Fradi újság (1996)

1996 ősz / 2. szám

HAJDANI SIKEREK JUBILEUMA 16 __________________FRADI ÚJSÁG_________________________ A Fradiban és a szurkolók között mindig is megbecsülés­nek, szeretetnek örvendhettek a hajdanvolt sikerek kivívói, ver­senyzők és mesterek egyaránt. A női kézilabda igazi sikersportág volt, és jelenleg is az a népszerű zöld-fehérek kebelén belül. 1993-tól napjainkig Németh András és „lányai” szárnyalnak a bajnoki és kupasikereken át, egészen a nemzetközi csúcsok magasságába. A KEK, a BEK küz­delmeiről gyakran beszámoltunk e lap hasábjain is, akárcsak a fantasztikus 100%-os bajnoki címről is. A felnőttek mellett az ifjúsági és serdülő kézilabdás lá­nyok immáron esztendők óta tar­tó „tarolásáról” olvashattak már e remek sportág rajongói, több­ször is. Reméljük az elkövetkező időszak is bőven szolgáltat majd anyagot a lerendezésre, a fel­épülő sportcsarnok pedig alig­hanem újabb és újabb FTC-si- kertől lesz hangos a közeli esz­tendőkben. Most idézzük fel, miként is kezdődött mindez. A női kézilab­dázásban csak 1960-tól döntöt­tek úgy, hogy módosítják a ki­írást és csak kispályán rendeznek bajnokságot. A Fradi ott volt az első rajtnál, ám pontosan most 30 esztendeje, hogy először nyerte meg a bajnoki címet! 1966-ban a zöld-fehér hölgyko­szorú nyakába került az arany­medál, mégpedig remek teljesít­ménnyel. A 14 együttest felvo­nultató mezőnyben a Ferencvá­ros az alábbi szerepléssel végzett az élen: 26 mérkőzés 23 győzelemmel, 1 döntetlen, 2 vereség, 47 pont és 209:69-es gólarány. A legna­gyobb riválisok a Bp. Spartacus, TF. GOLDBERGER csak nehezí­teni tudták a zöld-fehér gépezet útját, megállítani nem lehetett a hölgyeket! Idézzük fel most a győztesek nevét e gyönyörű év­forduló kapcsán: Bognár Erzsébet, Czitkovics Éva, Giba Márta, Huszár Erzsé­bet, Nagy Ida, Nagy Teréz, Pencz Júlia, Rothermel Anna, Ruff Ilo­na, Stern Judit, Szegedi Ida, Szi­lágyi Gizella, Zuborné Zsolnai Éva, Zsidai Zsuzsa. Edző: Elek Gyula! Elek Gyula az élő legenda, aki fantasztikus időszakot produ­kált 1966 és 1972 között a csa­pattal! Összesen 4 bajnoki cím, két MNK- (az akkori Magyar Ku­pa) és BEK-döntőbe jutás a mes­ter mérlege! Jelenleg is a kézi­labda-szakosztály munkáját se­gíti Elek Gyula, reméljük még nagyon sokáig, erőben, egész­ségben! Fényes volt a 30 eszten­dővel ezelőtti siker, és ha lehet még „rátett egy lapáttal" mester és csapata, 25 esztendővel eze­lőtt! Az 1971-es bajnokság ered­ménylistája a záráskor így festett: Bajnok: FTCt. 26 mérkőzés, 23 győzelem, 2 döntetlen, 1 ve­reség, 48 pont, 351:178. Rá­adásként pedig lássuk a BEK- szereplést! Az első fordulóban - csekélység - az SC Leipzig a Fradi ellenfele! Az - akkor még- NDK két legkiválóbb gárdája, a fentebb említett lipcseiek és a TSC Berlin csapatai voltak, tele válogatott világklasszisokkal (Kretzschmar, Schulz...), nyer­tek előtte, utána, BEK-et, KEK-et, szóval hátborzongató ellenfél. A Fradi azonban kitett magáért és a tomboló közönség segítségé­vel sikerrel vette az itthoni és az idegenbeli akadályt! A kapuban Hólyáné kergette őrületbe a né­meteket, elöl pedig Sterbinszky, Szókéné és Takácsné hintette a gólokat! A következő ellenfél kis­sé „nyugisabb" volt: Izland baj­noka a Fram Reykjavik várt - mindkét mérkőzésen idegenben!