Fradi újság (1996)
1996 ősz / 10. szám
15 FRADI ÚJSÁG Challenge Cuparanyárem A Challenge Cupot a Viena elnöke, Grämlich úr alapította 1895-ben. A díjra nevezhettek Ausztria, Morvaország, Csehország, Tirol, Stájerország és Szilézia csapatai. Ezek győztese játszotta azután a döntőt a magyar résztvevők győztesével. Érdekes, hogy a nevezési díjat - 20 koronát - csak a bécsi csapatok fizették, az „idegenek” ingyen mérkőzhettek! A mindenkori védő a következő év április 1-jéig őrizhette a Challenge Cupot, a győztes csapat tagjai pedig 11 db kis aranyérmet, a vesztes 11 db nagy ezüstérmet kapott. Az FTC 1909. június 13-án került először a rangos díj döntőjébe. A helyszín, mint mindig ezúttal is Bécs volt. Az FTC-nek a Wiener SC elleni 2-1-es győzelme hozta meg az első külföldön kivívott kupagyőzelmét! Egy érmet a Fradi-múzeumba is sikerült szereznünk, így azt látogatóink megszemlélhetik. A kupáról sajnos nincs fényképünk. Igaz, kis szerencsével akár magát a kupát is bemutathatnánk. Az történt ugyanis, hogy a Fradi 1911-ben még egyszer bejutott a döntőbe, de azt sajnos a Wiener AC ellenében 3-0- ra elveszítette. 1997 tavaszán a Fra- di-futballlmúzeum szervezésében utazást szerveznünk Bécsbe, ahol ha rálelünk, legalább lefotózzuk. Az utazást egyébként az FTC szombathelyi mérkőzésével kötjük össze... FTC éremkiállítás 1906. december 9-én az FTC ünnepi lakoma keretében zárta az évet. A lakomán az egyesült teljes vezetősége és mintegy 120 tag jelent meg. A Ferencvárosi Polgári Kör falain kiállították Manglitz Ferenc gyaloglóbajnok és „mellékesen" válogatott futballista tiszteletdíjait, és mintegy 150, általa nyert érmet. Tehát az első FTC-kiállítás kilenc évtizeddel ezelőtt volt a Bakáts téren található - mai önkormányzati - épületben. Ott, ahol az FTC 1899-ben megalakult... Slózi volt a sztár A legnépszerűbb magyar labdarúgóról, Schlosser Imréről, vagy ahogy mindenki becézte, Slóziról - Patzó Pál szobrászművész plakettet mintázott. A 24x14 cm-es plakett bronz, ezüst és gipszöntvényből készült, amelyet a Sport-Világ József körúti ki- adóhivatalában lehetett megvásárolni. Mindez 1910-ben volt és a Siózi-plakett a Fradi-mú- zeumban is látható. FRADI ÚJSÁG A Ferencvárosi Torna Club lapja Felelős kiadó: Dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke Felelős szerkesztő: Nagy Béla • Művészeti szerkesztő: Orbán László Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László, Fradi fotótár A kiadvány az FTC hivatalos nyomdájában, a PRINTSELF Kft. gondozásában jelent meg. Felelős vezető: Dr. Kassay Árpád Kedves szurkolók! Önök most ferencvárosi „Őseinkről” látnak egy gyűjtő ívet és ők - 130-an - voltak az FTC első tagjai! A 67. helyen egy női név is olvasható. Lengyel Irma volt tehát az FTC első hölgytagja... A gyűjtőívre rávezették a tagok neveit, a hátoldalra pedig az új jelentkezők írhatták adataikat. Több gyújtőíwel rendelkezünk de amit most publikálunk óriási érdekességet hordoz. Ceruzával a jobb felső sarokban egy „címerfirka” látható! Az alapítók egyike a címer csíkozásánál a felső és alsó címerrészben még külön-külön képzelte a csíkozást! Aztán ebből fejlődött ki - vajon kinek a javaslatára? - a kilenc függőleges (öt zöld, négy fehér) csík - amely egyben a IX. kerületet is jelképezi. A gyűjtőívek egyébként a Fradi futballmúzeumban megtekinthetők - tehát mindenki láthatja Dr. Springer Ferenc, Malaky Mihály és a többiek kézírásával készült eredeti íveket! gyűjtő-ív, ..«fefcsu» | ,A A „Ferencz-városi Torna-Club" víjasztminya nevében azon kéréssel járulok t. tagtárs ur elé, hogy kegyeskedjék ügyünk érdekéért t barátai és ismerősei között minél több tagot gyűjteni A munka megkönnyebbítése czéljából alább közlöm a tagok névsorát Felkérem a t. tagtárs urat, hogy szíveskedjék ezen ivet legkésőbb junius hó .j-éig Weisz István titkár czimére a club helyiségébe. „Ferencz- városi Polgári Kör" (IX.. Bakáts-tér q szám) alá küldeni. i Weisz Lajos Wensxkv Károly Witich Károly Ifj Ziher Izidor Zsillag D. Kamill BRÜLL-KUPA Brüll Alfréd az MTK nagy népszerűségnek örvendő elnöke több alkalommal értékes díjakat ajánlott fel. Már 1906 tavaszán az egy- idényes bajnokságpótló időszakban is Brüll- serlegért játszottak a csapatok. Az FTC birtokában lévő 30 cm magas ezüstkupát is az MTK elnöke ajánlotta fel. 1927 tavaszán a Ferencváros és a Hungária (MTK) két alkalommal is találkozott. Brülll az eredményeMOB-SERLEG 1904. június 19-én délelőtt 8 órától olimpiai „football-tornát” rendeztek hat egyesület 11 csapatának a részvételével. A cél: anyagi támogatást akartak adni a M0B- nak, illetve a St. Louisba utazó olimpiai küldöttségnek. Az FTC a nemes célt és a csökkentett játékidőt figyelembevéve két csapatot ú sebb csapat részére örök emlékül ajánlotta fel a kupát. A Fradi mindkét mérkőzést megnyerte (2- 0, 4-1) és a második találkozó után a Fradi öltözőjében került sor az értékes kupa átadására. A boldog ferencvárosi játékosok nagy ovációban részesítették a konkurens klub elnökét, sőt, tiszteletére a Fradi-indulót is elénekelték... is nevezett! Az FTC B csapata legyőzte a MUE A csapatát, majd a Postás és BTC B csapatát. Végül a MAC A elleni győzelem a torna második helyét jelentette! Az ezüsthelyért egy ezüstkupát kapott a MOB-tól az FTC második helyezést elért gárdája. A Fradi-fut- ballmúzeumban napjainkban is látható. AVIS AVIS AVIS