Fradi újság (1996)
1996 tavasz / Magyar Kupa különszám
FRADI ÚJSÁG 3 Új címeres mezeseink Bár nyilván nem tartozik a legkellemesebb emlékeik közé, Eszéken, a horvátok elleni 1-4-es vereséggel végződött találkozón három játékos, Arany László, Jagodics Zoltán és Nagy Norbert a Ferencváros válogatott labdarugóinak számát gyarapította. Még azon melegében, nem sokkal a találkozó lefújása után faggattam őket az öltöző- folyosón, hogyan „vészelték át” a néha kicsit kínos, kilencven percnyi vesszőfutást. Nagy Norbert még a jobbak közé tartozott, ráadásul megszerezte élete első válogatottbeli találatát. Mégsem repült a boldogságtól.- Emlékszel még, mikor lőttél utoljára gólt?- Várj csak... Talán tavaly a Nagykanizsa ellen, még a Stadler színeiben. Nem számoltam össze, hányszor találtam a hálóba az NB l-ben, de a válogatottban ez a három meccsből egy gól védekező középpályás létemre nem is rossz arány. Éppen keresztbe futottam, amikor Illés átadását Egressy szenzációs mozdulattal sarkalta elém, 13 méterről nem volt nehéz dolgom.- A címeres mezben viszont eddig csak vesztes mérkőzésen léptél pályára. Ez már lényegesen kedvezőtlenebb mérleg.- Sajnos így van. Nagyon rossz érzés, nem is lehet hozzászokni, de azt hiszem, most sem csak rajtam múlt.- Hogyan értékeled saját teljesítményedet?- Az első félidőben baloldali középpályást játszottam, Isősorban védekező feladatokat kellett ellátnom. Mornart, az Eintracht Frankfurt meglehetősen furcsa frizurás sztárját kellett lefognom. Szünet után eggyel beljebb léptem, a lecserélt Arany Laci helyén folytattam. Mivel Mornart is beljebb vonták, maradt a párom, véleményem szerint nem ő volt a horvátok legjobbja.- Mi a véleményed a hor- vátokról?- Szenzációsak. Gyorsan futballoznak, rendkívül képzettek, az a Pamics meg maga a hegyomlás, életveszélyes csatár. A többieket is minősíti, hogy ő még csak ezen a mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban. Arany Lászlónak nem ez volt élete legjobb meccse, a szünetben le is cserélte Csank János.- Tény és való, ennél azért többet tudok - értékelte magát önkritikusan. - A védekezésben azért nem sokat hibáztam, Sztimacs őrzését bízta rám a kapitány, amíg pályán voltam, legalább nem rúgott gólt.- A Fradiban a támadásokból is alaposan kiveszed a részed.- Az akciókhoz tényleg nem tettem hozzá sokat ezen a találkozón, de mentségként azért azt felhozhatom, hogy nem támadtunk egyfolytában, sőt, a labdát is kevesebbet birtokoltuk, mint ellenfelünk. Nagyon jó ám ez a horvát válogatott, még úgy is, hogy jó néhány világklasszisuk, mint például Boban vagy Boksics nem léphetett pályára. Most aztán közelről meggyőződhettünk róla, hogy Sukert nem véletlenül hívja a Real Madrid, de a többiek is Európa élcsapatainál futballoznak.- Téged nem viselt meg egy kissé, hogy amikor szóhoz jutsz a válogatottban, sorra vereséget szenved a csapat?- Ezt egyetlen futballista sem viselheti könnyen. Nincs könnyű helyzetben a szövetségi kapitány, mint ahogy Mészöly Kálmán sem hibáztatható egyedül a sikertelenségért. Bízom benne, hogy megszakad ez a sajnos már hosszú évek óta tartó kudarc- sorozat, s elmozdulunk a holtpontról. Remek lenne, ha ennek jeleit már a világbajnoki selejtezőcsoport mérkőzésein is tapasztalhatnák a szurkolók.- Úgy legyen! S neked is kijár majd a taps?- Nem az fontos, hogy én Jagodics Zoltán Nagy Norbert is játszom-e. Előbb-utóbb jönnie kell a győzelmeknek, velem vagy nélkülem, az teljesen mindegy.- Nem ment a csapatnak és én is rosszul játszottam - állapította meg Jagodics Zoltán, akinek szintén akadt már emlékezetesebb alakítása, mint a horvátok elleni.- Mi volt a baj?- Az, hogy ma itt Európa egyik legjobb csapata ellen játszottunk. Legalább rádöbbentünk, milyen hatalmas a lemaradásunk a kontinens élvonalához képest. Mindenki láthatta, bőven van mit bepótolnunk. Ráadásul egy igen komoly vérátömlesztést követően mindössze három közös edzéssel a hátunk mögött léptünk pályára. Ezt a luxust senki ellen nem engedhetnénk meg magunknak ebben a helyzetben. Ha egy kicsit hosszabb idő jut az össze- szoktatásra, talán csak két góllal kapunk ki, sokkal szorosabb eredményt akkor sem érhettünk volna el.- Láttál azért valami biztatót is belülről?- Az akarással, a hozzáállással nem volt probléma. Jó szellemű ez a társaság, sokan vagyunk fradisták, Csank Jánost is kitűnő szakembernek tartom. Szerintem csak idő kérdése, leszünk mi még sokkal de sokkal jobbak.- Milyen volt a hangulat az öltözőben amikor bejöttetek a gyepről?- Milyen lehetett volna egy ilyen 1-4 után? Ültünk lógó orral, senki nem szólt a másikhoz. Amikor bejött a kapitány, csak annyit mondott: „Fel a fejjel!”. Nagyon fontos lenne, hogy végre kapjon türelmet a kapitány is és a csapat is, ne ebből a horvátok elleni találkozóból ítéljék meg a jövőben már minden bizonynyal nagyobb rutinnal rendelkező, összeszokottabb gárdát. Valamikor csak eljön az az idő, amikor lesz minek örülnünk. naszály