- a zöldekre. A fradista lányok meccsenként mindössze 5 gólt engedélyeztek „gejzírország” bá­jos hölgyeinek: 19:5 és 21:5 - sima ügy! A vikingek szelleme tovább kísértett, mert következett az elődöntőben a HG Koppenhá­ga. A dán bajnok - akárcsak ma­napság - már igencsak nehéz el­lenfél volt, komoly játékerővel, lelkes közönséggel, a válogatott Rasmussen, Jakobsen, Henke Knudsen trióval. Budapesten is­mét csak tombolhatott a zöld-fe­hér érzelmű lelkes szurkolóhad, hiszen az eredmény: 14-7 a Fe­rencváros javára. Nehezebb kez­dés után parádés hajrá hozta meg a szép sikert! A visszavágó így sem volt izqalommentes. Hi­hetetlenül kemény, agresszív vé­dekezést mutattak be a fizikálisán igencsak erős északi csapat tag­jai! Gólszegény félidő után gól­szegény folytatás, igencsak meg­keményedő Fradi-védekezés és higgadt utolsó percek után a vé­ge: 9-4, a koppenhágai együttes javára - ám az összesítésben két góllal a BEK döntőjébe jutott a FRADI! Pozsonyban telt ház, sok magyar drukker és a címvédő Szpartak Kijev várt a magyar lá­nyokra, asszonyokra. (A Kijev akkoriban olyan volt, mint ma­napság a bécsi Hypobank együt­tese.) Kiemelkedő klasszisok (Kocsergina—Makarec, Turcsina, Zubarjeva), emberfeletti fizikum és bizony agresszív, olykor durva játékmodor. A Ferencváros mégis vezetett amíg erővel bírta, míg fel nem őrölte a csapatot a kijeviek gépe­zete. A velük szemben „elné­zőbb" játékvezetés pedig már végképp soknak bizonyult: 11-9 arányban vesztett, de kivívta a szakma elismerését és a közön­ség vastapsát a Ferencváros! Elek Gyula csapata végleg a világ elitjébe tartozó gárda lett, meg­érdemelten! Nézzük most a 25 évvel ezelőtti bajnoki és BEK dia­dalok hőseinek névsorát: Agócs Valéria, Bajcsevné Huszár Erzsé­bet, Berzsenyi Mária, Chmelár Veronika, Csiha Magdolna, Elek- né Rothermel Anna, Filep Ilona, Hegedűs Teréz, Hólyáné Pentz Júlia, Kádárné Kardos Katalin, Sterbinszky Amália, Szókéné Bognár Erzsébet, Takácsné Giba Márta, Tőkéné Szakmári Mária, Kruzslicz Edit, Zsidai Zsuzsa, az edző pedig: ki más, mint Elek Gyula! 1966, ’68, '69 és 71, azaz a négy bajnoki címet szerzett csapatnak 5 olyan játékosa volt, akik mindegyik diadal kivívásá­ban segédkeztek: Takácsné Giba Márta, Szókéné Bognár Erzsébet, Elekné Rothermel Anna, Baj­csevné Huszár Erzsébet és Zsidai Zsuzsa! Takácsné ráadásul 1966 és 72 között valamennyi bajnoki meccsen pályára lépett, sőt 71- ben az év játékosa, ’72-ben gól­királynő volt! 309 mérkőzésen 1051 gólt szerzett. Alig marad el mögötte Szókéné, aki 307 mér­kőzésen 731-szer rezegtette meg szegény kapusok mögött a jobb sorsra érdemes hálókat! 1966- ban ő volt az „Év játékosa" - per­sze az 1965-ben világbajnoki aranyat szerzett magyar váloga­tottnak is tagjai voltak. Végezetül idézzük fel a Fradi első aranyko­rának összesített bajnoki mérle­gét: 182 mérkőzés, 152 győzelem, 12 döntetlen, 16 vereség, 320 pont, 1980 és ez 87,9 %-os, fan­tasztikus teljesítmény! Méltán le­het a csapat és fantasztikus tudá­sú edzője büszke erre az ered­ménylistára, valamint a 82%-os nemzetközi szereplésre nem kü­lönben! Az utóbbi esztendők Fra­dija, a „zöld saslányok" méltó folytatói az elődök dicső hagyo­mányainak! Az elődök pedig ki itthon, ki külföldön, ki állandó rendszerességgel, ki ritkábban, de szurkolnak a Ferencváros si­keréért és ha találkoznak felidé­zik a régmúlt parádés meccseit, sikereit - szerencsére bőven van miből „csemegézni”. Isten éltes­se az egykori kedvenceket, erő­ben és egészségben, hogy még sok-sok ferencvárosi sikernek örvendezhessenek egykori mes­terükkel. az örökifjú Elek Gyulá­val együtt! Füzesi Péter StOIM/VERCK I StOI&WERCK A nyári hónapokban elhunyt BENICZKY FERENC, aki az ötve­nes években az egyesület nagy­pályás kézilabda csapatának ka­pusa volt. Amikor az Üllői útról elkerült sportvezetőként dolgozott, a KSI-nél gazdasági igazgató he­lyettesként tevékenykedett. Nyugdíjasként haláláig a Pest­megyei Testnevelési és Sporthi­vatal pénzügyi vezetőjeként szolgálta sportéletünket. 69 évet élt - egy percre mi fradis- ták is adózzunk egykori sporto­lónk emlékének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom