt volna, mint azt az ocsmány transzparenst. Varga Zolit játékosként tiszteltem. Szerintem a kezdeti őszi sikereiben még a Novák-Mucha edzőpáros munkája is benne volt. Feltehetően többet követelt a srácoktól technikailag, taktikailag is többet szeretne kihozni belőlük, de kérdem én; hová lettek a megszokott arcok a csapatból...? A hatpontos ultumátum óta azonban kifejezetten szurkolok neki...- Rengeteg Fradi-indulót ismernek a szurkolók. Szerinted melyik az igazi?- A Sallai Misié. Mellesleg Himnuszból is írhatnak hatot, akkor is csak egyet tiszteljük a nemzet himnuszaként. A „Hajrá Fradi”-n kívül egyébként még a Zöld zászlók, Zöld sasok-at is játszom a zenekarral, vagy kétezer rendezvényemen e kettőn kívül mást nem is nagyon kértek a fradisták.- Hol énekled el legközelebb mindkettőt?- Sike András, a Ferencváros birkózó olimpiai bajnoka a főnöke a Lidó Szállónak a Római parton. A hely nyitóbuliján zenélünk majd május 23- án, bízunk benne,hogy sok ferencvárosi szurkoló ellátogat hozzánk. hangulatos kerthelyisége-étterme! Kitűnő konyha! /Alkalmanként FRADI-ZENE: KEMÉNY VZMÉR és az Új CANADA DRY együttes. Mindenkit szeretettel vár SÍKÉ ANDRÁS az FTC olimpiai doirkózóbajnoka - a Lidó tulajdonosa. 4 Asztalfoglalás 250-4576 és 06-30/624-4182 számon. ONT IS VARJAK A RÓMAI PARTON!